Események,  Tevékenységeink

Beszámoló a 2026. szeptember 19-én megtartott Attila Védvonal emlék- és teljesítménytúráról

Idén új útvonalon került megrendezésre az Attila Védvonal emléktúra. Ennek egyik oka, hogy a Honvédség lezárta a Pécel feletti volt szovjet légvédelmi bázist. Emiatt nem lehetett ott ellenőrzőpontot felállítani, átmenni a 16. rohamtüzérosztály emlékhelyére, mint az eddigi években. A másik oka az új útvonalnak, hogy változatosabbá váljék a túra, új történelmi emlékhelyekkel bővüljön. Végül azért, hogy a kiinduló pont könnyebben megközelíthető legyen és kényelmesebben lehessen parkolni.

Idén is a HVIM szervezésében, valamint a nemzeti szervezetek részvételével került megrendezésre 2026. szeptember 19-én az Attila Védvonal emlék- és teljesítménytúra, immáron 14. alkalommal. A túra célja, hogy megemlékezzünk a II. világháború alatt a térségben hősies védelmi harcokat vívó katonáinkról, akik hosszú ideig sikeresen feltartóztatták a túlerőben lévő szovjet és román támadó csapatokat. A védelmi rendszer három részből állt, Dunaharasztitól fel egészen Dunakesziig, mindkét végével a Dunára, mint természetes folyóra támaszkodva.

A túra teljes távja 44 km, míg a rövidített táv 19 km. Egyesületünket a teljes távon 4 fő képviselte. A 44 km-es táv Dunakeszi – Alagi temetőtől 7:30-as kezdéssel, míg a 19 km-es táv Isaszegről 10:30-kor indult idén is.

Az első ellenőrzőpontot egyesületünk látta el. Ezt Fót – Fótliget között, a Külső-Fóti út mellett, a 2023-ban exhumált Bányász József ejtőernyős honvéd sírhelyénél alakítottuk ki. A jelképes sírhelyet megtisztítottuk, a feliratokat újra átfestettük, a sír köré murvát szórtunk, a kőkeresztre új nemzeti színű szalagot kötöttünk. Ropival, saját termésű szőlővel, vízzel és jéggel vártuk a nagy melegben a pontunkon áthaladókat.

Innen Csömörre, a második világháborús emlékhelyre lett kijelölve az új útvonal. 

Ez az emlékhely Aranyossy-Péter Máté hadnagy (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisír és Hőskultusz Igazgatóság) áldozatos kutatómunkájának köszönhetően került kialakításra, hiszen ő az, aki lelkiismeretes kutatója az Attila Védvonalnak, és a hősi halott katonáink felkutatásában, szakszerű exhumálásában végzett munkálatoknak. Aranyossy-Péter Máté 2017-ben könyvet is írt – a szintén Attila Védvonalban lévő – Csömör településen vívott harcokról, eseményekről.

https://csomor.hu/megjelenik-a-csomor-helytortenete-kiadvanysorozat-elso-kotete/

A túrázók itt a védvonal maradványai mentén haladtak, lehetővé téve a résztvevők számára, hogy saját szemükkel láthassák a megerősített állások, lövészárkok máig látható nyomait és az itt felállított emlék- és ismertetőtáblát. Innen a Hungaroring mellett, Mogyoródra kanyarodott a túra útvonala, ahol a Szent László kilátó és kápolna ellenőrzőpontnál elérte az eddigi Attila Védvonal emléktúrák útvonalát. Innentől a túra Isaszegen át Pécelig, az előző éveken át ismert, változatlan nyomvonalon haladt. Pécel szélén történt egy újabb szakasz kijelölése, amely a péceli Trianoni emlékhely és kettőskereszt érintésével folytatódott egy szép fenyvesen át, a maglódi célig. A célban a szervezők emléklapokat, kitűzőket adtak át, könyvekhez és egyéb kiadványokhoz lehetett hozzájutni, valamint nagy választékban pólókat, bögréket és más kiegészítőket lehetett beszerezni. Minden beérkező kapott egy tál finom babgulyást.

Elmondhatjuk, hogy aznap nem csupán fizikai kihívás várt ránk, hanem egy remek hangulatú, új útvonal megismerése is. Jól jelzett ösvényeken, változatos tájon, lombos erdőkben, nyílt mezőkön át haladtunk. A szeptember végi szokatlanul meleg és tikkasztó időjárás miatt, a hosszú táv megtétele jelentős kihívást jelentett. Büszkeségre ad okot, hogy egyesületünkből mindenki szintidőn belül teljesítette a túrát – az idén rekord létszámban induló – közel 500 emléktúrázó mellett. A szervezők mozgóképes beszámolója, amelyben egyesületünk is feltűnik: