Wáczek Figyes százados

Wáczek Figyes százados

(Budapest, 1915.VII.23. – Budapest, 2004.IV.6.)

Nemesi család sarja, édesapja, dunaszentgyörgyi Wáczek Ferenc huszár alezredes, aki végigharcolta az l. világháborút. Édesanyja, békési Csanády Ilona, aki szintén magyar nemesi vérvonallal bírt. Római katolikus vallású, hazafias nevelésű katona családban nő fel. 

A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián 1937.VIII.20-án avatják hadnaggyá, majd a kecskeméti 1/ll. huszárosztályhoz vezénylik, ahol szakasz-, majd századparancsnoki feladatokat lát el. Tehetségének köszönhetően, 1940.IX.1-én főhadnaggyá léptetik elő. Felvételt nyer 1942-ben a Hadiakadémiára, majd az egész évfolyam hadi tapasztalat szerzés végett, részt vesz a 2. hadsereg hadműveleteiben, amelynek során 8 hónapig részese a Don menti harcoknak (a 13. könnyűhadosztálynál, majd az 1. tábori páncéloshadosztálynál szolgál). Az ilinkai fegyvertényéért 1943.V.1-én századosi rendfokozatot ér el. 1944.IX.14-én az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért, elnyeri a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét hadiszalagon a kardokkal kitüntetést, amelyből mindössze 1.574 adományozás történt a ll. vilagháborúban.

Szeretett hazánk védelmében 1944.X.28-tól, az 1. páncéloshadosztály hadműveleti osztályát (l.a. vezérkari tisztként) vezeti, így részese a fővárosunk előterében, az Attila védvonalban, majd a bekerített Budapesten dúló harcoknak. December elején páncélos felderítéses vállalkozásban vesz részt Ecser – Vecsés között, 10 rohamlöveggel és 16 harckocsival, amelyhez a német 8. SS-lovashadosztály is csatlakozott 7-8 Hetzer rohamlöveggel. A támadást siker koronázza, teljesen meglepik a szovjeteket, akiket éppen ebéd osztáskor ér a támadásuk. Ennek során 2-3 km mély betörést érnek el, emellett 72 golyószórót, néhány szovjet löveget és járművet zsákmányolnak, 800 foglyot ejtenek a sok elesett szovjet katonáról nem is beszélve. Érdekességként emlékszik, hogy a fogságba esett szovjetek 20%-át először, a többit másodszor vagy harmadszor kerültek hadifogságba. Az Attila védvonalban nagyon hatékonyan használták a magyar fejlesztésű LŐTAK-ot (lövő tányérakna, amelyet Misnay József őrnagy fejlesztett ki), illetve a „Szálasi-röppentyűt” (44.M buzogányvető) amely a szovjet gyalogság között óriási pusztítást végzett. Karácsony másnapján vonják ki őket az Attila védvonal pesti állásaiból, s települnek át Budára, a Lánchíd utca 2 szám alatti Magyar Királyi Iparügyi Minisztérium épületébe (a háború után elbontották, ma a 0 kilométer kő áll a helyén a Lánchíd parkban).

Az ostrom alatt 38 ellenséges repülőgépet lőnek le.

Katonai esküjéhez hűen, az ostrom végén, a megadás helyett a kitörést választja. A 8. SS-lovashadosztályhoz csatlakozik egységével, a Donáti utca 4. szám előtt gyülekeznek, majd a Mária térre vonulnak. A Kacsa utcán kerülve próbálnak a Margit körúton átjutni, de itt nem sikerül, ezért visszafordulnak, s a Széna térnél sikeresen átküzdik magukat Vértesy János ezredessel, az 1. magyar páncélos hadosztály parancsnokával. A fogaskerekű végállomásánál 2 T-34-es a tömeget lövi, s egészen a Fény utcai piacig jutnak, ahol a németek páncélöklökkel kilövik mindkettőt. Olyan nagy lánggal égtek, hogy a kitörő tömeg megtorpant a kilőtt szovjet harckocsiknál, mivel eleve az utat is elzárták, pattogott benne az égő lőszer, sokan attól tartottak, hogy felrobbanhat, így ő a fal mellett lapulva csúszik át és folytatja a kitörést a Fillér utcán át. Golyók és tüzérségi lövedékek repülnek a fejük felett, valóságos tűzfüggöny, amikor a Retek utcából egy 30 fős SS lovas egység tör ki mellettük, akiknek jó része sebesülten próbálta meg a kitörést. Hajnali 1 óra körül (II.12-én) az Ezredes utca sarkánál óriási tüzet kapnak, amely elől fedezékbe kell ugraniuk. A Városmajor felé próbálja folytatni a kitörést, de az Ezredes utcában rengeteg kitörésben elesett hősi halottat kell kikerülniük, miközben a fogaskerekű végállomása felé kitörőknek sikerül egy T-34-est kilőnie páncélököllel, amelynek felrobbanásának szemtanúja lesz. A Pasaréti út felől 5 újabb T-34-es harckocsi gördül ki, de a kitörők ezek közül hármat megsemmisítenek. Innen jobbra tér ki, vissza a Fillér utcába, ahol a Detrekő utca 5. számú két emeletes villa épületébe húzódik, ahol 1945.II.14-én dél tájban fogják el az oroszok.

A sztálini pokolból 1948.V.17-én térhet haza, de a hazai kommunisták, akik egy része bosszútól szomjazva, másrészt túl buzgóságból – szovjetebbek akartak lenni a szovjeteknél – azonnal vizsgálati fogságba helyezik. 1948.VI.23-án sikerül felmentetnie magát, az ellene felhozott 2 háborús bűntett koholt vádjai alól, de a teljesen alaptalan népellenes vád miatt, 3 év fegyházzal és lefokozással sújtják, mivel a vádak szerint, olyan fegyvereket használt a szovjet csapatok ellen, amiket ő kísérletezett ki. Amnesztiával 8 hónap után szabadul, majd 1951-1953 között osztályellenségként családjával kitelepítik a Békés vármegyei Kamut településre. Később ácsként, majd építésvezetőként keresi kenyerét.

A rendszerváltásnak mondott időszakot követően rehabilitálják, 1998-ban visszakapja rendfokozatát, egyben alezredessé léptetik elő.

Az ezredfordulót követő negyedik évben adja vissza lelkét a Teremtőnek, 88 évesen. Szemelyében egy igazán rámenős, nemes magyar katonatiszt tipikus megtestesítőjét vesztette el nemzetünk, aki katonai esküjéhez, bajtársaihoz és szeretett magyar hazájához mindvégig hű maradt.

Forrás: Bene János – Szabó Péter: A Magyar Királyi Honvéd Huszár Tisztikar 1938-1945 ll. kötet, 382.o. (2023 kiadás),
Hingyi László: Budapest ostroma 1944-45 III. kötet 329-336.o.,