Manyi_kitores_emlektabla
Tevékenységeink

A mányi kitörés emlékmű mellett felavatott emlék- és ismertetőtábla 2020.02.02.

A mányi kitörés emlékműhöz már terveztük egy ideje barátaimmal, hogy egy emlék- és ismertetőtáblát állítunk. Ehhez sikerült egyeztetnünk Mány polgármesterével, Ugron Zoltán úrral – aki Ugron István ejtőernyős őrnagy rokona, egyben a Vitézi Rend tagja – így lelkileg teljesen azonosulni tudott elképzelésünkkel, átérezve annak értékmentő és egyben ismertető szándékát. A táblára a nemrég előkerült és bemutatott Bocz Géza hadnagy naplójából került fel az átjutásának részlete, illetve Kokovay Gyula engedelmével saját visszaemlékezéséből idézve, amint 17 évesen átverekedte magát mieinkhez e frontszakaszon. Továbbá eddig fellelt és írott formában megmaradt visszaemlékezésekből, hadijelentésekből összegyűjtött katonáink eddig megismert neveit, akik bizonyítottan elérték sikeresen saját vonalainkat a kitörés során.
Feltüntettük nevük mellett a rendfokozatukat, továbbá az átjutásuknál rögzített jelentésből sebesüléseiket. Egy lelkes kutatónak köszönhetően, több eredeti fényképhez is hozzájutottunk, amely a kitörésben sikeresen átjutott tisztjeinkről készült, illetve amelyet a szovjetek készítettek a kitörés után. E kép- és szöveg anyag összeállítása után, a tábla állításunk tervét jóváhagyattuk Mány polgármesterével, egyeztettünk felállításának pontos helyéről, majd legyártattuk, végül a helyszínre szállítva felállítottuk. A feketére festett fémkeretre fel lett szegecselve az ismertetőtábla, a koszorúk elhelyezését pedig három fém kampó biztosítja. A szombati emléktúra előtt, már pénteken felállítottuk az elkészült emléktáblát a helyszínen, gondosan körbeszórva fehér murvával, hogy még szebb legyen. A táblát fehér lepedővel takartuk le, s nemzeti színű szalaggal kötöttük át, hogy méltó keretet biztosítsunk majd a kitörés emléktúra végén a felavatására. Az emléktúráról, amelynek végén az emlék- és ismertetőtábla avatása történt, korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk.

Manyi_kitores_emlektabla
Az emléktábla

Az 1945.február 11-én, a körülzárt Budáról indult kitörés során, folyamatosan harcolva, sikeresen átküzdő magyar katonahőseink névsora, akik elérték saját vonalainkat Mány – Szomor – Pilis-hegység vonalánál:

1. Hajdú Dezső őrgy. Szilánksérülés fején, mellkasán és a bal combon.
2. Mátis Kálmán fhdgy. Szilánksérülés test szerte.
3. Bocz Géza hdgy. Szilánksérülés jobb combon.
4. Komár Andor cső.hdgy. Szilánksérülés mindkét lábon.
5. Láng Kornél rep.hdgy. sítalpon, egyedül jutott át Pomázt érintve
6. Jász József ht.őrm.
7. Váli Dániel tiz.
8. Incze Antal karp.őrv. Hátlövés.
9. Hídvégi Béla karp.őrv.
10. Szabó Kálmán őrv.
11. Rácz Zsigmond őrv.
12. Kokovay Gyula tü.hadapród
13. Gazdag István hv. Szilánksérülés14. Kerti János hv.
15. Seiler Ferenc SS katona (bátaszéki sváb, később kitelepítették családjával együtt Németországba)
16. Ráfli Mária ápolónő, comblövéssel, fegyverben a kézben küzdötte át magát.
17. Woschauer Erzsébet ápolónő, aki Perbálra sikeresen hazajutott a kitörés során
18. Németh Antal eü.hv.
19. Horváth … eü.hv.

Bocz Géza hadnagy visszaemlékezése az átjutásról

Bocz Géza hadnagy
Bocz Géza hadnagy

“Már alig tudtam lépni. Szőlőkarókat téptünk ki, és azzal botozgattunk. Ekkor már csak 60-80-an voltunk.A falutól délre eső részen harckocsi zúgás hallatszott. Lőttek a harckocsik is.A peremre érve mindkét oldalról géppuska tüzet kaptunk. Kis csoportunk kétfelé vált. Egyik része balra, másik része jobbra húzódott. Őrnagy úr Bandi és köztem volt. Egy lövedék súrolta a fejét. Bekötöztük. Alig mentünk tíz lépést, másodszor szilánkot kap a mellébe. A jobb oldali rész visszajön. Fekszünk, és teli torokból kiabáljuk a hajrát, hurrát.
De nem mozdul senki. Csak fekszünk és ordítozunk. Észre sem vettük, hogy az oroszok már az előttünk levő részt aknázzák, azt, ahonnan az előbb még géppuskák tüzeltek ránk. Egyszer csak abbamaradt az aknázás. Átmentünk a tüzelő állásokon. Visszanéztem. Igen nagy jajgatás hallik. Sebesültek lettek és segítségért kiabáltak. Többen feküdtek. Nem mozdultak. A terep lejtett. Lehúzódtunk a völgybe. Egyszer csak őrült nagy robbanás, kicsúszik alólam a talaj és lerogyok. Megsebesültem. Erősen dőlt a vér a lábamból.Még sosem sebesültem [meg]. Most először. Hallom, hogy az őrnagy úr kiabál, meg-sebesültem, Bandi is, Gazdag honvéd is. Kálmán eltűnt. Fogvacogva vetettem le nadrágomat, és Bandi bekötözte jobb lábamon lévő sebemet. Jól elszorítottuk a kötéssel lábamat. Mikor leültem, a sebesülés pillanatában, felkiabáltam: „Édesanyám! Megsebesültem!”
Hirtelen az jutott az eszembe, mi lesz most, ha meghalok. Márti jutott az eszembe. Le akartam szedni a jegygyűrűmet, gyűrűimet, nehogy az oroszok levegyék ujjaimról. Próbáltam lehúzni, de ujjaim megdagadtak, és nem jött le. Megpróbáltam felállni, és járni tudtam. Lementünk a völgybe. Olyan fáradtak voltunk, hogy már csak támolyogtunk. Elhatároztuk, legyen, ami lesz, essünk fogságba, de már megpihenünk. Egy barlangot pillantottunk meg. Itt akartunk meghúzódni. Bandi bevilágított. A fényre rögtön irányunkba tüzeltek. Tovább. Az erdő szélén nyomokat fedeztünk fel. Ezek vezettek. Nehezen ment a menet. Éreztem, a fenekemen is folyik a vér. Tovább. Már kezdett szürkülni. Ebben a szürkeségben minden facsoportban házat véltünk látni. Felkapaszkodtunk a dombra. Bandi és őrnagy úr elől mentek. Gazdaggal lekuporodtunk, feltörtük a pocsolyát és ittunk. Mikor felértünk, már fehér ruhás magas alakot látok Bandiékkal és egy kis kunyhót. Nyakamba borul őrnagy úr és mondja, elértük a németek első vonalát. Az első géppuskaállásban kávét ittunk. Egy német hátra kísért a faluba. Itt volt a segélyhely. Konzervet ettünk, kávét ittunk. A kötözés után német sebesültszállító páncél gépkocsival Tarjánba szállítottak. Felszabadultam, és nyugodt lettem, mikor Szomort elhagytuk.”

Kokovay Gyula 17 éves hadapród átküzdésének leírása:

Kokovay Gyula
Kokovay Gyula hadapród

“Már világosodott és 5-600 méter megtétele után puskatűz fogadott minket. Viszonozni akartam a tüzet, de a géppisztolyom bedöglött. Mivel roham közben nem volt időm megnézni mi a baja, a szíjjal a hátamra dobtam és futás közben a rohamkést elöl a derékszíj csatja alá dugtam, hogy a kezem ügyében legyen.
Az oroszok az állásaik közelében kézigránátokat dobtak közénk. Egy tojásgránát fejbe talált, elestem, de mivel észrevettem, hogy a gránát elém eset a hóba, fekve maradtam, amíg felrobbant. A szemem, szám televágta hóval, a sapkám elrepült. Felvettem a sapkám és futottam a többiek után, akik éppen elérték az orosz fedezéket. 8-10 lépésre előttem, egy fa mögül kilépve egy orosz a puskáját rám fogta. Én tisztán hallottam amint elcsettent, de nem sült el. Erre a feje fölé kapta, hogy leüssön vele, de elkésett, mert az ütés előtt teljes erővel nekirontottam és a rohamkést az oldalába mártottam. Összegörnyedve oldalt esett, és én utolértem a többieket, akik a fedezéken átjutva már az erdő szélére értek. Egy töretlen kukoricásban mentünk tovább. Holtfáradtak voltunk, azt hittük sohasem lesz vége a kukoricásnak. Végül learatott területre értünk, ahol az ott lévő kukoricaszárkúpból ránk kiáltottak: 
Halt! 
A következő pillanatban három német katona szaladt elénk, rázták a kezünket, veregették a vállunkat, és vittek a közeli lejtő alján lévő falu legszélső házához. Ez a falu Mány volt.”

Hajdu Dezső őrnagy sikeres áttörésének története:

Hajdu Dezső őrnagy és felesége

“A kitörés során, Ő volt a legmagasabb rendfokozatú magyar tiszt, aki több napi nélkülözés és folyamatos harci körülmények között haladva, elérte a saját vonalainkat. Az utolsó szovjet záróvonal átküzdése során, Tök – Szomor között megsebesült fején, mellkasán és bal combján, s vérző sebei ellenére átverekedte magát a mieinkhez. Szerelmük ékes példája, hogy felesége végig kitartott mellette, Nyugat Magyarországról a kitörők elé utazott, ahol találkoztak is, majd a kórházban mellette maradt, ápolta.1945. októberében hazatért, rendfokozatától megfosztották. 1989 után rehabilitálták és alezredessé léptették elő.
Merítsen erőt a felnövekvő magyar ifjúság: kitartó szerelmükből, egymás- és hazájuk iránti hűségükből! Lelkét a Teremtőnek 1993. május havában adta vissza, Keszthely városában. Áldott legyen emléke!”

A Budárol kitört tisztek csoportja 1945 Beilngries, Bajorország

Felső sor b-j: Mátis Kálmán fhdgy, Incze Antal karp.őrv géppisztollyal, Komár Andor csr.hdgy
Alsó sor b-j: Bocz Géza hdgy bottal, Löffler Klára (őrgy úr felesége), Hajdú Dezső őrgy
Perbál - Budajenő határa
Budajenő – Perbál határa