Tevékenységeink

Budai Kitörés Elmléktúra 2021

Beszámoló az előzményekről és a túráról

A koronavírus miatti szigorítások, különösen megnehezítették idén a szervezést. Sajnos emiatt elmaradt a Kitörés 60 teljesítménytúra, illetve a Doni Hősök Emléktúra rendezvény, amelyet úgy módosítottak, hogy február 14-ig, bárki egyénileg, vagy kis létszámú csoportokban teljesítheti azt, ha legalább három katonasírt, vagy háborús emlékművet felkeres és azt fényképekkel igazolja. De az eddigi nagy, közös doni katonahőseinkre való emlékmenet idén elmaradt. Hála Istennek, egyik harctérkutató bajtársam ügyvéd, akitől szakmai segítséget kérhettem, hogy rendkívüli intézkedések okozta szabályozások betartásával a túrát milyen formában tudnánk megtartani.
Az elképzelés már megszületett a fejemben, hogy 10 fős csoportokban (9 túrázó 1 rendező vezetésével), összesen száz megemlékező vehet részt majd rajta. Sajnos a teljes táv teljesítését el kellett vetnünk az esti 8 órás kijárási tilalom végett, erre az ügyvéd barátom sem talált lehetőséget. Mivel úgyis a Budai-hegyeken át túrázunk, szabadtéri sport tevékenységként megoldható volt a megszervezése. Figyelembe kellett vennünk, hogy a vidékről érkező megemlékezők is időben odaérjenek a meghirdetett találkozóhelyre, illetve az emléktúra végén, onnan gond nélkül hazatérhessenek, a korlátozásokat betartva. Az emléktúra útvonalát úgy kellett összeállítani, hogy lehetőleg lakott települést ne érintsünk, továbbá minél több katonasírt, bunkert, egykori lövészárok rendszert és egyéb fővárosunk ostromához köthető érdekességet útba ejthessünk.
Mivel az egyik legismertebb közösségi oldal a több éves gyűjtőmunkával összeállított oldalunkat beteges cenzúrájának “köszönhetően” letiltotta tavaly, továbbá a kerek 75-ik évfordulóra életre hívott másik oldalt is, – amely véleményem szerint kimondottan többet árt nekik, mint használ – ezért 2020. májusában egy saját oldalt kellett létrehoznunk.
A méltánytalanul elhallgatott, elfeledett magyar katonahőseink emlékezetére, életre hívtuk a www.kitores45.hu oldalt. Majd azon kezdtük el összegyűjteni a szeretett fővárosunkhoz köthető harci cselekményekben nyújtott bátor cselekedeteiket, érdekes mozzanatokat, katona történeteket, amelyek az ostrom alatt zajlottak.
Ezen az oldalon, illetve a www.roncskutatas.com régóta ismert felületén, és néhány nemzeti oldalon keresztül tudtuk gond nélkül meghirdetni az idei Budai Kitörés Emléktúrát.
A maximum száz főben engedélyezett létszám betartásához ezúttal regisztrációhoz voltunk kénytelenek kötni a részvételt. Ez pár hét alatt be is telt.
A tervezett útvonalat 40 km-esre terveztük, majd amikor azt két szakaszban lejártuk, lemértük, akkor szembesültünk vele, hogy az időkorlátozás végett, ennyi nem fér bele, legfeljebb 30 km teljesíthető.
Az emléktúra előtt jelentkezett a Bicskei Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Alosztálytól egy őrnagy úr, aki felhívta figyelmünket arra, hogy a mányi kitörés emlékműhöz, – ahova a záró megemlékezést terveztük – nem mehetünk, mert önkormányzati terület, ezért a szigorító intézkedések végett legfeljebb egyszerre három fő tartózkodhatna ott. Próbáltunk megoldást találni, hogy kellő távolságtartás mellett, szájmaszkban lennénk, stb. – de felhívta a figyelmünket, erre nincs jelenleg jogi lehetőség. Az emléktúra többi részét illetően is egyeztettünk, jogilag és szakmailag alátámasztottnak látta azt, amelyhez végül jó túrázást kívánt. Segítő szándékát ezúton is köszönjük!

Az emléktúra végét Perbálhoz közeli sárga turistajelzés mentén található, régi romtemplomhoz terveztük, amely még a törökdúlás idején pusztult el. Innen különbusszal mentünk volna a mányi kitörés emlékműhöz, de így ezt a tervet törölnünk kellet. A rendezők és csoportjaik beosztás tervezete elkészült, minden csapat vezetője megkapta előre a műholdas térkép mellékleten lejárt, lemért útvonalat, a katonasíroknál ismertetendő rövid megemlékező szövegekkel együtt. Bajtársiasságból még eszünkbe jutott, hogy az idei kitörés emléktúrán, a Doni Hősök Emléktúrájának teljesítésével ötvözhetnénk, afféle kettőt az egyben. Ezt a tervet ismertettük is az Árpád kilátónál megjelent bajtársakkal, jelezve, hogy ez nem kötelező, aki nem szeretne majd a fényképeken szerepelni, az jelezze. Továbbá kiemelten kértük, hogy a katonasíroknál tartsák be a másfél méteres távolságot egymástól, viseljék a szájmaszkot és ne zsebre dugott kézzel álljanak – de utólag elnézve a képeket, sajnos erről páran megfeledkeztek.

Az Árpád kilátónál faágra felfüggesztve 10 számmal jelzett gyülekezési pontot jelöltünk ki, ahova az emléktúrázók a regisztrálásuk, majd a besorolásuk alapján felsorakoztak. Mindenkinek kötelező volt a kézfertőtlenítés, majd ezt követően, egy adományozó bajtársunknak köszönhetően, mindenki elvehetett egy “Budai Kitörés Emléktúra” szájmaszkot. Egy másik támogatónk jóvoltából – akárcsak tavaly – kimondottan autentikus, korhű katona étket, az úgynevezett “Hitler-szalonnát” vehette magához egy nagy dobozból útravalónak bárki, mely ízlésesen volt kiadagolva, becsomagolva. Amikor menetkész volt a száz fős csapat, hangosbeszélőn ismertetésre kerültek a fentebb említett szabályok, kérések.

Egyik egyetemista bajtársunk megfogalmazása szerint:

Ha jobban belegondolunk, akkor a “Becsület Napja”, kitörés túrák, Doni emlékmenetek, II.világháborús hagyományőrzés, a kitöréses sírkeresztek, emléktáblák emlékezetpolitikai kihívást jelentenek az adott kormányok részére. Azért kihívás, mert nem állami, önkormányzati szervezés eredményei, tehát nem a hivatalos emlékezetpolitika következményei. Ezért azok nem állnak összhangban a nemzetközi emlékezetpolitikai trendekkel, amik elfogadása “segíti” az ország külkapcsolati érdekérvényesítését a háború utáni győztes Nagyhatalmak irányában. Többek közt ezért nincs köztéri Kitörés emlékmű Budán. A XII. kerületi Turul-szobor ellen is bevetettek mindent, Pokorni Zoltán polgármester úr össze is omlott alatta. Tehát összefoglalva azon megy a vita, hogy ki uralja az emberek emlékeit, kinek van hatalmában a múltat elmesélni saját szájíze szerint, ki uralja a történelmet, a múltat és ezáltal a jelen és a jövő képzeletét, elméit, döntéseit. Ebbe a játékba pedig beleszólt az alulról szerveződő hőskultusz, ami egy kisebbség áldozatairól a többség hőseire irányította egyre inkább a figyelmet Budapest ostroma kapcsán. Ez pedig emlékezetpolitikai értelemben egy sikeres vállalkozás, főleg a mi alulról szervezkedő létszámunkat, anyagi lehetőségeinket, lobbierőnk hiányát figyelembe véve.

Ezt követően elindult az első tíz fős csoport az első közeli katonasírhoz. 20-50 méteres táv közökkel követte őket a többi csoport, szépen sorban. Árpád kilátótól alig 200 méterre, egy kis jelzés nélküli ösvényre térve értünk az első katonasírhoz. Ez a Látó-hegy (374 m) magassági pontjánál lévő egykori védőállásoknál található, ahol 2012-ben, egy magyar katona szerény maradványait találtuk. Itt Preysz László visszaemlékezése került ismertetésre, aki az Egyetemi Rohamzászlóalj katonája volt. 

Budai Kitörés Emléktúra 2021 - Árpád kilátó
Kiindulópont az Árpád kilátónál

A zászlóalj bevetési körzete a Hármashatár-hegy – Rózsadomb, az ott lévő német SS alakulat kötelékében, melynek parancsnoka a lovagkeresztes Erhard Mösslacher SS-Obersturmführer (főhadnagy) volt. Egyenruhánk: magyar honvédségi egyenruha, kihajtható utásznadrág és utászcsizma, ujj nélküli fehér báránybőr bekecs, terepszínű magyar sátorlap, később fehér hólepel, vagy lepedő téli álcázásra.Fegyverzetünk: Király géppisztoly, MG-42-es villámgéppuska. A besorolásnál ő egy MG-42-es adagoló lett, a 2. században.A felállás a következő volt: 1. század Sipeki-Balás Lajos százados vezetésével, a Gábor Áron utca – Törökvész út mentén az Árpád kilátóig2. század Szamódy Olaf repülő hadnagy vezetésével, a Szépvölgyi út két oldalán az Árpád kilátóig.Az oroszok minden este beszivárogtak az erdőbe az Oroszlán-szikla és a Kis-Kecske-hegy környékén, ezt minden éjjel vissza kellett foglalni. A december 27-28-i támadásban ő is részt vett, a Flakok támogató tüzet adtak a Kecske-hegy 334-es magaslatáról, mialatt támadtak. Bent az erdőben golyószórós társát homlok és ál lövés éri mellette, aki ott halt meg. Később a füves részről a Flakok és ők is a Vadaskert felé lőnek az alattuk közlekedő T-34-es tankokra és szovjet járművekre. A támadásban volt velük egy páncélrém is, de ezt az orosz gyalogságra lőtték ki, még az erdőben. Ezekben a harcokban, kb. 30-32-en estek el közülük az erdőben, ezek egy részét a lakosság temette el a harcok után.”A kitörésnél Koltai József erdész visszaemlékezése szerint, a nagyobb tömeg az Árpád kilátótól a Glück Frigyes úton ment át az erdőn és a vitorlázóreptérnél jöttek ki. A Pesthidegkúton lévő oroszok lőtték őket kézifegyverekkel a falu szegélyéről és a házakból.Az Árpád kilátónál sok németet temetett el Komjáti Árpád, akik a kitöréskor ott estek el, valószínűleg utóvédként. Komjátit az oroszok azzal vádolták, hogy oroszokat temetett el, ezért kihantolták a tömegsírt, és látták, hogy németek, így Komjáti megmenekült az elhurcolástól.

Preysz László visszaemlékezése

Az idézett részletet követően, rövid főhajtás, koszorú került a sírhalomra.
Innen az Oroszlán-sziklát érintve, – az országos kéktúra útvonalán – a Vadaskerti emlékmű és egykori légvédelmi állásrendszer mentén elhaladva, értük el a Homok-hegy (340 m) aljában található katonasírt.
Itt Hingyi László: Budapest ostroma III. kötet, 120-121 oldalról került felolvasásra a következő visszaemlékezés:

A nyilasok fekete egyenruhában, civil férfi és női hullák a Mátyás király vadaskerti emlékmű kiszögellésének két végén szanaszét hevertek, innen egy magyar tiszt is előkerült fekete nyilas sisakkal. A Hársakaljánál, a Glück Frigyes út mögötti erdőben szanaszét volt több száz német hulla. Két német fogollyal temettették a német hullákat. A szélzsáknál a dombon is német hullák hevertek szanaszét. A szélzsák mögötti erdőrészben összefüggő német lövészárok húzódott, még 1944. november – december havában ásatták, ez egy részén kb. 100 méter hosszan tele volt a védekező németek hulláival, valószínű ugyanoda lettek elföldelve. Február 14-15-én a kitörés felszámolásakor eshettek el. Ugyanonnan út vezetett fel a Hármashatár-hegyre, e mellett sok német volt agyonlőve, a hegy tetején szétszórva fényképeik. A kitörők itteni felszámolásával a Pesthidegkút szélén felállított tábori és páncéltörő ágyúk egy egész nap és egész éjjel lőtték az erdőt, ezután 5 db T-34-es és ötezer szovjet katona támadta a szélzsáknál az erdőben védekező németeket. A közeli erdőbe 25 magyar katona jutott el, ezek majdnem mind sebesültek voltak. Az oroszok elfogták őket és a lóháton odaérkező tiszt kikérdezés nélkül agyonlövette őket.

Hingyi László: Budapest ostroma III. kötet
A Homokhegyi katonasírnál

Majd az idő szűke miatt, csak fél perces néma főhajtással adóztunk az itt hősi halált halt katonák emléke előtt. Innen a Vitorlázó repülőtéren keresztül, a Paprikás-patakon átkelve jutottunk el a török időkben elpusztított, – mára szépen helyrehozott – Gercse templomhoz. Falán az 1945. február 11-i Budai Várból való kitörés 58. évfordulóján, a Pesthidegkúton és környékén elesett és kivégzett katonák emlékére állította 2003. “Halottak napján” a Pesthidegkúti Városrész Önkormányzata kőtáblájánál helyeztük el koszorúnkat,s róttuk le kegyeletünket egy ima mellett. Itt a következő részlet hangzott el:

“Hoztak egy kis német fogolycsoportot, kb. 20-25-en lehettek. Legtöbbjük véres kötést viselt hol a fején, hol a felkötött karján. Volt, aki egy lábon ugrált két bajtársára támaszkodva. Minket az orosz őrök távolabb tartottak, de azokat a magyar foglyokat, akiknek bocskor volt a lábán, mert a fogságba eséskor az orosz katonák lehúzták a lábukról a csizmát vagy a bakancsot, odazavarták a német csoporthoz és bíztatták őket, vegyék el a németek csizmáit, mert azoknak már nem lesz szükségük rá. Csak elismeréssel nyilatkozhatom a magyar hadifoglyokról. Egy sem volt hajlandó lehúzni a németek lábáról a csizmát. […] Az orosz katonák mondták nekünk, amikor a németeket elvitték, hogy <+>, ami azt jelentette, hogy agyon fogják őket lőni” – írta visszaemlékezésében egy szintén hadifogoly magyar katona, Surjánszky.

Surjánszky: Az 1944/1945-ös budapesti katlancsatában való részvételem, 31-32. oldal.
Gercse

Innen a kék “L” jelzésen indultuk egy kaptatón felfelé a Virágos-nyergen át, ismét elérve az orságos kéktúra jelzését a következő katonasírig, amely a Csúcs-hegy (452 m) oldalában található. Ennél a katonasírnál, feltételezésünk szerint, egy magyar kiskatona nyugszik, aki az Egyetemi Rohamzászlóalj harcosaként vezetett erre egy kitörő csoportot. Majd egy újabb visszaemlékezés, melynek forrása:  1155 Sammlung Vopersal zur Geschichte der Waffen-SS, ismeretlen szerző levele – került ismertetésre:

Egy orosz tiszt elé kerültünk, akinek az arca csupa sebhely volt. Nem volt barátságos, de ő is ugyanúgy ember volt, még valamicskét enni is adott. […] sokszor átkutattak értéktárgyak után, pedig már mindent elvettek tőlünk. Egyszer csak egy orosz egy páncélkocsiról belelőtt a foglyok oszlopába, halottak és sebesültek feküdtek a földön. Az esetet egy mögötte jövő orosz tiszt meglátta és lelőtte ezt az oroszt.

1155 Sammlung Vopersal zur Geschichte der Waffen-SS, ismeretlen szerző levele

Csúcshegyi katonasír

E sírhelynél is félperces néma vigyázzállás következett, koszorúk, mécsesek kerültek a sírkereszthez. Amire befejezte az első csoport, már 20 méterre megállt bevárni a második, s a távolban már feltűnt a harmadik csapat is. Innen a Tök-hegyen (379 m) és a Szarvas-hegyen (356 m) át haladva értük el a sárga háromszög jelzésen a pesthidegkúti Kálvária-hegy (384 m) meredek kálvária útját. Sajnos a kilátásban nem lehetett gyönyörködni, mert egész utunk során, tejföl szerű ködben haladtunk. Emiatt a leghíresebb, legtöbb mozinézőt vonzó film (összesen több mint tízmillióan vettek annak idején mozijegyet az Egri csillagok című történelmi filmünkre) forgatási helyszínét nem láthattuk Pilisborosjenő irányába. A Kálvária-hegy tetejéről, a solymári oldal lankáin leereszkedve értük el az ötödik állomásunkat, a negyedik katonasírt, ahol a következő rész került felolvasásra:

A Kálvárián a Szarvas-hegy lejtője felől felvezető út mélyében volt elhagyva egy német Sd.Kfz.251-es félhernyótalpas páncélos német felségjellel, amely körül rengeteg szétdobált lőszer, kézigránát és páncélököl volt. A Temető utca végében volt elhagyva egy Kettenkrad, közelében 4 elesett német katona, ott is vannak eltemetve.
A Kálváriára vezető stációknál, az elsőtől jobbra ott, ahol egy mély út jön a Hármashatár-hegyről, volt eltemetve 3 magyar fiatal. Csak kettőnek volt kiírva a neve a fakeresztre. A hegyen van eltemetve még kb. 35-40 német katona. Ezek főleg a Kálvária-hegy oldalban és a lejtő egy részén estek el, amikor a szovjetek több száz fővel megpróbálták megrohamozni őket. Mivel a szovjet tüzérség kicsit késve kezdte lőni a Kálváriát és környékét, így saját támadó egységeikbe is belőttek, ezért kb. 25 szovjet halott feküdt ott, akiket a fenti németekkel együtt temettek a tömegsírba. A Kálvária harmadik keresztjétől német mesterlövészek és egy MG-42 lőtte az úton közlekedő oroszokat.

Hingyi László: Budapest ostroma III. kötet 366-367.oldal
Kálváriahegyi katonasír

Majd katonás tiszteletadással kerültek koszorúk, mécsesek e katonasírra is. Utunk lefele vitt, jelöletlen erdei csapáson jutottunk ki a Solymár – Pesthidegkút közötti főúthoz, melyen szabályosan átkelve, azonnal elkezdtünk felkapaszkodni a sárga turistajelzésen a Kakukk-hegyen át a Kerek-hegyre (419 m). Gyakorlatilag innentől Perbál széléig, a sokak által ismert kitörés 60 teljesítménytúra útvonalán haladtunk. A volt zsíros-hegyi turistaház romjainál, két önkéntes segítőnk várta a folyamatosan beérkező csoportokat meleg teával és zsíros kenyérrel.

Forró tea osztás

Ekkor jelezték a végéről adóvevőn, a 10-es csoport vezetője, hogy 4 fő kiszáll, mert eddig tervezték úgyis túrájukat. További két bajtárs a kék jelzést elérve nem Nagykovácsi felé, hanem véletlenül Budapest felé fordult vissza. Ők még időben kértek, és kaptak telefonon útbaigazítást. E frissítőpontnál három vidéki emléktúrázónak fel lett ajánlva, hogy az egyik teát osztogató bajtársunk autójával elviszi őket Budapestre, hogy időben hazaérjenek. Éltek a legények e lehetőséggel, majd egy újabb körrel még két másik túrázó is csatlakozott ilyen fuvarhoz. Nagy-Szénás (550 m) kaptatóiján feljutva, a kilátás megint elmaradt a hatalmas köd miatt.

Ellenben az egykoron itt kialakított légvédelmi állás, majd kicsit lejebb a köré épített gyalogsági védvonal árkaiban gyönyörködhettünk. A kék jelzésről a kék + jelzésre térve értük el a Kutya-hegyet (558 m), majd onnan a Nagykovácsiból Perbálra vezető régi római utat, egyben sárga turistaútvonalat. Itt ismét elköszönt tőlünk két bajtárs, s gyalog mentek be Nagykovácsira. Perbálig erről csak a Mária útra tértünk át, amely végig párhuzamosan fut egy hegygerinccel odébb e régi római úttól, de lényegesen jobb minőségű, kevésbé saras, dagonyás a mostani enyhe télnek köszönhetően. Végül 89 fővel értünk be Perbál szélére, ahol egy adományozó szervezetnek köszönhetően, kitörés emléktúra jelvények és emléklapok kerültek kiosztásra, továbbá az általuk szervezett különbusz várt ránk. A buszért kiemelt köszönet illeti Balázs Ottó urat, hogy segítette és biztosította a visszajutást a fővárosba, immáron sokadik alkalommal. Az idei emléklapra Kalándy Imre (1878-1945) altábornagy képe került, rövid leírással:

Az I.világháborúban majdnem az összes elnyerhető kitüntetést elnyerte, mint rohamszázad parancsnok. Ekkor kapta katonáitól a “Rohampápa” nevet.A Magyar Boksz Szövetség elnöke volt a két háború között. Budapest ostromakor – mint nyugalmazott altábornagy – önként jelentkezett szolgálatra, a Harcfegyelem Biztosító Törzs parancsnoka lett. A kitörésben részt vett, fogságba került. A szétbombázott vasútvonalak miatt, gyalog hajtották bajtársaival Bajára. A “halálmenet” során vérhastól legyengülve, Tetétlenpusztánál adta vissza lelkét a Teremtőnek.

Sokan – így többen mi rendezők is – már kora reggel itt parkoltunk le gépkocsijainkkal, így azok is túrázókkal tele igyekeztek vissza Budapestre, hogy mindenki időben hazaérhessen. Az utolsók között hagytam el Perbált 18 óra után nem sokkal. A rendőrségi kérést betartva, egy 3 fős szervezői csapat még elment autóval a mányi kitörés emlékműhöz, hogy koszorúnk elhelyezésével, s mécsesek fényével emlékezzen a kitörésben harcoló katonahőseinkre. Még aznap este és másnap többen jelezték, hogy időben hazaértek, s megköszönték szervezőtársaim segítségét, a világjárvány miatti kihívásokkal teli emléktúra megrendezéséért.