Sebestyén Béla ejtőernyős főhadnagy
Sebestyén Béla ejtőernyős főhadnagy
(Lugos, 1918.III.6. – Soroksár, 1944.XI.2.)
Katona család sarja, édesapja vitéz Sebestyén Béla vezérőrnagy – akitől megörökölte a vitézi címet, – édesanyja Pongrácz Margit. Hadnagyi rendfokozatát 1939.IX.1-én nyeri el, a 19. gyalogezred I. zászlóaljánál, állomáshelyük Mezőtúron volt. 1942.IV.1-től főhadnaggyá léptetik elő, majd még ez év nyarán részt vesz Esztergomban páncélos átképző tanfolyamon, amely fél évig tart, s karácsony előtt ért véget. A háború alatt önkéntes jelentkezése során átkerül az elit ejtőernyősökhöz, a Szent László hadosztályhoz, egy páncéltörő ágyús szakasz parancsnokaként. 1942 októberében eljegyzi – a szintén katona családból való – Kunt Editet (vitéz Kunt László lányát) Pápán, az ejtőernyősök állomáshelyén, akit később feleségül vesz. Az új évet, 1943. első napjától már a 3/II. harckocsi zászlóaljhoz vezényelve tölti Cegléden, onnan februárban a 3/I. harckocsi zászlóaljhoz kerül át további képzésre, amely szintén Cegléden állomásozik. Ennek elvégzését követően visszakerül Pápára az ejtőernyősökhöz.
Az ejtőernyőseink nagyobb részét, 1944 októberében riasztják az előretörő szovjet csapatok megállítására. Ekkor kerül külön buszokkal átszállításra 25-én a pesti Attila védvonalba az 1/l. ejtőernyős zászlóalj, mintegy ezer fővel.
A pesti Attila védvonalban bevetett ejtőernyőseink rámenősségét, hősiességét jól érzékelteti Nagy Árpád ejtőernyős főhadnagy visszaemlékezése:
Miután egy erős német Stuka-támadás a csoportosuló kb. 120 orosz páncélos közül mintegy hatvanat megsemmisített, vagy mozgásképtelenné tett, a megmaradtakból kb. 40 Soroksárnál, 20 pedig a haraszti sávban indult meg gyalogsággal alaposan megtűzdelve, hogy védőállásunkat letiporja.
Ami ezután következett, az a német vezérkari főnök szerint hihetetlenül meseszerű volt. A Budapest ellen törő első és legelszántabb roham sorsa alig 10 perc alatt eldőlt. Az ejtőernyős fiúk úgy kushadtak a lövészlyukakban, hogy még egy sapkarózsa sem látszott belőlük. A páncélosok gyanútlanul közeledtek a csendesnek látszó vidéken, mikor megmozdultak a göröngyök, megindultak a kukoricaszár kúpok, a fák tövéből kísértetiesen ordító fantomok pattantak föl, és az alig 100 m-re lévő harckocsik kezelői még fel sem ocsúdhattak, máris körülugrálták őket, mint a halál angyalai, az esernyős rémek. Kifújtak a Faustok csövei, és a páncéltornyokon, hernyótalpakon egymás után robbantak a faustfejek, leemelve a tornyot, szétszaggatva a hernyótalpat, szénné égett várrá változtatva az erődöket az előbb még büszke vöröskatonákkal. Alig telt bele tíz perc, már ott lapítottak a fiúk az árokban és vicsorgó foggal várták a támadó orosz gyalogságot. Még hogy Pestre akarnak a büdösek bemenni! A páncélos roncsok kísértetiesen füstölögtek állásaink előtt – és a gyalogság nem jött. Maga a látvány elég volt nekik belőlünk, egy életre. Hiába ordítoztak hátul a politrukok, hiába berregett fel a visszaözönlőkre néhány túlbuzgó politikai biztos géppisztolya, fél órával a támadás megindulása után, messze kilométerekig nem lehetett élő oroszt látni Dunaharaszti – Soroksár térségében. A német vezérkari főnök földhöz vágta a sapkáját és az izgalomba belesápadt arccal rekedten hörögte: három hadosztályt ilyen harcosokból és a Donig űzöm velük vissza az oroszt egy hónap alatt!
Az Attila védvonal Dunaharaszti – Soroksár közötti szakaszán, a reteszállások előtt, egy előretolt előörsként volt elől v.Sebestyén Béla főhadnagy 75 mm-es ágyús szakaszával. Hősi haláláról bajtársai így emlékeztek vissza:
A november 2-i éjszakai harcokban a szovjetek (4. gépesített hadtest T-34-es tankjai) igyekeztek sérült harcjárműveiket elvontatni, de áttörésre már nem volt elegendő erejük. Mindemellett a kikülönített páncéltörő szakasz állásait a szovjet előretörés lerohanta, az ott harcoló ejtőernyősök zöme hősi halált halt. Az elsőként támadó szovjet harckocsi megtévesztésül német jelzéseket viselt, így sikerült a magyar állás közelébe jutnia. Egy Kecskemét felől visszavonult német tiszt ordított, hogy ez orosz tank, de már késő volt. A főhadnagy az ágyúhoz ugrott amikor azt telitalálat érte. A többi előretörő tank pedig az üteget lerohanta, az ágyúkat eltaposták. A beásott pácélelhárítók páncélöklei az összes tankot kilőtték, a gyalogság visszamenekült.
Az állásban dúló harcok hevességére jellemző, hogy a páncéltörő szakasz parancsnoka, vitéz Sebestyén Béla ejtőernyős főhadnagy holtteste elő sem került, maradványai a közvetlen találat nyomán egyszerűen eltűntek.
Források: Dr.Farkas Jenő: A Szent László hadosztály katonái írták I.A kötet (2005), Huszár János: Honvéd ejtőernyősök Pápán
https://felderitokblogja.blog.hu/2017/12/01/_meg_hogy_pestre_akarnak_a_budosek_bemenni_magyar_ejtoernyosok_soroksar_es_dunaharaszti_vedelmeben
https://mhsebaranta.gportal.hu/gindex.php?pg=25004166&nid=6482408,
Pápai Hírlap 1942.október 17-i lapszám, 2.o.,
https://library.hungaricana.hu/hu/view/PapaiHirlapM_1942/?pg=187&layout=shttp://www.jmvk.papa.hu/node/11215