Domonkos_György_páncél_százados
Katonahőseink

Domonkos György páncélos százados

Domonkos György páncélos százados
(Budapest, 1911.VIII.25. – Vecsés, 1944.XII.26.)Édesapja: György, édesanyja: Tóth Mária, vallása római katolikus. 1933.VIII.20-án avatják hadnaggyá a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián, ahonnan Ceglédre, a 2. huszárezredhez kerül. 1937.XI.1-én főhadnaggyá léptetik elő. 1941-ben páncélos átképzésen vesz részt, majd még ugyanebben az évben századossá léptetik elő. 1942. év elején Németországban újabb páncélos tanfolyamra kerül ki, majd onnan szinte egyből a Don menti hadszíntérre, a 30/4. harckocsiszázad parancsnokaként. 1943 nyarától Rétságra kerül, ahol ősztől az 1/III. harckocsi zászlóalj segédtisztjeként szolgál. Alakulatával 1944-től részt vesz az Erdélyben vívott csatákban, majd folyamatosan harcolva, a Duna – Tisza közén át, a Pest előterében kiépített Attila védvonal vecsési szakaszán, 1944.dec.26-án hősi halált halt.
Forrás: Bene János – Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-1945