Sanna Henrik ejtőernyős százados

Sanna Henrik ejtőernyős százados
(Kolozsvár, 1913.XII.9. – Melbourne, Ausztrália, 1983.I.29.)
Római katolikus katonacsalád sarja, édesapja: Sanna Henrik császári és királyi lovastüzér tiszt, édesanyja: borsodi Latinovits Mária. Tényleges katonai szolgálatát 1935-ben kezdi meg Szentesen, a 2/I. huszárosztálynál, ahol elvégzi a tartalékos tiszti tanfolyamot. Zászlósként részt vett a felvidéki bevonulásban és a kárpátaljai hadműveletben (1939.III.), majd 3 éves továbbszolgálatot vállalt.
1939.II.1-én hivatásos hadnaggyá nevezték ki. 1940 decemberében Komáromba került, a II. önálló huszárszázadhoz, ahonnan fél évre rá Pápára, az I. ejtőernyős zászlóaljhoz helyezték át. 1941.XI.1-én főhadnaggyá léptették elő. 1942-ben fél évig a az 1. gépkocsizó lövészzászlóalj 2. századának parancsnokaként, haditapasztalat-szerzés céljából a 2. hadsereg Don menti hadműveleti területén frontszolgálatot teljesített. Repülő-megfigyelő tanfolyam elvégzése után, 1943-ban a rimaszombati VII. önálló huszárszázadnál szolgált, majd átszervezést követően, a 20. felderítő osztályhoz került, végül még az év végén Párára vezényelték, az I. ejtőernyős zászlóalj szállító repülő századához.
1944.V.30-tól ismét harctéri szolgálatot látott el, az I. ejtőernyős zászlóalj századparancsnokaként a Kárpátokban. 1944.X.20-tól a II. ejtőernyős zászlóalj 5. századának parancsnokaként védelmi harcokat vívott Csepelen, majd az Attila védvonal fóti szakaszán. Csepelen az első nagyobb szovjet támadást 1944.XII.6-án kapták az ejtőernyősök, amelyet jó össztűzzel megállítottak, emellett segített az a 120 löveg tüze, amely a támadó szovjetekre zúdult.
1944.XII.13-án két lépcsőben átszállították a II. ejtőernyős zászlóaljat Fótra. Fóton azonnal harcérintkezésbe és egy összehangolt, de véres ellentámadásba vetették be az ejtőernyőseinket. A véres veszteség oka az első fóti bevetésen az volt, hogy nem volt idő tüzérségi előkészítésre sem, a Fóti-Somlyó felől megjelenő szovjet csapatok ellen. A kemény harcoknak ékes bizonyítéka, hogy Ugron István ejtőernyős százados 1944.XII.14-én súlyosan megsebesült, Fótról egy gépkocsi motorháztetején fekve Budapestre szállították a 11. helyőrségi kórházba, ekkor Sanna Henrik vette át az 1/II. zászlóalj vezetését. A német OKH az ejtőernyős zászlóaljat a Fót térségében vívott harcokban való vitéz magatartásáért „Külön parancsban” (Sonderbefehl) dicsérte meg. A heves harcokra és nagy veszteségekre egy másik példa: 1944.XII.15-én a 4. század parancsnokságát már  tiszthelyettesnek, a rangidős Trembeczki őrmesternek kellett átvennie, mert nem volt több tiszt.
Érzékletes képet ad Béres Kovács István ejtőernyős hadapród szakaszvezető visszaemlékezése (aknavető század 2. szakasz, ekkor már csak 4 vetőcsővel):

„Egy rettenetes akna és gránáttüzet kaptunk. Szerencse, hogy nem voltunk éppen az aknavetőink mellett. Később egymás után 10 lövésből álló sorozatot adtunk le, izzottak a csövek, néhányat úgy vizeltünk le, mert a gránát a hőségtől robbant be, nem az ütőszegtől. A közeli házakba vezényeltem vissza az embereket és csak egy-két főt hagytam kint. Valószínű Sztalinorgona, más néven Katyusa (a szovjet BM-13 sorozatvető) tűz pásztázott végig, de nálunk nem volt emberveszteség. Mikor kimentünk vissza az állásokba, akkor láttam, hogy az első aknavető sarkán egy 3 cm-es nyomódás volt. két-három rakasz lőszert is szétvágott a vetőre esett akna, de szerencsére azok nem robbantak. Ugyanakkor az aknázás ritkává vált. A kastély (fóti Károlyi kastély) sarkánál eltaláltak valakit guggolás közben. A faluban elfogtak egy oroszt. Ezek az oroszok félig-meddig magyar öltönyökben voltak, és így jöttek közénk. Az orosz felderítők gyakorta használtak ilyen megtévesztő módszereket. Többüket, magyar sátorlapba burkolva fogtak el, vagy találtak holtan, lelőve. Ezt is fejbelőtték. Jobboldali halántékán bement, a baloldalin kijött a lövedék.”

Sanna Henrik a 1/II. ejtőernyős zászlóalj vezetéséért elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, illetve századossá léptették elő. Kéziratában kiemelte a főként újoncokból álló századának bátor, rámenős harci kedvét.
1944.XII.19-ről 20-ra virradóra kivonták az ejtőernyősöket a fóti arcvonalról, s a felvidéki ipolysági frontvonalra kerültek.
1944.XII.27-én Kicsinden esett szovjet hadifogságba. A jászberényi hadifogoly táborba került több ejtőernyős bajtársával együtt, ahol jelentkezett az új demokratikus honvédségbe. Egy zászlóaljjal Mezőtúrra került, majd vissza hadifogságba, a debreceni hadifogoly-gyűjtőtáborba, ahonnan 1945.III.12-én szabadult.
1949-ben elhagyta az országot, Új-Zélandon élt, de Ausztráliába járt át versenyezni lovas megmérettetéseken. Később átköltözött Ausztráliába, ahol lovasoktatóként tevékenykedett.

Források: Dr.Farkas Jenő: A Szent László hadosztály katonái írták I.A kötet (2005),
Bene János – Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-1945, 244.o.
Huszár János: Honvéd ejtőernyősök Pápán