Tevékenységeink

Budai Kitörés emléktúra beszámoló – 2022.ll.19-én

Az 1945.II.11-én, a Budai Várból megindított kitörés, a hadtörténelem egyik legreménytelenebb, legkilátástalanabb vállalkozása volt. Magyar hazafiként erkölcsi kötelességünk megemlékezni katonahőseinkről, akik életüket áldozták szeretett fővárosunk védelmében, a haza szent oltárán. Fájó pont, hogy a mai napig izmusok és politikai síkon közelítik meg e témát a médiát uraló megmondóemberek, akiknek semmilyen lelki azonosulásuk nincs e hőseinkkel.
77 évvel a történtek után, minden magyar ember számára példaként szolgálhat a kitörésben részt vett katonáink helytállása, bátorsága, akik törökverő elődeink: Zrínyi, Szondi, Dobó példáján felnőve, a megadás helyett a harcot és a kitörést választották.

Mi lett a Sztálingrádban a magukat megadó 95.000 német katona sorsa? Több éves kegyetlen rabság után, alig 4.500 fő tért csak haza. Milyen kilátásaik lehettek védőinknek, amikor pontosan tudták, hogy a bolsevista szovjet mit művelt a lengyel testvéreink tisztjeivel, értelmiségi rétegeivel Katynban, amely 40.000 fő legyilkolásával, a “Katyni mészárlás” néven vált ismertté.

Idén február 19-én, szombat délelőtt gyülekeztek a megemlékezők a Görgényi úti erdei parkolóban. A koronavírus miatti korlátozások, a tavalyihoz képest jóval enyhébbek voltak, így nem kellett 100 főben maximálnunk a létszámot, előre regisztrációt kérni az emléktúrázó bajtársaktól és szájmaszkot sem kellett viselni az emléktúrán. Mivel időhöz voltunk kötve – egy újabb emlék- és ismertetőtábla avatás végett, ezért négyes sorokba rendeződve,126+2 háthordozóban cipelt gyerkőccel 10 órakor elindultunk. Erre jegyezte meg az egyik résztvevő, hogy 126 fős harci- de 128 fős élelmezési létszámmal vagyunk jelen. Az időjárás idén is kegyes volt hozzánk, hiszen egész túránk alatt végig plusz fokot mutatott a hőmérő, eső, hó nem nehezítette utunk, s nem voltak jegesek az utak.

Elsőként a Homok-hegyet (340 m) másztuk meg, ahol egykori légvédelmi állásokat, lőszertároló bunkerek szépen megmaradt részét jártuk be, s néztük meg. Itt megint köszönetet mondtunk az emléktúrán ismét megjelent Pál Marcinak, akinek vezetésével lelkes önkéntes csoportok tisztították meg e lőszertároló kis bunkereket a hajléktalanok után hátrahagyott több konténernyi szeméttől.  A sárga turista jelzés és kék jelzés (OKT) találkozása (Vadaskerti emlékmű) mellett odaértünk az első katonasírhoz, amelyre egy nappal előtte, az esti órákban került fel új sírtábla Polgár Zsolt, Szirmai Zsolt és Dávid László bajtársaink önzetlen munkájának köszönhetően. Ez az új sírtáblácska nemzeti színnel körbefuttatva, közepén “Ismeretlen magyar katona 1945” felirattal került fel a sírkeresztre, az addigi kevésbé igényes pléhlemez helyére. Emelte a megemlékezés színvonalát, hogy az egyik emléktúrázó tárogatón katonai búcsúztatókat szólaltatott meg. A zenei felvezetést követően, felolvasásra került Werner Rosler erdélyi szász tisztnek a kitöréses visszaemlékezése, aki még az Attila védvonalban 1944.XII.12-én megsebesült Karl-Heinz Keitel Sturmbannführertől (Wilhelm Keitel tábornok fia) vette át a 22. “Mária Terézia” SS-önkéntes lovashadosztály, 17. lovasezredének parancsnokságát (Keitelt még sikerült sebesültként kimenteni repülővel a pesti lóversenypályáról – mai Kincsem Park – felszálló gépek egyikével). Egy perces vigyázzban állással, koszorúk, mécsesek elhelyezésével adóztunk az elesett hősök emléke előtt. Itt koszorúnkat elsőként Retkes Tamás történész, író helyezte el. Innen meredeken balra felkanyarodtunk a sárga turistajelzésen a Vadaskerti-hegyre (355 m), ahol újabb légvédelmi állásrendszerhez kanyarodtunk, annak mindkét végében álló lőszertároló bunkerét megtekintettük. Most nappali fényben, sokkal jobban áttekinthető volt a légvédelmi állás, tisztán kivehető volt az itt dolgozó légvédelmi üteg mind a négy lövegének helye, illetve a parancsnoki és rádiós állások. A Nyéki-hegy felé eső nyeregben, jelöletlen turistaút mellett értük el a következő katonasírt, amelyet szintén egy nappal előtte délután-este újított fel az előző katonasírnál említett 3 bajtársam. Huszár Péter “Budai kitörés emléktúra” szervező barátom kutatásainak köszönhetően, sikerült nevesíteni e helyen nyugvó katonának exhumált sírját, így erre a sírkeresztre már e tábla felirat került: 

Tárnok Béla 
légvédelmi tüzér 
hősi halált halt
1945. február 12-én
a kitörés során e helyen mellkaslövéstől

E katonasírnál ismét tárogatón csendült fel újabb katona sirató, majd Cser András főhadnagy kitöréses visszaemlékezéséből idéztem (a teljes visszaemlékezése itt olvasható: http://kemma-auf-wudigess.de/kitores.html ), majd az emlékezés koszorúját Schödl Dávid, a “Kitörés 60” emléktúra egyik szervezője, a Dextramédia munkatársa helyezte el, akinek nevéhez olyan remekművek kapcsolódnak, mint a Hazajáró, vagy a Hagyaték: Állva meghalni – https://youtu.be/XbwGRbEqgRc – ismeretterjesztő filmek.

Utunkat a Hűvösvölgybe folytattuk a sárga jelzésen, a Hidegkúti utat átszelve, a Széchenyi hegyi gyermekvasút mellett, az 56-os villamos nyomvonalánál haladva értük el a következő sírhelyet. A tárogatón szomorú katona nóta szólt, majd Adolf John 17 éves Waffen-SS katona kitöréses visszaemlékezésből olvastam fel részleteket, aki a 8. “Florian Geyer” SS-lovashadosztály 8. légvédelmi tüzérosztály 2. ütegénél szolgált tiszthelyettesként. Az egy perces néma tisztelgést követően, a megemlékezők koszorúját Orbán Imre – számos hazafias emléktúra (Szent László hadosztály emléktúra, Becsület útja, https://tturak.hu/organizers/3 ) szervezője – helyezte el.

A 3,1 km-es kis emléktúra véget ért. Itt azoknak, akik eddig rótták le tiszteletüket az emléktúrán, a BHH támogatói szervezet jóvoltából átvehették az emlékkitűzőiket, emléklapjaikat, amely első lapján két kitörésben átjutott német katona látható (egyikük zsákmányolt szovjet géppisztollyal), amint az őket fogadó, első vonalbeli bajtársaiknak számol be élményeiről, egyikük fedetlen fővel. Hátlapján Ignáczy Dezső hadnagy katona fotója szerepel, rövid leírással az ostromban és kitörésben ismert életútjáról. Többen magukkal hozták az előző években kiosztott zsoldkönyveiket, amelyekbe ismét igazoló pecsétek kerültek.

A tervezett emléktábla avatás miatt sietnünk kellett, ezért folytattuk utunkat a Kis-Hárs-hegy (362 m) felé. A Nagykovácsi úton egymást bevárva, együtt átkelve, előbb a Tót-asszony oltárt érintettük. Itt v.Pongrácz György veterán kutatásai alapján, a kitörésnél elesett kb. 200 nőt és gyereket temették el. Kicsit tovább haladva eredeti tank akasztó, betonágyba állított sín darabokat láttunk, amelyeket a harcok után, az erdészek hasznosítottak fel úgy, hogy ezekkel zárják le az egyik erdei utat a gépkocsik elől. A Széher utat elérve, befordultunk a “Négy katona sírjához“. Felcsendült ismét a tárogató hangja, majd Wilhelm Schöning (13. páncéloshadosztály 66. páncélgránátos ezredének parancsnoka) kitöréses visszaemlékezésének egy részlete került ismertetésre, majd egy perces vigyázzállás, az emlékmécsesek meggyújtása mellett, a koszorúnkat itt Nagy Attila alföldi hagyományőrző bajtársunk helyezte el. Csapatuk a 79. német gyaloghadosztály katonáit jeleníti meg hitelesen, emellett érdekességként egyedül az ő hagyományőrző baráti körük jelenít meg keleti segédszolgálatosokat, un. “hiwi”-ket hazánkban (https://www.facebook.com/79.inf.div/ ). Majd a Szépjuhászné felé folytattuk utunk, annak parkolójához érvén, rövid pihenőt tartottunk. Innen a Pozsonyi-hegy irányába 56 fővel folytattuk utunk, a Szakadék utcán végiggyalogolva, a luxus villákat elhagyva, egy mezőn át értük el a Vadaspark kerítése mentén átjutást biztosító létrát. A gyors átmászást követően, egy régi turistaúton, – jelenleg jelöletlen úton – haladtunk tovább, amíg el nem értük a negyedik ismeretlen katona exhumált sírhelyét. A közelben található Sztrilich Pál Cserkészpark cserkészeinek és Julianna Major lakóinak köszönhetően mindig van friss virág e sírhelyen. Itt Bernhard Seeger (13. páncéloshadosztály törzsorvosa) leveléből idéztem, amelyet szeretett bajtársának, Wilhelm Schöningnek írt a háború után, a kitörés során együtt átélt harcaikról. Egy perces néma főhajtásunkat, mécsesek gyújtását követően, koszorúnkat e katonasírra Kis Csaba – a legendás Magyar Harcos márka https://www.magyarharcos.hu/ 100%-ban magyar vállalkozás életre hívója, 4 gyermekes családapa, aki ismét 2 fiával vett részt az emléktúrán – helyezte el.

Innen utunkat folytatva, pár száz méter után elértük a Vadaspark kerítésének másik végét, melyen átkelve balra fordulva feljutottunk a Vadasparki hegyek gerincére. A 14 órára meghirdetett emlék- és ismertetőtábla avatás miatt, erőltetett menetben haladtunk a Nagy-sziklafalnál (463 m) található hármas katonasírhoz. Így is kicsit késtünk, de egyik rendező bajtársunk már a helyszínen volt, s a kimondottan az avatásra érkezőket megnyugtatta, hogy hamarosan beérkezik csapatunk. Miután megérkeztünk, katonásan oktatási alakzatban álltunk fel, majd Keszléri József úrral, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdészeti vezetőjével lelepleztük az emléktáblát. A magyar himnuszt feszes vigyáz állásban, együtt énekeltük el. Bemutatásra került az emlék- és ismertetőtáblán látható kép- és szöveganyag. 

Nagyban emelte az avatás színvonalát, hogy az emlékezés koszorúját, egy a magyar királyi honvédség egykori katonáját hitelesen megjelenítő hagyományőrző bajtársunk helyezte el díszlépésben Pénzes Kálmán erdész úrral. Pénzes Kámán úrnak köszönhetjük, hogy saját kezdeményezésére állíttatta fel a közelben lévő Tarnai-pihenőnél a “Kitörés feszületet”, amelynek egyik kereszt szárnya Mány felé néz. Ezzel is tisztelegve azoknak a katonahőseinknek emléke előtt, akik Mány határában érték el a saját vonalainkat a kitörés során. 

Még az avatás lélekemelő hatása alatt, a zöld kereszt jelzésen haladva folytattuk utunk, egészen a Tarnai-pihenő melletti “Kitörés feszület”-ig. Itt ismertetésre került a kereszt állításának története, majd a vihar- és fagykár utáni felújítása (egy faág letörte a kereszt egyik szárát), amely Polgár Zsolt bajtársunk önzetlen munkájának köszönhetően, még szebb lett, mint eredetileg volt. Innen a Nagy-Kopaszra (tetején az 559 m magasan álló Csergezán Pál kilátó) kapaszkodtunk fel, majd tartottunk egy rövid pihenőt. Túránkat az Anna Vadászházig folytattuk lefelé, onnan a Telki-hegyre (441 m) vezető dózer úton haladtunk, Varga László vadászpilóta emlék- és ismertetőtáblájához, amit 2019 decemberében állítottunk a Pilisi Parkerdő Zrt. erdészeivel. Ekkor már kezdett sötétedni, de még mindenki el tudta olvasni a táblán található információkat, láthatta a képeket. Terman Béla bajtársunk, kérésemre teljesen spontán, egy olyan előadást adott elő Varga Lászlóról, amely mindenkit ámulatba ejtett. Béla ugyanis nagy kutatója a magyar királyi légierőnek, könyvespolcán az összes e témában megjelent kötet megtalálható. Innen Telki és Budajenő magasságában haladtunk turista utakon Perbálig. 19 órára értünk be, ahol a Kis Kaiser Sörözőben meg lehetett tekinteni Szabó László kitöréses gyűjteményének egy részét, amelyet ismét a kitörés idejére állított össze. Hatalmas köszönet ezért ismét Lacinak, hogy minden évben elérhetővé teszi a nagyközönség számára kitöréses gyűjteményének tekintélyes részét, amelyhez hasonló, még a Hadtörténeti Múzeumban sem látható. Mindezt önzetlenül, ráadásul most személyesen is tiszteletét tette, bátran lehetett tőle kérdezni, örömmel mesélt bármelyik kiállított tárgyról. A kiállítás megtekintése közben, az LH támogató szervezetnek hozzájáruló adományának köszönhetően, mindenkinek biztosítva volt ellátmány: főtt virsli mustárral, kenyérrel és hozzá meleg tea. Itt hosszabb pihenőt tartottunk, mert a vidékről érkezett bajtársak előzetesen azt kérték, hogy ne kelljen a hidegben a pályaudvarokon várniuk az első reggeli vonatokra. Ezért úgy számoltuk ki a menetidőt, hogy ráérünk 22 óra után továbbindulni. Készültünk film vetítéssel is, így hamar elrepült az idő, s pihenten, újult erővel folytattuk emléktúránk hátralévő részét. Páran elköszöntek, mert másnap reggel munkába kellett állniuk, vagy mert fizikai teljesítőképességük végére értek.

51 fővel aszfaltúton Tökre meneteltünk, ahol a temető előtt található kopjafánál tartottuk a következő megemlékezésünket. A kopjafát még a ’90-es években állíttatta azoknak a volt bajtársaiknak az emlékére a német veterán bajtársak szövetsége, akiket a kitörés során itt sebesültként gyűjtötték össze a szovjetek, majd lefektetve őket, egy T-34-es harckocsival gázoltak át rajtuk. Egy perces néma főhajtással, emlékmécsesek gyújtásával és koszorúnk elhelyezésévél adóztunk az itt kegyetlen módon kioltott katonaéletek emléke előtt. A töki temetőtől felkanyarodtunk a borospincékhez, a Nyakas-hegyi szőlőkhöz, ahol az első jobbra kanyarodó földút mellett található Árvay Zoltán hdgy. és 3 bajtársának sírja. Azóta a töki önkormányzat Árvay Zoltánról nevezte el azt az eddigi névtelen földutat. E helyen még 2016 szeptemberében állítottunk emlék- és ismertetőtáblát az itt harctéri hősi halált Árvay hadnagynak és bajtársainak. Mécses gyújtás, majd egy perces vigyázzállással adóztunk emlékük előtt, a koszorúnkat Dávid László szervező bajtársunk helyezte el. A Nyakas-hegy felé haladva, lekanyarodtunk a Völgy utcába, onnan a sárga jelzést elérve, egészen Anyácsapusztáig meg sem álltunk. Itt a 2019-es emléktúránkon felavatott anyácsapusztai emlék- és ismertetőtáblánál álltunk meg egy rövid időre, s koszorúztuk meg azt. Majd a közeli erdőben eldugottan álló SS emlékműhöz zarándokoltunk, ahol ismertetésre került felállításának, pár éve megrongálásának, majd helyreállításának története. Hiszen vannak érték teremtő, érték mentő és érték romboló emberek. Mécsesek meggyújtása, koszorúzás után felkapaszkodtunk a Töki-szakadékhoz, a zöld tölgyfa jelzésre, amely a Zsámbéki-fennsíkra vezette csapatunkat.  A Töki-szakadékban megnéztük azt a barlangot, ahol Bocz Géza hadnagy bajtársaival elhaladt a kitörés során, s amelyet naplójában is megemlített. Remek tempóban haladva  értünk ki a zsámbéki műútra. Innen gyorsan odaértünk a Mány – Szomor útelágazáshoz, ahonnan Mány felé kanyarodtunk, s hamarosan elértük Alsóörspuszta magasságában a Mányhoz tartozó kitörés emlékművet. Ezen az utolsó két kilométeren, immár hagyománnyá vált békési bajtársunknak, Petrovszki Gyurinak – magyar virtusként -, hogy innen páran befutnak a célba, a kitörés emlékműhöz. Hamarosan mind az 51 bajtárs beért a végponthoz, ahol Vas Gábor töki hagyományőrző bajtársunknak és baráti körének  köszönhetően, mindenkit forró tea várt. Emellett az emléktúra szervezői zsíros kenyeret osztottak lila hagymával. Közben meg lehetett nézni Vas Gábor töki hagyományőrző bajtársunk BMW típusú oldalkocsis motorkerékpárját, amely teljes harci felszerelésben állt az emlékmű mellett. E kis pihenő után, mindenki felsorakozott az emlékmű előtt oktatási alakzatba, hogy méltó módon zárjuk emléktúránkat. Garád Róbert rohamtüzér hadnagy visszaemlékezéséből idéztem, majd egy perces vigyázzállással, mécsesek gyújtásával zártuk a megemlékezést. Utolsó koszorúnkat egy fiatal lány, Viktória helyezte el a kitörés emlékműhöz, aki édesapjával teljesítette az embert próbáló távot. Viktória személyében jelképesen azokról az asszonyokról és leányokról is megemlékeztünk, akiken a bolsevista neveltetésű szovjet hadsereg züllött alakjai nemi erőszakot követtek el.

Idén is kiérdemelték a célba érők az igényes ezüst szegéllyel hímzett kitörés 50 HS karszalagokat, emellett az emléklapok névre szólóan kerültek kiosztásra, s a félszáz fős csapat újabb elismeréssel, élménnyel távozhatott haza. Ebben a BHH támogató bajtársi közösségnek köszönhetően, egy Robur teherautó és kisbusz szállította vissza fővárosunkba a résztvevőket.

Végül szeretnék köszönetet mondani minden bajtársnak, akik önzetlenül segítették és emelték az emléktúra színvonalát. Továbbá azoknak, akik ebben mai eltunyult, értékét vesztett világban velünk tartottak. Valóban megtiszteltetés, hogy ilyen barátaim, bajtársaim között lehettem ismét.