Budapest Ostroma 80 Emlékest
Emléktábla avatás Bozsoki János hadnagy, a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érem VII. kitüntetettje tiszteletére.
Kovács Endre főhadnagy
Kiállítás Dunaharasztin
Honti István Arany Vitézségi Érmes katonahősünk
Katonasírok megmentése Szegeden
Emlékezés hadijátékkal Balassagyarmaton
Beszámoló XII. Attila védvonal túráról
Adományozás REpont-on keresztül
Egy magyar tiszt sírjának megmentése
Kedves Látogató! Kérjük, ha teheted támogasd munkánkat az alábbi QR-kód használatával a Repontokon:
Adjon Isten!
Ez a honlap, szeretett fővárosunk 1944-45-ös ostromának emlékezetére készült. Hiszen egy nemzet történelmének legszebb lapjaira kell tartozzanak azon hősi cselekedetek, amelyekből a nemzet erőt meríthet, annak tartást adhat. Ennek ékes példája Budapest 1944-45-ös ostroma és a kitörés.
Senki sem vonja kétségbe, hogy Budapest védelmi harcai során, voltak magyar részről túlkapások, vagy kevésbé bátor honfitársaink, akik ilyen-olyan indokkal, de kivonták magukat az egyenlőtlen küzdelemből. E honlap azonban nem róluk és áldozataikról, hanem a méltatlanul elhallgatott MAGYAR katonahőseinkről, mártír papjainkról, a meggyalázott, meggyilkolt leányainkról, asszonyainkról, a bombázások és a védelmi harcok polgári áldozatairól szeretne megemlékezni. Szeretett fővárosunk hős védői, akik az első szovjet harckocsinak az Attila vonalban való kilövésétől számítva, 108 napig tartóztatták fel a túlerőben lévő szovjet hadsereget, – ebből teljes bekerítésben 52 napon át harcolva. Szemük előtt példaként Hunyadi János (Nándorfehérvár 1456), Dobó István (Eger 1552), Szondy György (Drégelyvár 1552), Zrínyi Miklós (Szigetvár 1566) és végvári vitézeik önfeláldozó helytállása lebegett. Hiszen az 1945. február 11-én, este megindított kitörést Budapest védői, – miként hős elődeik – a hosszan elhúzódó védőharcot, végül a legreménytelenebb helyzetben, a megadás helyett, inkább a kitörést választották. Meg sem fordult a fejükben az a nemzetidegen, gyáva hozzáállás, amit ma próbálnak elhinteni bizonyos körök agymosás, hőstelenítés végett, hogy minek kell szétlövetni a várat, minek a sok rombolással járó harc, minek annyi véráldozat, miért nem adtuk meg magunkat a törököknek, vagy utóbbi esetben a szovjeteknek.
A történelem őket igazolta, hiszen a védőseregből, a hadifogságba esett bajtársaik közül, többen nem térhettek haza (legyengülve, elgyötörve, betegségekben meghalva adták vissza lelküket a Teremtőnek). Hisszük, hogy egyszer eljön a nap, amikor Budapest védőinek is lesz szobra, mint törökverő elődeiknek, nevüket utcák, terek fogják viselni. Máig felfoghatatlan, hogy ha már a szovjetek kétszer annyi védőt, azaz 200.000 fős védősereget hazudtak jelentéseikben, miért mészárolták halomra a kitörésben fogságba esett magyar és német katonákat. Az értelmetlen gyilkosságok miatt, soha, senkit nem vontak felelősségre, s a hiányzó létszám pótlására, emiatt, több mint százezer civil lakost fogdostak össze találomra, majd hurcoltak el szovjet lágerekbe.
Elmondhatjuk, hogy Budapest védelmében harcoló katonáink, igazi férfiként szálltak szembe a többszörös túlerőben lévő, lakosságot kifosztó, nőket meggyalázó, bolsevik neveltetésű szovjet hadsereggel.
Bízom benne, hogy az oldalra szánt időt minden látogató hasznosan tölti.
Üdvözlettel:
Alkay Zsolt
a Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület elnöke