Egy kitöréses német katona megtalálása

Egyesületünk több tagja is kiemelt érdeklődéssel követi szeretett fővárosunk ostroma kapcsán az ezzel a témával foglalkozó írásokat, képes beszámolókat, filmeket és előadásokat. Egy ilyen témájú anyagnál, egy hozzászólásban lettem figyelmes arra, hogy a budai oldalon egy villa kertjében, a mai napig van egy eltemetett német katona, akit még azóta nem exhumáltak. Észrevételemet jeleztem a német hadisírosok egyik szakemberének, aki megerősítette, hogy azon a címen nem történt még exhumálás, s megköszönte jelzésem. Egyben megkért, hogy járjak utána, hogy ennek mennyi lehet a valóságtartalma.
Így egyik szabadnapomon felkerestem a budai oldalon azt a kertes villaépületet, melyről a korábban az említett hozzászólásban olvastam.
Rövid bemutatkozást követően, egy hölggyel sikerült egyeztetnem a címen, aki türelmemet kérte, hogy mindezt megbeszélje családjával és szomszédjával. Egyben megerősítette az információt, hogy valóban tudnak a kertjük végében eltemetett német katonáról, s örül ennek a megkeresésnek, sőt, támogatásáról biztosította egyesületünket.
Pár nap múlva megkaptam a várva várt üzenetet, hogy egy vasárnapi napon mehetünk egy derítésre, és utánajárhatunk a történet valóságának. A derítéssel kapcsolatos fejleményeket közöltem a német hadisírosokkal, illetve egyesületünk tagjaival. Lelkes csapatunk, a „Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület” óriási érdeklődéssel fogadta a hírt, s a tagságunk jelentős része azonnal jelentkezett a derítési munkára, azonban a hadisíros szakemberek kérték, hogy lehetőleg 8-10 főnél ne legyünk többen, mert felesleges hogy ennyien tömörüljünk egy kertben, ahol a háziak sem örülnének egy túl népes csapatnak, illetve ennyien úgysem férnénk hozzá a tervezett munkához, mert egyszerűen – tapasztalatból mondva – kicsi, szűk lesz a munkaterület. Így a bajtársiasság egy szép példája mutatkozott meg, amikor egyesületünkből többen önként, kissé szomorúan lemondtak e lehetőségről, hogy a többieknek megadathasson a lehetőség, hogy a hely szűke miatt, a többiek mehessenek. Így helyette szeretett családjukkal töltötték a hétvégi napot. A család, ami mindennél fontosabb.

A megadott időpontban, a német hadisíros szakemberrel és kollégájával egyszerre érkeztünk a helyszínre. A háziak örömmel, segítőkészen fogadtak bennünket, s egyből a kert végéhez vezettek minket, ahol a családi legendárium szerint a német katona nyugszik.
A történet kiegészült még annyival, hogy állítólag a kitörésnél közelharcot vívott ez a német katona egy szovjet katonával, amely során mindketten meghaltak, s ide lettek eltemetve. A magunkkal hozott ponyvát leterítettük a kertben, s arra kezdtük a feltételezett sírhely felől a kiásott földet lapátolni. Egyik tagunk szitálta a földet, hogy a már fognál nagyobb részek fent maradjanak a rostán, így semmi ne kerülje el figyelmünket. Egy másik tagunk kis kézi fémkeresővel, úgynevezett pinpointerrel vizsgálta át a kitermelt földet, szintén azzal a céllal, hogy az esetlegesen előkerülő kisebb fémtárgyakat is észrevegyünk.
Egymást váltva, gyors ütemben haladt a jó fizikumban lévő csapatunk, s hamarosan a háborúból ide temetett edény, épület és tetőcserép darabok kerültek elő. Majd másfél méter mélyen előbukkant egy emberi combcsont. Innentől óvatosan haladva, a német hadisíros szakember vette át a munkát, mi pedig csodálattal ittuk szavait, amelyből csak tanulni lehetett.
A német katona hegyivadász bakancsa meglepően ép maradt, de sajnos semmilyen más azonosítására alkalmas lelet nem került elő, leszámítva nadrágjának, zubbonyának és ingének gombjait. Így szomorúan került megállapításra, hogy a magyar – német katonai temetőbe, „ismeretlen katona”-ként fog bekerülni volt bajtársai közé, megkapva a halottaknak járó végső tisztességet.
Érdekességként megemlítendő, hogy az itt hősi halált halt – a maradványok alapján, feltehetően kb. 35-40 év körüli – német katona felső fogsora pótolt volt, melyet valószínűleg a keleti fronton, egy repesz okozta sérülés során veszthette el. Halálának oka minden bizonnyal fejlövés volt, mivel a koponyája több darabban került elő.

A szomszédos villaépületek egyikéből átjött egy idős bácsi, aki egy érdekes történettel egészítette ki a családi legendáriumot. Tudomása szerint, a szomszédos villában a sárgacsillagos Deckner Marcell OMTK (tejipari cég) igazgatója lakott, Klára nevű 18 éves lányával. Az ostrom alatt náluk húzta meg magát lányának udvarlója, egy sebesülést szerzett katona a magyar királyi testőrségtől.
1945. márciusában egy feltehetőleg ittas szovjet katona hatolt be a villájukba, Marcell bácsit félrelökte, s a fiatal lányával próbált erőszakoskodni. A hangzavarra előjött rejtekhelyéről a sebesült testőrkatona, hogy szerelme védelmére keljen. Dulakodás alakult ki köztük, amely során a szovjet mindkettőjüket lelőtte. A lányát elvesztett apa a történteket nem hagyta annyiban, felkereste a közeli utcában lévő szovjet parancsnokságot, ahol elmondta mi történt. A szovjet parancsnok felsorakoztatta az összes emberét, s megkérdezte Deckner Marcellt, hogy felismeri-e az elkövetőt? Az apa végig sétált a katonák sorfala előtt, s rámutatott a lánya és annak udvarlójának gyilkosára. A szovjet tiszt odament, s megkérdezte a szembesítésnél, hogy biztos ő volt az elkövető? Marcell bácsi igenlő válaszára elővette tiszti pisztolyát és mindenki előtt fejbe lőtte a vétkes szovjet katonát, majd közölte, hogy temesse el a szovjet katonát is a másik két áldozattal együtt. 

Megköszöntük ezt a lebilincselően érdekes történetet a szomszéd úrnak, s arra jutottunk, hogy ezzel a megtörtént esettel vegyülhetett a családi legendárium, miszerint a kertben együtt lett eltemetve a német és szovjet katona, akik dulakodás közben haltak meg. Így ezért nem került elő a családi legendáriumból ismert szovjet katona, csak a német. 

A szakszerű és aprólékos figyelmet igénylő exhumálást követően, az összes előkerült tárgyat, amelyek e német katonához tartoztak, a maradványaival együtt, külön gyűjtve, szintén elszállításra került. A helyszínt rekultiváltuk, azaz visszaállítottuk az eredeti állapotot, amelyet a ház lakói felügyeltek. Megköszöntük segítő, önzetlen hozzáállásukat, amely nemes lélekre vall. Hiszen jártunk már úgy – nem egyszer – , hogy segítő szándék helyett gáncsoskodással, rosszindulatú elutasítással találkoztunk hasonló esetben. Megemlítendő még, hogy rekord idő alatt, 3 óra alatt végeztünk mindezzel, a kapun való be- és kilépésünket számolva.
A háziasszony előző nap imádkozott a feltételezett katona lelki üdvéért, s a jó Isten segítségét kérte, hogy sikerrel járjunk. Imája, fohásza meghallgatásra talált odafönt. Bevallom, én is elmondtam egy imát, amikor megtaláltuk a katona első maradványát, hogy őszinte hálám és tiszteletem fejezzem ki a jó Istennek, aki segítette munkánk. Összegezve ezt a hétvégi napot, egy lélekemelő, hasznos munkával teli napot tudhattunk magunk mögött, amely során egy ismeretlen hősi halált halt katonát sikerült megtalálnunk, aki a bajtársai mellé kerülhet egy katonai temetőben. Remek embereket ismerhettünk meg, élményekkel és érdekes történetekkel gazdagodhattunk.

A derítés során munkánkat fotókkal dokumentáltuk, azonban kegyeleti okokból, csak az alábbi képeket oszthatjuk meg nyilvánosan.