Budai Kitörés Emléktúra 2023 beszámoló

Idén a nemrég szépen felújított Széna térről indult a Budai kitörés emléktúra, ahol köztéri távcsöveken át bárki – abba beletekintve – 1945-ös és 1956-os eredeti fénykép felvételeket nézhet meg, hogy annak idején miként nézett ki a Széna tér. Emellett Cseh Tamás legendás magyar zenész kitöréshez kötődő szerzeményének szövegét, a „Széna tér” című dalt, a térkő burkolat közé írt fémlemezekre felkerült, így azt bárki elolvashatja. Pár évtizede, még innen indultak a Buda környéki településekre a helyközi sárga buszok, itt volt a végállomásuk. A szépen felújított Széna téren, azonban felavattak egy női ejtőernyős, költőnő mellszobrát is, illetve egy verse neki is a földbe helyezett fémlapokon olvasható. Költeményének, sem személyének semmi köze nincs a Széna térhez, talán csupán annyi, hogy miután csendőreink elfogták a déli határon 1944 őszén, amikor brit titkosszolgálat megbízásából visszatért szeretett hazánkba, hogy diverzáns akcióval, robbantásokkal és ki tudja még, hogy milyen gyilkosságokat hajtson végre, a Széna térrel szemközti Margit körúti Gyűjtőfogházban végezték ki (ma a helyén a Mammut II. bevásárlóközpont és Millenáris Park áll). Magyar hazafiként fájó látni, hogy a fővárosunk védelmében küzdő ejtőernyőseink helyett, akik emberfeletti teljesítményt nyújtottak a pesti Attila védvonal soroksári, majd isaszegi és fóti szakaszán, máig nincs egyetlen köztéri szobor vagy emlékmű, amely rájuk emlékezne.

A legendás Tassonyi Edömér ejtőernyős százados, aki a Magyar Arany Tiszti Vitézségi Érmet is kiérdemelte Budapest védelmében (mindössze 23 adományozás történt e ritka kitüntetésből) – helyette egy idegen zsoldban hazánk földjére ledobott nő kapott helyet itt a Széna téren. Itt tartunk 2023-ban, 78 évvel a háború után. Szomorú. Emellett megemlítendő, hogy idén külföldről behozott antifasiszta csőcselék támadt fővárosunkban pénteken és szombaton (II.10 és 11), több helyszínen is katonai ruházatot viselő emberekre, mivel azokat kitörés emléktúrázóknak vélték, ami szerintük neonáci dolog. Továbbá a magát kereszténynek és nemzetinek mondott kormányunk idén a Budai-hegyek erdejébe száműzte a Becsület Napja megemlékezést. Érthetetlen, hogy amíg a kényszerpályán mozgó Magyar Királyi Honvédségünk szovjet földön megszállóként vívta harcát, majd Don-kanyarban fájdalmas veszteségeket szenvedett, e katonáinkra bátran meg lehet emlékezni, emlékmisékkel, államilag támogatott emléktúrával (Doni Hősök Emléktúra) – ami helyén való – , addig szeretett fővárosunk védőiről nem lehet, máig sincs egyetlen emlékmű, szobor, ami egyértelműen róluk szólna, nekik állítana emléket. Ugyanígy a meggyalázott nőkről, mártírhalált halt papjainkról sincs egyetlen emlékhely, ahol egy magyar ember egy szál virágot elhelyezve megemlékezhetne. 78 év elteltével is arat a gyűlölet, a nemzetidegen megmondóemberek által felhergelt emberek, félremagyarázott történelmi ismeretükkel, általuk megcímkézett embereket hátulról, csoportosan támadnak meg viperákkal, késekkel. Tiltás, ami az átpolitizált történelmünk katonahőseit taszítja a feledés homályába. Betiltanak mindent, ami egy hangos kisebbség érdekei szerint diktál, alakít át mindent, gúzsba kötve minden nemes próbálkozást. Ilyen körülmények között került megszervezésre az idei „Budai kitörés emléktúra”.

A kegyeleti emléktúrán összesen 136 bajtárs sorakozott fel a tágas Széna téren, katonásan, négyes sorokba rendeződve. Elsőként a Jurányi utcai iskolához ment a menet, ahol Józsa Béla kutatásai alapján, itt egy ideiglenes kötözőhely működött. A hősi halottakat nem tudták a fagyott földbe eltemetni, ezért az iskola tornatermének parkettáját szedték fel, s oda temették halottainkat. Az ostrom után, exhumálták e sebesüléseikbe belehalt katonahősöket. Emellett ismertetésre került az idei Budai kitörés emléklap hátoldalán látható kép, amely itt, a Jurányi utca 9. számú háznál, a kitörésre meginduló I. Egyetemi rohamzászlóalj egyik rajparancsnokának, az itt hősi halált halt v.Rácz Lászlónak repesz szaggatta zsoldkönyvét mutatja. Rácz László hősi halálának részletei ismertetésre kerültek, Boglár László egyetemista harcostársának visszaemlékezéséből.

Visszakanyarodva, a Postapalotánál állt meg a megemlékezők népes csoportja, ahol az első koszorú került elhelyezésre, a főbejárat melletti falnál található emléktáblára, amely egyértelműen az itt harcolt magyar katonáinkra emlékezik. Előtte meg lett mutatva a villamos sínek felőli alagsori pinceszint pár éve betemetett bejáratának helye, amelyen keresztül jutottak be a mieink, és lepték meg az alsó szinteken védő szovjeteket, ezzel felmentve az emeleteken védekező vannaystákból álló magyar katonáinkat. Ennek köszönhetően tudott a kitörőkhöz csatlakozni Horváth Tibor hadnagy 40 megmaradt harcosával a kitörőkhöz.

Majd a Városmajoron áthaladva, a fogaskerekű végállomása mellett lett felidézve Szántay Lajos egyetemista és Pataki László 17 éves önkéntes katona és Cser András főhadnagy visszaemlékezéseiből egy-egy részlet. Az itt beásott T-34-es tankokról, azok kilövéséről, a környező házakból tüzelő szovjetekről, arról, hogy az egyik háztetőn, egy kémény mögül tüzelő orosz mesterlövészt egy német katona páncélöklével lőtte ki a kéménnyel együtt. Legközelebb a Szépilona kocsiszín után nem sokkal, az Ördög-árok bejáratánál állt meg az emléktúrázók csoportja, ahol szintén fel lettek idézve a védelmi harcok és a kitörés egyes mozzanatai. Hiszen itt próbált kijutni a védősereg magyar és német vezérkara, melynek során Dörner SS őrnagy 500 fős elit egysége, elől haladva sikertelenül próbálta kiverekedni magát a Hűvösvölgyi úti kijáratnál. Ismertetésre került a Budapest erőd főparancsnokának, Karl Pfeffer-Wildenbruch Obergruppenführernek a kijutása, majd fogságba esése a közeli Budakeszi út melletti házak egyikében, illetve Hindy Iván altábornagy hányattatásai, hadifogságba kerülése, kivégzése, továbbá a közeli Lepke u.23. számú háznál történt NKVD alakulat által végrehajtott esztelen mészárlás T. Sándor visszaemlékezéséből. A kis túrán részt vett a komáromi Endresz csoport vezetősége is, jelenlétük megtisztelő volt.

Itt volt ez emléktúra során az első kiszállási pont, az eddig 3,5 km-t megtevő emlékezők emléklapot kaptak, illetve adományokért a kitöréshez köthető történelmi könyvekhez juthattak.

 Innen az emléktúrát folytatók felkapaszkodtak az Árpád kilátóhoz, ahol az egyesületünk által nemrég rendbe hozott magyar katonasírt koszorúzták meg. Itt felidézésre került az egyik kitörésben részt vett, fiatal egyetemista visszaemlékezése, majd elhelyezésre került egy újabb koszorú, s egy perces néma főhajtással adóztak az itt elesett katonahőseink emléke előtt a résztvevők.

Innen a Látó-hegytől (374 m) ereszkedtek le az országos kék túra vonalán az Oroszlán sziklát érintve a Homok-hegy (340 m) mellett található katonasírhoz, mely előtt a Homok-hegyi légvédelmi állásokat is megtekintették, a két végében kiépített lőszertároló bunkereikkel együtt. Itt Bocz Géza hadnagy kitöréses naplórészletéből lett idézve egy részlet, amely feltételezhetően, ezen az erdőszakaszon történt. Emellett ki lett emelve a gyermekek áldozatvállalása, amikor Kőbányán egy 12 éves fiúcska egy a védőink által elhagyott páncélököllel kilőtt egy szovjet páncélost, vagy amikor a szovjetek, magyar gyerekeket kötöztek támadó T-34-es páncélosukra. A koszorút ezért egy nagyobb fiú helyezte el az itteni exhumált katonasírhoz. Ekkorra már besötétedett, így az emlékmécsesek meggyújtása mellett, a szervezőktől két bajtárs egy-egy fáklyát tartva a sír mellett állt díszőrséget, hogy ezzel emelje a megemlékezés és emléktúra során elhelyezett emlékmécsesek fényét és méltóságát. Innentől az összes katonasír és emlék- és ismertetőtáblánál egymást váltva az emléktúrát vezető egyesületi tagok díszőrséget álltak fáklyával a kezükben. Ezt követően meredeken felkanyarodott a tömeg a sír mögötti sárga turista jelzésen, majd az egykori légvédelmi lőállások mentén lefelé haladva, megtekintették a légvédelmi üteg mind a 4 lövegcsövének kiépített helyét, amíg a Vadaskerti-hegyen (371 m) lévő katonasírt el nem érték. Itt Adolf John visszaemlékezéséből került ismertetésre egy rövid részlet (17 évesen, önként lépett be az SS-be, majd a 8. légvédelmi tüzérosztály, 2. ütegénél szolgált fővárosunk ostromakor). Néma főhajtás, mécsesek gyújtása és koszorúk elhelyezése után folytatták útjukat a sárga jelzésen a Hűvösvölgyi katonasírig a megemlékezők. A Hűvösvölgybe leérve kis szünetet kellett tartani, mivel többen a sarki lángosozóhoz álltak sorba. Itt több bajtárs ismét elköszönt, mivel ez volt a második kiszállási pont az emléktúra során. Előkerültek a zsoldkönyvek, amelyekbe igazoló pecsétek kerültek, emléklapok és emlék kitűzők kerültek átadásra.

A villamos partoldala tetején lévő katonasírnál újabb harci cselekményeket felidézve rótták le tiszteletüket a kissé megfogyatkozott megemlékezők.  Ennél a sírhelynél egy fiatal lány helyezte el az emlékezés koszorúját, személyében jelképesen az ostrom alatt meggyalázott leányokra és asszonyokra emlékeztek a résztvevők. Az emléktúra innen meredek úton, felfelé haladva folytatódott, míg el nem érték a „Négy katona sírját” a Kis-Hárs-hegy aljában. Mécsesek meggyújtásával, koszorúzással és néma főhajtással adóztak az elesett hős magyar katonáink emléke előtt a fáklyás díszőrséggel.

Innen a Szépjuhásznéhoz gyalogoltak ismét felfelé, majd a Pozsonyi hegy irányába, a Szakadék utcai házakat elhagyva, egy mezőn át érték el a Vadaspark kerítését. Itt most nem kellett átmászni a nagyjából hetven emléktúrázónak, mert ki lehetett nyitni a kaput, amelyen gyorsan áthaladtak. Egy jelöletlen turista útra térve haladtak tovább, amíg el nem érték a következő ismeretlen katona exhumált sírhelyét, amely az út jobb szélén áll. A közelben található Sztrilich Pál Cserkészpark és Julianna Major lakóinak köszönhetően mindig van friss virág e sírhelyen. Kitörésben résztvevő katonák harci visszaemlékezését felidézve, gyertyák gyújtásával, koszorúk elhelyezésével rótták le tiszteletüket e katonasírnál is fáklyás díszőrségükkel. Majd útjukat folytatva érték el a Vadaspark kerítésének másik végét, melyen átkelve balra fordulva feljutottak a Vadasparki hegyek gerincére. Visszaemlékezésekben is olvasható, hogy a kitörésben részt vevő harccsoportok gyakran a hegygerincen haladtak, így idejében észlelték a repülőket, amelyek vagy kegyes élelmet, utánpótlást dobott le ejtőernyőn – vagy azokat az ellenséges gépeket, – amelyek golyózápora elől még időben fedezékbe húzódhattak. A kitörők ellen hajtóvadászatot indító szovjet csapatok sem tudtak így meglepetést okozni, mivel csakis oldalról közelíthették meg a kitörőket, akik fentről időben észrevették őket. A hegygerincen haladva hamarosan a Nagy-sziklafal (463 m) felett található hármas katonasírhoz értek, ahol tavaly lett felavatva az itt felállított emlék- és ismertetőtábla. Itt is lerótták kegyeletüket egy perces néma vigyázzállással, koszorúkkal és emlékmécsesekkel, majd a zöld kereszt jelzésen szintezve haladva érték el a Tarnai-pihenőnél álló „Kitörés feszületet” amelyet Pénzes Kálmán erdész állított még fel az ezredforduló után, amelyet pár éve, a szervezők azóta bejegyzett egyesülete újított fel, mivel kereszt egyik szárát letörte egy kidőlt fa. Itt 2 vidéki bajtárs elköszönt, mert érezték, hogy teljesítő képességük fogytán, s további jelenlétükkel csak lassítanák a többiek tempóját. Őket szervezők egy másik része várta a hegy aljában, a Hidegvölgyi pihenőház melletti murvás parkolóban gépkocsijukkal, ahonnan visszavitték őket a fővárosba.

A túrát folytatók a Nagy-Kopasz tetején (559 m) álló Csergezán Pál kilátóhoz kapaszkodtak fel, ahol a szervezők 3 tagja egy frissítőponttal várta a felérkezőket. Meleg tea, zsíros kenyér és egy idei emléktúrára, – a munkája miatt el nem jutó Győr melletti bajtárs – 3 rúd finom szalámival és 4 pár házi kolbásszal kedveskedett. A finom étkek mellé jutott még paprika, uborka és rengeteg felkarikázott lila hagyma, melyek elfogyasztása után, új erőre kapva folytatódott az emléktúra.

Az Anna vadászlak érintésével jutott el a csapat a Varga László vadászpilóta emlék- és ismertetőtáblájához, amelyet a szervezők egyesülete állított még 2019-ben. Itt T. Béla egyesületi tag idézte fel a magyar pilótáink harci bevetéseit, emberfeletti áldozatvállalásukat, szépen átvezetve beszédét Varga László életútjára. Innen Telki és Budajenő feletti erdőrészen haladva, erősen kimerülve ért az emléktúrázók csapata Perbálra, ahol Szabó László töki hadszíntérkutató önzetlenségének köszönhetően, idén is megtekinthette bárki, a páratlan kitöréses gyűjteményét. A rövid pihenőt követően, páran elköszöntek, mert sérüléseik vagy kimerültségük miatt, az emléktúrát folytatni nem tudták. A túrát 46 bajtárs folytatta már csak, akik az aszfaltúton jutottak el a közeli Tök községbe menetelve, ahol a temető előtti részen a szovjet tankok által földbe gázolt német sebesültekről emlékeztek meg hasonló módon, akik emlékére kopjafát állítottak a rendszerváltást követő években veterán német bajtársaik. Majd a temető melletti borospincéknél, a töki szőlők mellett haladva, a Nyakas-tető felé értek fel Árvay Zoltán hadnagy és 3 hű katonája és egy ápolónő sírhelyéhez. Őket 1945.II.14-én hajnalban mészárolták le itt a Nyakas-tető felől visszatérő lőszert-, vagy élelemet hordó szovjetek. Pedig már csak pár száz méternyire jártak a Nyakas-hegyen húzódó szovjet lövészárkoktól, amely az arcvonalat alkotta. Ha ezen átjutottak volna, akkor Szomodorpuszta, Anyácsapuszta magasságában már elérték volna a saját csapataikat. Sajnos nem így történt, mert az őket lefegyverező vörös katonák elkezdtek erőszakoskodni az ismeretlen ápolónővel, amit a nélkülözésben összeszokott magyar katonák nem néztek tétlenül és ismét a fegyvereik után nyúltak. Ekkor az egyik szovjet katona, a pps dobtáras géppisztolyával valamennyiüket lelőtte. Az itt elsőként – még 2016-ban felállított – emlék- és ismertetőtáblát megkoszorúzva, mécseseket gyújtva, a fáklyás díszőrség mellett, a kellő tiszteletadást követően folytatódott az emléktúra. E tragikus helyszínt elhagyva a Völgy úton ismét a sárga jelzésen folytatták útjukat Anyácsapuszta széléig, ahol a romboló, nemzetidegen illetők által 2016-ban kidöntött, – de ezen az emléktúrán is jelen lévő Pál Márton szervező képességének köszönhetően, akkor napokon belül visszaállított – titkos SS emlékműhöz. Innen a volt Darányi kastély felé, alig 600 métert megtéve ért el a csapat a következő emlék- és ismertetőtáblához, amelyet szintén az emléktúrázók egy része állított, illetve bajtársi adományokból valósított meg, s lett felavatva pár éve ezen emléktúrán. Innen a Töki-szakadékhoz visszakapaszkodva folytatódott az emléktúra, a Zsámbéki-fennsíkon át, amíg ki nem ért a csoport a műútra. Ettől a ponttól már csak két km a Mány határában álló „Kitörés emlékmű”.

A Kavics- és kőbánya mellett elhaladva érte el a 46 fős emléktúrázó csapat az emlékművet, még Alsóörspuszta előtt. Mint minden évben, oktatási alakzatba fejlődve, katonás fegyelemben lett felidézve Kokovay Gyula hadapród (Egyetemi Roham zlj katonája) visszaemlékezése, aki többedmagával itt küzdötte át magát közelharcban a német-magyar vonalainkat elérve. Mindezt már az egyre jobban szakadó esőben állva hallgatta a megfáradt, de kitartó 46 fő. Végül a jól megérdemelt teaosztás, zsíros kenyér kiosztása következett, a töki Vas Gabi tagtárs önzetlen segítségének köszönhetően, aki idén is eljött segíteni. Legvégül kézszorítások, gratulációk, az emléklapok névre szóló megírása zárta a megemlékezést. A szervezők idén is gondoskodtak az emléktúrázók fővárosba való visszaszállításáról, amely ezúttal is a nemzeti színre festett, öreg Robur teherautóval történt.

Az emléktúrán összesen 136 bajtárs indult, közülük 70 folytatta a Hűvösvölgytől a nagy emléktúrát, s mindössze 46 fő érkezett be a kitörés emlékműhöz. Ismét hálát adhatunk a Jó Istennek, hogy végig segítette utunkat, erőt adott a célig. 

Az emléktúra alatt egy nagyon megható eset történt.
A Kitörés 60 emlék- és teljesítménytúra egyik főszervezője tisztelte meg jelenlétével az emléktúrát, s az egyik katonasírnál odajött, hogy az egy hete szervezett túrájukon, egy idős bácsi Szatmárnémetiből átadott egy borítékot neki, azzal a kéréssel, hogy juttassa el hozzánk, mert hallotta, hogy mi katonasírokat újítunk fel, teszünk rendbe. Neki az édesapja hősi halált halt magyar katonaként a háborúban, ezért egy havi nyugdíját tette bele a borítékba, s ajánlotta fel adományként egyesületünknek. Bevallom, hogy szervező társaimmal annyira meghatódtunk, hogy könny gyűlt többünknek szemébe. A borítékot együtt bontottuk fel, 52.500 ft volt benne. Ennyi adományt még soha, senkitől nem kaptunk, de hogy ezt egy elszakított területen élő, idős nemzettestvérünk küldte, még inkább megacélosodott elhatározásunk, hogy még nagyobb odafigyeléssel, elszántsággal végezzük katonasírjaink ápolását.
Szeretnénk ezúton köszönetet mondani ennek az ismeretlen úrnak Szatmárnémetiből, példája nagyon meghatotta szervező csapatunkat.