Orbán Imre nyugalmazott alezredes vezette „Területi Honvédelmi Klub” gondozásában, idén 11. alkalommal rendeztek történelmi emléktúrát a Magyar Királyi Honvédség Szent László hadosztályban harcolt katonahőseink tiszteletére, a Duna és az Ipoly összefolyásánál fekvő Helemba községben, melyen egyesületünk is képviseltette magát.
Az emléktúra idén is két részből áll, egy rövidebb körtúrából, mely közel 3 kilométeres könnyed séta, és a teljes túrából, mely 50 kilométer hosszúságú.
Az információkat folyamatosan bővítjük!
Egyesületünk támogat minden olyan nemes lelkületű, hazafias kezdeményezést, amely kötődik szeretett fővárosunk második világháborús védelméhez. Ilyen színvonalas rendezvények közé tartozik a legendás Szent László hadosztály hős katonáinak emléket állító emléktúra is, amely 4 távon is várja az emléktúrázókat (10, 25, 30 km önállóan teljesíthető és 12 km-es vezetett). Időpont: 2024.XII.28-án 7:15-8:15 között az önállóan teljesítendő 10, 25 és 30 km-es távokhoz 9:00-9:30 között a 12 km-es vezetett emléktúrához Helyszín: Szob, P + R parkoló a 10, 25 és 30 km-es távoknál, Helemba felvidéki településen a Szent Imre templomnál, a 12 km-es vezetett távhoz. Figyelem! Az emléktúra regisztrációhoz kötött!https://tturak.hu/hikeOccasion/6623/details A „Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület” tagságának egy része részt vesz az emléktúra vezetett és önállóan teljesítendő részén.
Huszár András amatőr történelemkutató kezdeményezésére a Somogy Vármegyei Nagybajom településen állítottak emléktáblát Bozsoki János hadnagy, a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érem VII. kitüntetettje tiszteletére.
Huszár András az eseményről készült beszámolóját tesszük közzé.
Szeretnénk ismét minden érdeklődő figyelmébe ajánlani a Dunaharaszti második világháborús kiállítást. Egyesületünk felkarol minden olyan kezdeményezést, amely szeretett fővárosunk ostromához köthető. Dunaharaszti az Attila védvonalban alaposan kivette részét a védelmi harcokban, ezért már a helyszín is autentikus.
A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület idén is megszervezi Budapest Ostromával kapcsolatos emlékestjét. Mint azt korábban is tettük, izgalmasabbnál izgalmasabb témákkal készülünk.
Egyesületünk mindig is felkarolta az olyan kezdeményezéseket, amelyek a magyar katonahőseinkről, helytállásukról, katonai teljesítményükről szól. Jelen esetben Balassagyarmaton szerveznek emlék hadijátékot Honti István őrmester tiszteletére, melyben bemutatásra kerül az akkori legmagasabb katonai kitüntetésünknek, az Arany Vitézségi Érem elnyerésének fegyverténye.
Egyesületünk támogat – akár így figyelem felhívással – minden olyan rendezvényt, megemlékezést, amely szeretett fővárosunk második világháborús védelmével kapcsolatos. Idén, 2024. szeptember 21-én kerül megrendezésre, immáron XII. alkalommal az „Attila védvonal emléktúra”. 2 távon is lehet teljesíteni, ezzel is adózva a fővárosunk előterében harcolt és hősi halott katonáink emléke előtt. Bővebb információ és jelentkezés a túrára a szervezők honlapján: https://attilavedvonal.hu Bízunk benne, hogy minél többen megtisztelitek jelenlétetekkel az emléktúrát. Egyesületünkből idén is többen neki fogunk vágni mi is ennek a nemes kezdeményezésnek. A tavalyi Attila védvonal emléktúráról itt olvashatjátok el a beszámolónkat:
Egyesületünk örömmel támogat minden olyan nemes kezdeményezést, amely magyar katonáink előtt tiszteleg. Különösen, ha az a történelmi Magyarország elszakított területén kerül megrendezésre. Ilyen lesz a felvidéki Oroszkán is, amely Esztergomtól alig fél órányira, 26 km-re található. Idén is a „Südwind” hadművelet lesz hagyományőrzők által újra eljátszva, számos egykori haditechnikai eszközzel, színvonalas megjelenítéssel, pirotechnikai effektekkel és egyéb érdekes bemutatókkal.
Szeretettel várják a szervezők 2024.VII.13-14 hétvégén az érdeklődőket, a Lajosmizsén tartandó hadifesztiválon.
A rendezvény érdekessége, hogy a vasárnapi hadijátékon egy Budapest ostromához köthető – kiemelkedően hősies magyar ellenlökés – megtörtént eseménye lesz bemutatva, hagyományőrzőkkel újrajátszva. Erre a bemutatóra egyesületünk egyik tagja lett felkérve műsorvezetőnek, miután a 2024.VI.15-16 hétvégéjén, a „Zsámbéki hadifesztiválon” megtartott hadijátékon aratott sikert ez a bemutató.
dén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a „Zsámbéki hadikulturális fesztivál”, amely két napon át, egy teljes hétvégén kínál sok érdekességet, hadijátékkal. A rendezvényen számos katonai hagyományőrző csapat mutatja be magát élő diorámával, afféle tapintható történelem keretében. Ennek során kézbe vehetőek az egykori fegyverek (hatástalanított), egyéb felszerelési tárgyak és megtekinthetőek hiteles egyenruhák több fegyvernemtől, kiemelten a második világháborús korszakból.
Egyesületünk – nagyjából egy hónapja – meghirdetett szeretett fővárosunk ostromának 79-dik évfordulójának alkalmából egy ingyenes filmvetítést. Február hetedikét, egy szerdai hétköznapot választottunk erre az alkalomra, amelynek a gyönyörű Magyarok Háza adott otthont.
Ismét egy, a Hatvannégy Vármenye Ifjúsági Mozgalom által szervezett túrára invitáljuk olvasóinkat.
Egyesületünk támogat minden olyan kezdeményezést, amelyben szeretett fővárosunk ostromának védelmében részt vett magyar katonáknak állít emléket. Emellett olyan emléktúrát, amely során katonasírokat, lőállásokat ismerhetünk meg, kimozdulva a gyönyörű természetbe.
A Had- és Kultúrtörténeti Egyesület által megrendezésre kerülő Tomka Emil Emléktúrára invitáljuk olvasóinkat. Egyesületünk támogat minden olyan kezdeményezést, amelyben szeretett fővárosunk ostromának védelmében részt vett magyar katonáknak állít emléket. Emellett olyan emléktúrát, amely során katonasírokat, lőállásokat ismerhetünk meg, kimozdulva a gyönyörű természetbe.
Előadásra invitálunk minden kedves érdeklődőt, melynek témája szeretett fővárosunk ostromának két érdekes helyszíne, a Sziklakórház valamint a Szent János kórház.
Az előadást a Szent János kórház szájsebészetének főorvosa, Dr. Kenderfi Gábor úr tartja, aki az ostrom amatőr kutatója is egyben.
Az előadás rendkívül különlegesnek ígérkezik, egyben hiánypótló, hiszen az eseményeket többek között a budai régió kórházainak oldaláról is bemutatja.
2024. február 7-én lehetőséget kaptunk Budapest ostromával és a kitöréssel kapcsolatos pályázati kisfilmünk első nyilvános levetítésére a Magyarok Házában megrendezésre kerülő filmvetítésen .
2023. november 22-én egyesületünk meghívást kapott a Fiumei úti Sírkert 52-es parcellájában tartott, az év során exhumált magyar katonák ünnepélyes újratemetésére, ahol Mélion József tartalékos százados is végső nyughelyet kapott.
Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre a Zsámbéki hadikulturális fesztivál, amely ebben az évben június első hétvégéjére esett. Ennek megálmodója a zsámbéki, nagycsaládos Racsmány Dömötör úr, aki számos akadály leküzdése után, egyre ismertebbé és színvonalasabbá varázsolja e rendezvényt évek óta.
2022. június 4-5. között rendezik meg a VI. Zsámbéki Hadi Kulturális Fesztivált az egykori légvédelmi rakétabázis területén, ahol sok érdekes programmal várják az érdeklődőket!
2022.02.19-én 14 órakor emlék- és ismertetőtábla avatás lesz, a Budakeszi feletti Nagy-Sziklafalnál található hármas katonasírnál.Megközelítése:– tömegközlekedéssel: Budakeszi, szőlőtelep és Budakeszi, erdő- és vadgazdaság buszmegálló között, a zöld + turistajelzésen 1,7 km-t haladva felfelé.– gépkocsival: Budakeszi és Telki között, a Budakeszi Parkerdő Zrt. Budakeszi Erdészete, illetve a Dudok Rendezvényház és Vendéglő előtti parkolóban hagyjuk az autót. Onnan gyalog a lovarda felé, a Kísérleti telep nevű úton haladva Budakeszi felé, majd az éles kanyarnál átmenni a főút túloldalára, ahol a zöld + jelzésen 1,7 km-t felfelé haladva érjük el a katonasírt, felérve a fennsíkra. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Idén is megrendezésre kerül a „Budai Kitörés Emléktúra”.
Az emléktúra politikamentes megemlékezés, kizárólagos célja a magyar katonáink, és akkori szövetségeseink katonai teljesítménye előtti tisztelgés. Hiszen az 1945.február 11-én megindított kitörés, a második világháború egyik legreménytelenebb katonai vállalkozása volt. Akik nekivágtak elgyötörve kialvatlanul, legyengülve, étlen-szomjan, ennek az emberfeletti küzdelemnek, azok bátorságukkal, önfeláldozásukkal, példamutatásukkal, hűségükkel, örökre beírták nevüket, a magyar történelem legszebb lapjai közé.
A koronavírus miatti szigorítások, különösen megnehezítették idén a szervezést. Sajnos emiatt elmaradt a Kitörés 60 teljesítménytúra, illetve a Doni Hősök Emléktúra rendezvény, amelyet úgy módosítottak, hogy február 14-ig, bárki egyénileg, vagy kis létszámú csoportokban teljesítheti azt, ha legalább három katonasírt, vagy háborús emlékművet felkeres és azt fényképekkel igazolja. De az eddigi nagy, közös doni katonahőseinkre való emlékmenet idén elmaradt. Hála Istennek, egyik harctérkutató bajtársam ügyvéd, akitől szakmai segítséget kérhettem, hogy rendkívüli intézkedések okozta szabályozások betartásával a túrát milyen formában tudnánk megtartani…..
Idén is megrendezésre kerül a „Budai Kitörés Emléktúra”. A koronavírus miatt meghozott óvintézkedések végett, külön kerül megrendezésre nappali időpontban a „nagy” (ezúttal 40 km-es) és a „kis” (4 km-es) emléktúra.
Sokakban felmerülhet a kérdés: miért voltak hősök ezek a katonák? – A válasz az, hogy olyan magas erkölcsi példát mutattak bajtársiasságból, helytállásból, ami örökre beírta magát a magyar történelem legszebb lapjai közé. A megadás, árulás és megalkuvás helyett, a kitörést választották, amelya legreménytelenebb helyzetben, a többszörös túlerőn való átküzdést, sokszor – szó szerint – kézitusával járó átverekedést jelentette….
Kedves Látogató! Oldalunkon csak a működéshez szükséges cookie-kat használjuk. Látogatóinkról nem gyűjtünk és nem tárolunk semmilyen adatot.MegértettemAdatvédelmi tájékoztató