Bánó Elemér huszárszázados

Bánó Elemér huszárszázados

(Nagykároly, 1917.II.25. – Pécs, 1998.I.15.)

Római katolikus családban született, nemesi előnévre jogosultként a teljes neve tapolylucskai és kükemezei Bánó Elemér. Édesanyja: Beliczky Mária, édesapja tapolylucskai és kükemezei Bánó Kálmán pécsi rendőrkapitány. 

A katonai főreáliskolai érettségi után 1935-1939 között elvégzi a Bolyai Műszaki Akadémiát, majd 1939.I.15.-én itt avatják hadnaggyá. 1939.II.1-től a 4. huszárezredben szolgál mint az árkászszázad szakaszparancsnoka. Mindvégig ebben az ezredben tevékenykedik. Szakaszparancsnokként részt vesz az 1939-es kárpátaljai és az 1941 évi délvidéki hadműveletben, illetve az erdélyi bevonulásban, mellyel kiérdemli mindhárom emlékérmet. 1939.VI.21.-én a műszaki csapattól a lovassághoz helyezik át. 1941.VI.30. és XI.20. között az ukrajnai hadműveletekben a 4. huszárezred árkászszázadának arcvonal mögötti tisztje. 1941.XI.1.-én főhadnaggyá léptetik elő, majd 1942-ben egy hónapos roham tanfolyamot-, 1943-ban júniustól a karácsonyig alantostiszti tanfolyamot végzi el sikeresen, ennek köszönhetően az alosztály parancsnoka lesz. Szorgalmának és kitartásának eredményeként 1944.XI.1.-én a századosi rendfokozatot nyeri el. 1944.VI.14.-től részt vesz az 1. lovas(huszár) hadosztály keleti hadszíntéri, majd magyarországi hadműveleteiben. Folyamatos harcok közepette, az Attila védvonalban 1945.I.5-én Pestújhelyen súlyosan megsebesül. 1945.I.30.-án az 513. sz. hadikórházzal szovjet fogságba esik, majd IV.26.-án Debrecenben a kórházvonatról a Sebészeti Klinikára adják le 75 %-os hadirokkantként leszázalékolva. A háború alatt bátorságával kiérdemelte a Tűzkereszt (harctéri kitüntetés és a fegyveres frontszolgálatért, a haza védelmében szenvedett sebekért és rokkantságért adományozták) és a bronz Signum Laudis kitüntetéseket. 1945.II.27.-én igazolják, 1946 nyarán a honvédségtől elbocsátják. Az 50-es években Pécsett mint főkönyvelő gombatelepnél, cementipari, majd építőipari vállalatnál, illetve a Mecsekvidéki Fürdők és Üdülők Vállalatánál kap munkát. Az 1956-os forradalomban a Cementipari Vállaltnál főkönyvelő, amikor a Munkástanács elnökének (máshol elnökhelyettesnek, titkárnak említik) választják, első intézkedése, hogy eltávolítja a vállalattól az igazgatót, a személyzetist és a párttitkárt, nemzetőrséget szervez, a személyzeti anyagokat elégetteti. Emiatt a későbbiekben csak fizikai munkát vállalhat, 1958-ig fafűrészelő kisiparosként keresi kenyerét, majd a kommunisták végső bosszújaként ’56-os szerepvállalásáért ezt az engedélyét is megvonják tőle. Mivel a kihallgatásokon végig kitartott, egyetértett a forradalom célkitűzéseivel, ezért kitelepítését tervezik, amitől a fővárosban elszenvedett háborús sérülése, rokkantsága „menti meg”. Három ügynök is megfigyeli, folyamatosan jelentenek róla 1974-ig. Bánó azonban olyan elővigyázatos és diplomatikus, hogy nem sikerül fogást találniuk rajta, így kiváló főellenőrként és főkönyvelőként teszi rendbe több állami cég pénzügyeit, nyereségessé (Görösgali Állami Gazdaság). 1977-ben a pécsi Baromfi feldolgozó és Értékesítő Vállalattól megy nyugdíjba. 

A ’90-es évek elején rehabilitálják, nem csak visszaadják a kommunisták alatt elvett századosi rendfokozatát, hanem őrnagyi előléptetést kap, amely csak jelképes, semmilyen anyagi juttatással nem jár, csak a jelképes megbecsüléssel.
Forrás: Bene János – Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1939-1945, 36-37.o., Rainer M. János: Századosok 225-226, 300-303,