Sáfrány Mihály
Históriák

Sáfrány Mihály esete a “Panzerfaust” hadművelet során

Biztos sokan ismeritek azt a fekete-fehér fényképet, amelyen egy magyar és német katona cigarettázik egy tigris tank végénél. Engedjétek meg, hogy elmeséljem e kép megszületésének történetét. Maga a kép 1944. október 16-án készült Budapesten, fent a Budai várban, a Kapisztrán tér 2. (volt Nádor Laktanya, most Hadtörténeti Intézet- és Múzeum) előtt.


A magyar katona a fényképen Sáfrány Mihály, aki mint az egyik Nimród lövegkezelőjeként került a képre. A kép történelmi előzményeként, fontos tudni, hogy 1944. október 15-én volt kitűzve a titkos találkozó a Tito vezette jugoszláv partizán mozgalommal Budapesten, amelyen a kormányzó fia, ifj. Horthy Miklós tárgyalt volna a kiugrásról. Azonban a remek német kémelhárításnak köszönhetően tizenötödikén, vasárnap reggel a Micky Maus (Miki Egér) hadművelet keretében, Otto von Skorzeny SS Sturmbannführer a különítményével rövid, sikeres tűzharc után elrabolta a tárgyalás helyszínéül kijelölt budai épületéből ifj. Horthy Miklóst, akit egy szőnyegbe csavarva csempésztek ki, majd még ezen nap 13:10-kor vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó bejelentette a kiugrást és a szovjetekkel való fegyverszünetet, majd lemondott.

Másnap, 16-án reggeli 5:59-kor Skorzeny-ék megindították a Panzerfaust (Páncélököl) hadműveletet, amellyel bevették Várhegyet, majd a nap folyamán a főváros több főbb pontját. Ebben a hadműveletben vett részt a német 503. nehézpáncélos osztály. E nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-én állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal. Az egység 1943. január 7-én a Don Hadseregcsoport kötelékében Rosztovnál esett át a tűzkeresztségen. Szervezetébe ekkor még a 20 Tiger E nehézharckocsi mellett 25 rövid csövű 7,5 cm-es harckocsiágyúval felszerelt Pz. III N páncélos is tartozott támogató feladattal.
1943. március 5-től a nehézpáncélos-osztályokat az új szervezési előírások szerint homogén szervezetű egységgé szervezték át 45 Tiger E nehézharckocsival. Érdekességként megjegyzendő, hogy az 503. nehézpáncélos-osztály 3. százada végezte el a 1944. május 6-14. között a galíciai arcvonalon harcoló magyar királyi 2. honvéd páncéloshadosztály 3/I. harckocsi-zászlóalja tagjainak átképzését is Tiger E harckocsikra Nadvorna közelében.


Később, 1944. július 11-étől került bevetésre a nyugati fronton, Caentől keletre a brit csapatok ellen. A franciaországi harcokban szinte teljesen felmorzsolódott 503. nehézpáncélos-osztályt 1944. szeptember 6-án vonták ki a nyugati frontról és vasúton a németországi Paderborn térségébe szállították újrafelállítás céljából. Az alakulatot 1944. szeptember 19-e és 22-e között soron kívül 45 széria-toronnyal épített Tiger B (“Königstiger” – “Királytigris”) nehézharckocsival szerelték fel. Az osztály ekkor törzsből és törzsszázadból (egyebek mellett három parancsnoki harckocsival), három páncélosszázadból (14-14 harckocsival), egy műhelyszázadból és egy ellátó-századból állt. Létszáma meghaladta a 900 főt. 1944. október 9-én megkezdődött az alakulat bevagonírozása. A páncélos katonák induláskor még nem ismerték az úti céljukat. Október 13-án az első szállítmányok már be is futottak a magyar fővárosba. Október 14-én reggel a teljesen harckész páncélososztály kirakodása befejeződött.

Az osztály harcálláspontját már egy nappal korábban Dunaharasztin rendezték be és az 1. századot (parancsnoka Joachim Oemler főhadnagy) Alsónémedibe vezényelték. A 2. század (Wolfram Freiherr von Eichel-Streiber százados) a lánctalpak ismételt átszerelése után Budakeszire indult, ahol beszállásolt. Miután a 3. század megbízott parancsnoka, Richard Freiherr von Rosen hadnagy előkészítette az elhelyezést Taksonyban, százada délben Budapesten keresztül odavonult. Riadó készültséget követően, 16-án a harckocsik és egyéb járművek az Attila út – Vérmező – Várfok utca – Bécsi kapu tér útvonalon közelítették meg a Várat. Elöl Skorzeny Kübelwagene haladt, mögötte sorrendben a “200”, “234”, “213” és “214” Tiger B nehézharckocsik, majd az 500. rohamutász-zászlóalj (Sturm-Pionier Bataillon 500) Goliath robbantópáncélosokból álló csoportja következett. Ezek után soroltak be a SS-Jagdverband Mitte 2. és 3. századát, illetve a 600. SS-ejtőernyőszászlóalj részeit (utóbbi egy százada kivételével, amely keletről, az Alagútból nyíló rejtett feljárón át a Honvédelmi Minisztérium alól támadott) szállító tehergépkocsik és egyéb járművek. Nyugati irányból a SS-Jagdverband Mitte 1. százada, délről – félkörívben – a wiener-neustadti (bécsújhelyi) hadapródiskola kb. 1000 fős zászlóalja várta a támadási parancsot. A “231” és “233” toronyszámú Tiger B harckocsi az oszlop vége felé, a második hullámba került beosztásra.
Támogatásukra a 22. SS-önkéntes lovashadosztály kötelékeit jelölték ki. Elérve a Szent György utca és a Dísz tér sarkát, a nehézharckocsik megtorpantak és lassan araszolva haladtak a Szent György tér felé.
A “200” -as Tiger B harckocsi a József főherceg palotája és a királyi istálló között állásban lévő, a magyar testőrlövész-zászlóaljhoz tartozó Nimród páncélozott önjáró légvédelmi gépágyú felé indult, miközben lövegtornyát felé fordította és lövegcsövét leeresztve célba vette a magyar páncélost (lásd az első képet). Épp ebben ült Sáfrány Mihály is, aki még 1942. otóber 5-én vonult be Budapestre a Rákóczi laktanyába, az 1. Gépkocsizó Dandár Légvédelmi Gépágyú Ütegéhez (Ebben a laktanyában kimondottan a légvédelmi gépágyúsokat helyezték el, az épület valamikor a 48-as rokkantak háza volt). 1944. júliusában áthelyezték a Magyar Királyi Testőrség egyik lövész századába, ahol parancsnoka gróf Festetics Benő testőr százados volt.
A várban különböző helyekre települtek ki és biztosították az akkori vezetők rendezvényeit, például a miniszterelnök kabinetüléseit. Végül eljött október 16-a, amikor a németek lerohanták a Várhegyet.

Minderre Sáfrány Mihály így emlékszik vissza: “Előző este esküt tetettek velünk, hogy utolsó csepp vérünkig a kormányzót és a családját fogjuk védelmezni. Mi másnap az egyik Nimróddal a József hercegi palota és a lovarda közötti részre voltunk kivezényelve. A németek reggel öt óra tájékán a Várkert felől támadtak. Irtózatos puskaropogással jöttek a támadók és haladtak előre a palota irányába. A dolog érdekessége az volt, hogy mi ugyan ott voltunk a harckocsival, de a gépágyúhoz lőszert nem adtak. Mindig csak az volt az üzenet, hogy majd küldik a lőszert. Ott voltunk lőszer nélkül a harcjárműben és vártuk a német Tigriseket. A járműben összesen két géppisztoly volt. Egyszer csak a bécsi kapu felől meg is érkeztek a német harckocsik, a Szent György téren velünk szemben álltak meg, majd egy kis idő múlva újra elindultak felénk. A Tigris leengedte a csövét és célba vette a Nimródot. Akkor azt gondoltam: ha húsz méterről a 88 milliméteres ágyújával belénk lő, mi úgy sem fogunk semmit sem érezni, az egész csak egy villanás lesz. Hosszú másodpercek teltek el, vártunk és vártunk. Egyszer csak hallottuk a harckocsi oldalajtajának a csattanását és kiszállt belőle egy német katona: „Na, dicső testvérek, ugye be vagytok rezelve?” Egy magyarul tudó sváb gyerek volt. Kiszállítottak minket a Nimródból és betereltek a József hercegi palotába, ott a folyosón tartották fogva a csapatot.” (lásd a második képet, amelyen német katonák jönnek kifelé az épületből, előttük a már elkísért magyar katonák fegyverei, szerelvényei hevernek, háttérben az egyik Nimród).
A néhány halálos áldozattal járó tűzpárbaj ezzel véget ért. Később megjelentek német haditudósítók, akik szerették volna enyhíteni a magyar és német nép, mint szövetségesek – e véráldozatokkal járó – viszonyát, ezért hozzálépett az egyik frontpropagandista, s megkérte Sáfrány Mihályt, hogy álljon egy német katona mellé. Szinte odaterelték őt a német tigris nehézpáncélos mellé, majd egy hasonló módon oda beállított német katona a kezébe nyomott egy égő cigarettát, holott Sáfrány Mihály nem dohányzott soha. A német haditudósító azt mondta, hogy beszélgessenek kedélyesen, hogy hadd lássa mindenki, hogy a magyar – német fegyverbarátság mellett, a katonák is jóban vannak, barátkoznak az október tizenhatodikai incidens után (lásd a harmadik képet). Majd magyar bajtársaival páran megnézhették és fel is mászhattak a páncélosra (lásd negyedik képet, amelyen a fent álló, nem dohányzó magyar katona Sáfrány Mihály). Sáfrány Mihály még egy érdekes érdekes történettel folytatta, amelyben dacos csibészségükről tettek tanúbizonyságot a magyar bakák:
“Később a németek átvittek minket a Róbert Károly körúton lévő Vilmos laktanyába, itt gyűjtötték be a testőröket és a koronaőröket.
Teljesen elkülönítették a legénységet a tisztektől, tiszthelyettesektől és az akkori katonai vezetés külön-külön igyekezett mindenkit meggyőzni arról, hogy álljunk át hozzájuk, mert akkor a hadseregben maradhatunk. Az egyetlen kitétel az volt, hogy fel kellett esküdnünk a „nemzetvezetőre”. Ott várakoztattak minket több mint egy hétig, akkor mondták, hogy másnap jön egy bizottság és az felesket minket, függetlenül attól, hogy mi mit akarunk. A két Nimród harckocsit kiállíttatták egy emelvény mellé, vele szemben pedig felsorakoztatták a legénységet. A laktanyaudvaron elöl a koronaőrség állt, azt követte a testőrség, majd végül szakaszonként a lövészek. Egyszer csak jött a bizottság és egy nagyon alacsony tábornok, sisakkal a fején. Olyan alacsony volt, hogy a kardját fel kellett emelnie ahhoz, hogy rendesen tudjon lépni (őt lehet látni egykori filmhíradókban, amikor nyilas egységek élén menetel pókerarccal). A tábornok segédtisztje mondta előre az eskü szövegét, amit nekünk utána kellett  mondanunk. Hiába mondták előre a szöveget, a több száz embertől csak egy zsongás jött vissza. A tábornok a kardját csapkodta a földhöz és dühösen azt kiabálta: „Nem baj, ha nem is mondjátok! Akkor is jelen vagytok és leteszitek az esküt, és csak ez számít!”. A végén tisztelegve kellett az emelvény előtt elmenni. Amikor eltávolodtunk az emelvénytől, elölről jött a súgás: „Add hátra: Horthy Miklós katonája vagyok!” Mindenki megértette és pillanatokon belül zengett a nóta. Az emelvényen hatalmas zűrzavar keletkezett, de egyszerűen nem tudtak velünk mit kezdeni.”

Novemberben Sáfrány Mihály már a fővárosunk előterében, az Attila védvonalban biztosította bajtársaival a légvédelmet Nimródjukkal. Később újoncok kiképzésében vett részt a tüzérségnél, mint szakaszparancsnok, majd Nyugatra való visszavonulás során esett hadifogságba. Majd 2010-ben, a “Múzeumok éjszakája” rendezvényen simogatta meg 65 év elteltével ismét, az egyetlen Magyarországon épségben megmaradt Nimród páncélost (lásd az ötödik képet a Múzeumok éjszakáján a Kapisztrán téren kiállított Nimródról, illetve ugyanezen rendezvényen a hatodik képen középen állva Sáfrány Mihályt). Sáfrány Mihály 2014-ben adta vissza lelkét a Teremtőnek, személyében egy igaz magyar emberrel, volt katonával lettünk kevesebben.
Legyen Neki könnyű a föld!


Forrás: wikipédia, honvedelem.hu, Walter Schellenberg emlékiratai, Otto Skorzeny: Kommandós vállalkozásaim, dr.Számvéber Norbert hadtörténész hadakutjan.hu oldalon megjelent cikke, illetve a hadtörténeti délutánok előadásán elhangzottak. Köszönet: Sáfrány Péternek (Mihály bácsi fia) és a roncskutatókról Denkmeyer tagtársnak az önzetlen segítségéért