Históriák

Akasztások az Oktogonnál

Budán még heves harcok folytak, amikor Pesten, az új szovjet hatalom árnyékában megalakult néptörvényszék, amely hivatalosan a Budapesti Nemzeti Bizottság nevet kapta, végrehajtotta első halálos ítéletét.
A Pesten rekedt, majd fogságba esett magyar alakulat töredékek között volt Szívós Sándor tartalékos szakaszvezető és Rotyits Péter tartalékos főtörzsőrmester (tisztelettel megjegyezném, hogy e témával foglalkozó irodalmak többségében helytelenül írják a fõtörzsõrmester nevét Rotyisnak, az ugyanis helyesen Rotyits). Őket egy, a szovjet csapatokkal hazatért volt munkaszolgálatos felismerte, az új politikai rendőrséggel őrizetbe vetette. A szintén pár napja alakult Budapesti Nemzeti Bizottság, dr. Major Ákost bízta meg a tárgyalással. Dr. Major (régi magyar nemesi család sarja, a tasnádi Major-Maróthy előnevet csak 1944. végéig használta) szintén Budapesten vészelte át az ostromot, mint a Magyar Királyi Honvédség katonai ügyésze, hadbírája – századosi rendfokozatban. Újpesten szándékosan visszamaradt, majd Pest elestekor szinte azonnal jelentkezett az új rendszer igazságügyi szervénél. Két fivére közül, a későbbi híres színész, színház igazgató Major Tamás segítette, aki köztudottan kommunista volt, s illegalitásban, bujkálva vészelte át szintén az ostromot. Gábor nevű testvére zászlósi rendfokozatban, a KABSZ (Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség) tagjaként szolgált, később mérnökként 1956-os szabadságharc után családjával Kanadába emigrált.
A tárgyalás alapja 1942. őszére nyúlik vissza, amikor Rotyits Péter (született Mezőhegyesen 1890. május 12-én, budapesti illetőségű, görög katolikus vallású, nős, 3 gyermek atyja, gépmunkás, 6 elemit végzett) és Szívós Sándor (született Jászberényben 1893. február 10-én, ugyanoda illetőségű, római katolikus, nős, 2 gyermek atyja, műasztalos segéd, 6 elemit végzett), a 401-es különleges munkásszázad őrkatonáiként, a rájuk bízott 196 munkaszolgálatosából, több alkalommal, összesen 124 főt végeztek ki társaikkal.
Az első tárgyalást egyeztetések előzték meg, a szovjetek részéről Minkin vezető ügyész, magyar részről dr. Ries István későbbi igazságügyi miniszter hagyta jóvá (dr. Riest 1950-ben, a Váci börtönben kihallgatás közben agyonverték Princz Gyula ÁVH-s verőlegényei).
1945. január 29-én a Budapesti Rendőrfőkapitányság átadta a nyomozati anyagot, amelyet Kádár János főkapitányhelyettes (későbbi miniszterelnök, születési neve Czermanik, amelyet 1945-ben változtatott Kádárra, amit 1943-ban kapott fedőnévként az illegális Kommunista Pártban) látott el kézjegyével.
A tárgyalásra a viszonylag épen maradt Zeneakadémia épületét jelölték ki, amely az Oktogontól (háború alatt Mussolini tér) egy saroknyira volt. Pest lakossága a “Szabadság” című újságból szerzett tudomást, hogy az első néptörvényszéki tárgyalást hol és mikor tartják.
Idézet az említett lapból:

Irtsuk ki Budapest gyilkosait!
Ne legyetek a bujkáló fasiszta bitangok cinkosai!
Ha csak egyről is tudtok, ha csak egyet is felismertek, jelentsétek azonnal a kerületi rendőrségen vagy a főkapitányságon.
Népbíróság ítéljen felettük!
A szabad Magyarországon írmagja se maradjon a fasizmusnak!
Éljen a demokratikus Népbíróság!
Halál Hitler bérenceire!

Magyar Kommunista Párt


A tárgyalásra az érdeklődők nagy része az utcára szorult, szovjet katonáknak kellett segítenie, hogy rendben mehessen a tárgyalás. A bírói tanács tagjai Kruzslák Béla kommunista (őt még 1936-ban, a dr. Weil Emil ügyben ítélték el, ahol dr. Major Ákos ügyészként, még a Horthy rendszer szolgálatában állt és Kruzslák fel is ismerte dr. Majort), Némedi Varga Jakab szociáldemokrata, dr. Balla Antal kisgazda és Löbl István parasztpárti bírák voltak. A népvádló dr. Szabó Ferenc népügyész és Földes Mihály szociáldemokrata volt.
A tárgyaláson a bíróság pulpitusa előtt, drámaian hatott, amikor a volt munkaszolgálatosok özvegyei, szülei, testvérei térdre ereszkedve zokogtak, sírtak, átkozódtak, volt aki elájult közülük, amikor a kegyetlenségek részletei kiderültek. A Lóden Posztógyár tulajdonosát például, Silberpfennig Judát amikor megölték, Rotyits megállapította, hogy “ezt ugyan kár volt eltenni láb alól, mert felháborító, hogy egy milliomos után milyen koldus motyó maradt”.
Ebből is bebizonyosodott, hogy a vádlottak a megölteket ki is fosztották.
A tárgyalás alatt, a Zeneakadémia előtti Liszt Ferenc téren, két tüzérségi lövedék becsapódásától a tárgyalóterem ablakai mind betörtek, csörömpölve hullva a padlóra. A tárgyalás kis szünet után tovább folyt, majd következett az ítélet kihírdetése:
A szökésben lévő Muray (Metzl-ről magyarosított) Lipót nyugalmazott alezredes ll. rendű, továbbá Tiszarovits József tartalékos hadnagy V. rendű, Spóner Rudolf hadapród őrmester Vl. rendű vádlottak ügyét elkülönítette. Továbbá érdekes és érthetetlen, hogy a munkaszolgálatosok kivégzésében, majd kifosztásában résztvevő Reichord István szakaszvezető, Németh István szakaszvezető és Tóth János tizedes ellen nem folyt eljárás.
Reichord és Németh szakaszvezetők ismeretlen helyen tartózkodtak, Tóth János pedig később harctéren hősi halált halt.
Haynal Alajos l. rendű szökésben lévő vezérőrnagyot, lll. rendű Rotyits Péter tartalékos főtörzsőrmestert és lV. rendű Szívós Sándor tartalékos szakaszvezetőt, kik előzetes letartóztatásban vannak, a “A Magyar Nép nevében” kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet azonnal végrehajtották, így 1945. február 4-én, a 400 méterre lévő Oktogonnál, lámpavasra húzták először Rotyits Pétert 12 óra 15 perckor. Az akasztásra készített zsinór, azonban Rotyits alatt elszakadt. Ennek oka, hogy nem volt kötele a halálos ítéletet kiszabó új intézménynek.
Boltok, üzletek romokban és kifosztva. Így dr. Major Ákosék még előző este az Andrássy út 60.-ban, – a volt nyilas “Hűség Házá”-ban, ahova már Péter Gábor (Eisenberger Benjaminról magyarosított) új politikai rendőrségével beköltözött – találtak különböző minőségű és méretű spárgát, amelyet munkatársaival fontak össze.
Az Oktogonnál, a Rotyits alatt elszakadt zsinórt újra összecsomózták, s második próbálkozásra sikerült az akasztás.
Másik lámpavasra 12:30-kor Szívós Sándor került, majd a teret megtöltő tömeg egy része éljenzett, a többség azonban botokkal, ernyőkkel nekiesett a lámpavason himbálódzó hulláknak, folyamatos szitkozódások és ütlegelések közepette. Hivatalos minőségben ez ellen megpróbált tiltakozni dr. Major Ákos bíró, de a lincshangulattá kialakult helyzetben ő is kapott, csak nehezen tudott kivergődni a tömegből. Végül a Budán még harcoló magyar és német védősereg megtudván, hogy mi zajlik az Oktogonon, azonnal odalövettek. Ennek köszönhetően pillanatok alatt kiürült a tér.
Megemlítendő továbbá, hogy később a II. rendű Muray Lipót nyugalmazott alezredes (szül: Budapest, 1886, anyja neve: Haluska Jozefa, foglalkozása: katona), Spóner Rudolf karpaszományos őrmester (szül: Budapest, 1896, anyja neve: Hiller Magda, foglalkozása: tisztviselő) és dr. Herczeg Tibor orvos főhadnagy (szül: Tápióbicske, 1897, anyja neve: Losó Erzsébet, foglalkozása: orvos) ügyét, szintén a Zeneakadémián tárgyalta a Budapesti Népbíróság dr. Major Ákos elnöklete alatt, 1945. március 29-tõl április 1. napjáig. A vádlottakat – akiket minden nap a Conti (majd Tolnai Lajos) utcából kísértek át gyalogosan a tárgyalásra – két esetben is a karhatalom mentette meg a lincseléstõl, amelyre dr. Major is így emlékszik vissza:

A vádlottak másnap látható sérülésekkel álltak a bíróság elé.

Ennek legfőbb oka, hogy a gettóból felszabadultakat röplapokon és újságokban folyamatosan hergelték, uszították. Murayt és Spónert háborús bűntett miatt kötél általi halálra, dr. Herczeg Tibort pedig életfogytiglani kényszermunkára ítélték.
1945. május 1-én, a Markó utcai fogház kisudvarán, miután a Nemzeti Főtanács elutasította kegyelmi kérvényét, Muray Lipót nyugalmazott alezredest felakasztották. 1945. május 8. napján pedig szintén akasztással kivégezték Spóner Rudolf karpaszományos őrmestert is.
Érdekes adat, hogy a szovjet csapatokkal tisztként hazatérő Vas Zoltán (Weinbergerről magyarosított) ragaszkodott az Oktogonon való kivégzéshez, amelyet úgy akart végrehajtani, hogy egy teherautó platójára állíttatja a lámpavashoz rögzített kötelekkel a nyakukban a halálra ítélteket, majd vezényszóra kihajt alóluk a jármű. Erről dr. Major Ákos beszélte le. A szovjet parancsnokság pedig azért támogatta a kivégzéseket, mert megfelelő politikai demonstrációnak tartotta az önbíráskodás megelőzésére. Mivel az Oktogonon történt akasztásoknál tüzérségi beavatkozás történt Budáról, a szovjet parancsnokság utasította a népbíróságot, hogy az ostrom befejezéséig nem lehet több kivégzés. Később belépőjegyeket szedtek a tárgyalásokra, amelyek különösen akkor teltek meg, amikor a vesztőhelyre nyíló ablakokból lehetett a kivégzéseket végignézni (ez alól kivétel volt a Markó utcai törvényház, ott ingyenes volt a belépés).
Azonban ahogy dr. Major Ákos népbíró is megjegyzi önéletrajzi kötetében,

a nézők egyes rétegeinek magatartása és indulatkitörései viszont az új antiszemitizmus feléledésének a csíráit termelte ki.

Az Oktogonon lezajlott akasztások után, dr. Major Ákos lakásának postaládájába – elmondása szerint – tucatnyi fenyegető levelet talált, amelyben az ő, illetve esetenként a családja számára hasonló megtorlást helyeztek kilátásba. Később, még ügyvédi pályáján (1954-től lett ügyvéd) is folytatódtak a fenyegetések, sőt, mikor telefonja lett, azon is kapta a névtelen hívásokat, melyben “kommunista vérbírónak, zsidóbérencnek, rohadt zsidónak neveztek” – írja könyvében.


Források:
Dr. Major Ákos: Népbíráskodás forradalmi törvényesség – egy népbíró visszaemlékezései (Minerva kiadó, Bp. 1988), 
https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/12/februar_3_szombat_905
https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/19/januar_28_vasarnap
https://archivum.kanizsaujsag.hu/hirek/16647/dr-papp-attila-nepbiraskodas
https://archives.hungaricana.hu/hu/lear/Bunteto/147964/?list=eyJxdWVyeSI6ICJEQj0oXCJCVU5URVRPXCIpIn0