Tevékenységeink
-
Budai Kitörés Emléktúra 2023 beszámoló
A kegyeleti emléktúrán összesen 136 bajtárs sorakozott fel a tágas Széna téren, katonásan, négyes sorokba rendeződve. Elsőként a Jurányi utcai iskolához ment a menet, ahol Józsa Béla kutatásai alapján, itt egy ideiglenes kötözőhely működött.…
-
Jótékonysági felhívás / Charity appeal
Mint ahogy a belső csatornákon és a híradásokból értesültetek, az elmúlt hétvégén több támadást is végrehajtott az ANTIFA szeretett fővárosunkban. Egy esetet kiemelnénk, D. László urat és barátnőjét az V. kerületben ért brutális…
-
Előzetes készülő riportfilmünkből
Örömmel jelentkezünk - immáron hivatalosan bejegyzett - egyesületünk első kis videós anyagával, amelyben négy riportrész és a végén eddigi munkásságunkból egy képösszeállítás látható.....
-
-
Árpád kilátó melletti katonasír rendbetétele
Szirmai Zsolt barátom 5 éve, egy ideiglenes sírkeresztet állított a derítésünk során megtalált magyar katona lőállásánál kövekből emelt jelképes sírhalomnál. A vékonyka sírkereszten három nyelven: magyarul, németül és angolul keretbe foglalva, a következő…
-
Korsós Ambrus főhadnagy sírjának felújítása
2022.október 23-i nemzeti ünnepünkön, a Katonasír Kutató és Ápoló Egyesületünkből Dávid László, Polgár Zsolt, Pócsik Egon Viktor, Szirmai Zsolt és Szőnyi Gábor barátaimmal úgy döntöttünk, hogy e jeles napon adózunk katonasírt felújító munkánkkal…
-
Magyar katona felkutatása Mányon
Lelkes önkéntesekből álló csapatunk 2018-ban, egy áprilisi hétvégén Mány településre látogatott. Szerettünk volna több hallott, kutatott történet végére járni. Ehhez v.Pongrácz György kutatási engedélyével, Mány akkori polgármesterével, v. Szabó Zoltán úrral egyeztettünk.
-
VI. Zsámbéki Hadi Kulturális Fesztivál – 2022. június 4-5.
2022. június 4-5. között rendezik meg a VI. Zsámbéki Hadi Kulturális Fesztivált az egykori légvédelmi rakétabázis területén, ahol sok érdekes programmal várják az érdeklődőket!
-
Budai Kitörés emléktúra beszámoló – 2022.ll.19-én
Idén február 19-én, szombat délelőtt gyülekeztek a megemlékezők a Görgényi úti erdei parkolóban. A koronavírus miatti korlátozások, a tavalyihoz képest jóval enyhébbek voltak, így nem kellett 100 főben maximálnunk a létszámot, előre regisztrációt…
-
Új sírtábla került két kitöréses katonasírra
A Budai-hegyekben található kitöréses katonasírok közül, kettő sírkeresztre is új sírtáblát helyeztek fel Polgár Zsolt, Dávid László és Szirmai Zsolt bajtársaim.