Események

Megemlékezés repülős katonahőseinkről

Február utolsó szombatján két hősi halált halt pilótáról is megemlékeztünk.
11 órakor Tatán, a Vaszary J. Általános Iskola falán lévő emléktáblát katonai tiszteletadás mellett koszorúztuk meg, melyet Szeverényi Kálmán magyar királyi repülő hadnagy emlékére állított 2015-ben a Tatai Helytörténeti Egyesület és az Endresz Csoport Komárom.
A kecskeméti születésű pilóta a 101/7. vadászrepülő század ásza volt. Az ambiciózus fiatal tisztet (vezérkari pályára készült) 1942. december 6-án avatták hadnaggyá Kassán, harctéri szolgálatát 1943. július 17-én kezdte. 159 bevetés alatt 7 igazolt légi győzelmet aratott és sajnos, napra pontosan 80 éve, 1945. február 22-én halt repülő hősi halált. A megemlékező beszédet Dr. B. Stenge Csaba hadtörténész, levéltáros mondta, aki részletesen beszámolt a pilóta életútjáról, hadi sikereiről, halálának körülményeiről. A díszőrséget a szolnoki Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai adták, ezzel is megtisztelve Szeverényi Kálmán emlékét és a jelenlévőket.
Ezután autóba ültünk és elindultunk a Felvidékre, Búcs községbe, ahol 13 órakor egy újabb megemlékezés vette kezdetét.
Horváth György repülő hadnagy új emlékművét adták át, halálának 80. évfordulója alkalmából. A hősi halált halt pilóta 1945. február 19-én zuhant le a település határában, miközben szovjet vadászgépekkel folytatott küzdelmet. Az ünnepség légi tisztelgéssel kezdődött, egy Messerschmitt Bf 109 replika és egy Zlin gyakorlógép áthúzásokkal üdvözölte a megjelenteket, majd felavatták a pilóta új emlékművét. Beszédet mondott Punka György repüléstörténész és Magó Károly a szolnoki Helikopterdandár zászlósa, a Magyar Roncskutató Egyesület elnöke. Az emlékezés koszorúinak elhelyezése után lehetőségünk volt közelebbről is megtekinteni a repülőgépet (Forrás: B. Stenge Csaba: Elfelejtett hősök).

Másnap délelőtt pedig egy négyfős csapatunk kilátogatott a budaörsi katonai temetőbe és Varga László szakaszvezető pilóta sírján elhelyeztük az emlékezés koszorúját. Varga Lászlóról régebben részletesen írtunk honlapunkon: Varga László vadászpilóta

Terman Béla
Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület