
Kalándy Imre altábornagy
Kalándy Imre (Székesfehérvár, 1878 – Dunatetétlen, 1945.II.21.) az I.világháborúban majdnem az összes elnyerhető kitüntetést kiérdemelte, mint rohamszázad parancsnok. Kleindin Imre ezredes, – nevét később magyarosította – a Tiszti Arany Vitézségi Érmet, mint őrnagy az 1917. novemberi haditettéért érdemelte ki, amikor mint az V. határvadász-zászlóalj parancsnoka, az albán fronton személyesen vezetett egy felderítő akciót, majd a feladat befejezése után utolsóként hagyta el a felderített tereprészt, hátán egy sebesült katonájával. Ekkor kapta katonáitól a „Rohampápa” becenevet is. Egyes visszaemlékezők e becenevet egy szív tájéki lövésre vezetik vissza, amelyet a szívén hordott belső zsebében tartott biblia fogott fel, megmentve a főtiszt életét.Később jelentős szerepe volt a Nemzeti hadsereg megszervezésében. Nagy érdemeket szerzett az ökölvívósport felvirágoztatása körül. A Magyar Atlétikai Szövetség elnökségi tagja, a Magyar Ökölvívó Szövetség társelnöke, a Testnevelési Tanács tagja a két háború között. Lovaglásban számos díjat nyert. Kisebbik fia, Tasziló, mint repülő hadnagy, Nyíregyházán halt repülőhalált 1940-ben. Idősebb fia, Imre kerékpáros (1. kerékpáros zlj., távbeszélő szakasz parancsnok, gépjárműtiszt), majd páncélos tiszt volt az 1. harckocsiezrednél. Budapest ostromakor – mint nyugalmazott altábornagy – önként jelentkezett szolgálatra, a Harcfegyelem Biztosító Törzs parancsnoka lett. Kalándy az egyik legnépszerűbb magyar parancsnok volt, akit tiszteltek a katonák, hiszen hajlott kora ellenére hallatlan energiával látta el a feladatát, ami egyáltalán nem volt könnyű. Keményen fellépet a gyávákkal, a katonaszökevényekkel szemben, de ugyanakkor, ha csak tehette, erőteljesen fellépett a felesleges atrocitásokkal szemben is. Egy lestrapált Fiat terepjáróval járt a romok között csapattól csapatig, majd a mikor a kivénhedt jármű lerobbant, biciklire pattant és úgy folytatta szüntelen körútját. Az öreg tábornok magatartása példát mutatott a fiataloknak, – akik legalábbis – addig ameddig Ő jelen volt, szégyellték volna, hogy gyengébbnek, fáradtabbnak mutatkozzanak, mint ez a csaknem hetvenéves ember. Kalándy mindig és mindenütt ott volt, ahol rendet kellett teremteni. Így is sebesült meg Pest kiürítésekor, a mai Széchenyi téren, a Lánchíd pesti hídfőjénél. Hatalmas tömeg gyűlt össze a visszavonuló, átkelésre váró alakulatokból. A szovjetek belőtték a teret és a várakozó tömegből sokan ott vesztek, még mielőtt a hídra juthattak volna. A várakozó katonák tudták, hogy a hidat minden percben felrobbanthatják, ezért a kétségbeesett sokaság, a pánik szélére sodródott, a kijelölt magyar és német csapatirányítók nem tudtak úrrá lenni a kialakult helyzeten. Ekkor jelent meg Kalándy altábornagy egy ütött kopott túrakerékpáron, amelynek már mindkét gumija leeresztett, nyomában a segédtisztje és a tisztiszolgája egy triciklin követte. Az öregúr képtelen hangerővel túlkiabálta a hangzavart, a halálsikolyokat, a rémült katonák ordítását, és a vad fegyverropogást. Elkezdett parancsokat osztogatni és pillanatok alatt rendet teremtett. Az Akadémia előtt állt egy kiégett Stug III-as rohamlöveg, arra kapaszkodott fel és onnan irányította az átkelést, csaknem két órán keresztül. Közben könnyebben megsebesült, – egyesek szerint többször is – de nem mozdult a helyéről, egészen addig amíg a combján is meg nem sebesült. Akkor aztán elvitték, de addigra már folyamatosan és rendezetten folyt a visszavonulás. Így több ezer német és magyar katonát mentett meg a biztos haláltól.Kalándy a Várba, a Sziklakórházba került, és az ott uralkodó rettenetes viszonyok ellenére felgyógyult sebesüléséből. A kitörés idején már járni is tudott, ismét kijárt a frontvonalba, intézkedett, fegyelmezett. Amikor eljött a kitörés ideje, maga is részt vett annak szervezésében. Fogságbaesését követően, a tábornokot idős korára és vérhastól szenvedő betegségére való tekintet nélkül a szovjetek gyalogmenetben indították útnak a több ezernyi hadifogollyal Bajára, mivel a vasútvonalak szét voltak bombázva. A „halálmenet” során vérhastól legyengülve, Tetétlenpusztánál adta vissza lelkét a Teremtőnek, sírja is ott található.


Forrás: arcanum.hu, Ungváry Krisztián: Budapest ostroma
Köszönet Huszár Péter „Budai kitörés emléktúra” szervezőjének a szöveg gyűjtéséért


Egy hozzászólás
Visszajelzés: