Sanna Henrik ejtőernyős százados

Sanna Henrik ejtőernyős százados

(Kolozsvár, 1913.XII.9. – Hobart, Ausztrália, 1983.I.29.)

Római katolikus katonacsalád sarja, édesapja: Sanna Henrik császári és királyi lovastüzér tiszt, édesanyja: borsodi Latinovits Mária. 

Tanulmányait Pestszenterzsébeten kezdi, mivel a trianoni békediktátum után Budapestre költöznek, majd Esztergomban folytatja a Szent Benedek Rendi Katolikus Gimnáziumban, ahol 1934-ben sikeresen érettségizik. Németül és olaszul jól beszél, jól vív, imádja a lovakat, így remek lovassá válik. Az 1936-os berlini olimpián díjugratásban hetedik helyezést ér el.

Tényleges katonai szolgálatát 1935-ben kezdi meg Szentesen, a 2/I. huszárosztálynál, ahol elvégzi a tartalékos tiszti tanfolyamot. Zászlósként részt vesz a felvidéki bevonulásban és a kárpátaljai hadműveletben (1939.III.), majd 3 éves továbbszolgálatot vállal. 1939.II.1-én hivatásos hadnaggyá nevezik ki. 1940 decemberében Komáromba kerül, a II. önálló huszárszázadhoz, ahonnan fél évre rá Pápára, az I. ejtőernyős zászlóaljhoz önként jelentkezik. Olyan kemény a kiképzés és válogatás, hogy az ötven tiszt közül, csak húszan fejezik be. 1941.XI.1-én főhadnaggyá léptetik elő. 1942-ben fél évig az 1. gépkocsizó lövészzászlóalj 2. századának parancsnokaként, haditapasztalat-szerzés céljából a 2. hadsereg Don menti hadműveleti területén frontszolgálatot teljesít. 1943.lll.27-én az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért megkapja a kormányzói dicsérő elismerést hadiszalagon kardokkal kitüntetést. Repülő-megfigyelő tanfolyam elvégzése után, 1943-ban a rimaszombati VII. önálló huszárszázadnál szolgál, majd átszervezést követően, a 20. felderítő osztályhoz kerül 1 napra, mert másnap Párára vezényelik, az I. ejtőernyős zászlóalj szállító repülő századához. 

1944.l.22-én Székesfehérváron házasságot köt az erdélyi gyökerekkel rendelkező Kováts Edittel. Házasságukból 2 fiúk születik: Henrik (1944.XII.5.) és György (1952.lll.15.).

1944.V.30-tól ismét harctéri szolgálatot lát el, az I. ejtőernyős zászlóalj századparancsnokaként a Kárpátokban. 1944.X.20-tól a II. ejtőernyős zászlóalj 5. századának parancsnokaként kiképzéseket tart, illetve védelmi harcokat vív Csepelen, majd az Attila védvonal fóti szakaszán. Ekkor jár egy katonai filmhíradós csapat náluk a frontvonalban, ahol a harcok szünetében rövid képsorokat forgatnak.

Sanna Henrik 8:14-től a filmhíradóban:

Csepelen az első nagyobb szovjet támadást 1944.XII.6-án kapják az ejtőernyősök, amelyet jó össztűzzel megállítanak, emellett segít az a 120 löveg tüze, amely a támadó szovjetekre zúdul. 

1944.XII.13-án két lépcsőben átszállítják a II. ejtőernyős zászlóaljat Fótra. Fóton azonnal harcérintkezésbe és egy összehangolt, de véres ellentámadásba vetik be az ejtőernyőseinket. A véres veszteség oka az első fóti bevetésen az, hogy nem volt idő tüzérségi előkészítésre sem, a Fóti-Somlyó felől megjelenő szovjet csapatok ellen. A kemény harcoknak ékes bizonyítéka, hogy Ugron István ejtőernyős százados 1944.XII.14-én súlyosan megsebesül. Fótról egy gépkocsi motorháztetejére fekve kötözve Budapestre szállítják a 11. helyőrségi kórházba, ekkor Sanna Henrik veszi át az 1/II. zászlóalj vezetését. Előléptetik századossá, de a rendfokozati csillagokat nem teszi fel tiszti egyenruhájának gallérjának hajtókákájára, mert egyszerűen nincs rá ideje. A német OKH az ejtőernyős zászlóaljat a Fót térségében vívott harcokban való vitéz magatartásáért „Külön parancsban” (Sonderbefehl) dicséri meg. A szovjetek „Bárdos brigantiknak” nevezik el őket, a Szent László bárdját ábrázoló jelvényük és kemény helytállásuk miatt. A heves harcokra és nagy veszteségekre egy másik példa: 1944.XII.15-én a 4. század parancsnokságát már egy tiszthelyettesnek, a rangidős Trembeczki őrmesternek kellett átvennie, mert nem volt több tiszt. Érzékletes képet ad Béres Kovács István ejtőernyős hadapród szakaszvezető visszaemlékezése (aknavető század 2. szakasz, ekkor már csak 4 vetőcsővel):

„Egy rettenetes akna és gránáttüzet kaptunk. Szerencse, hogy nem voltunk éppen az aknavetőink mellett. Később egymás után 10 lövésből álló sorozatot adtunk le, izzottak a csövek, néhányat úgy vizeltünk le, mert a gránát a hőségtől robbant be, nem az ütőszegtől. A közeli házakba vezényeltem vissza az embereket és csak egy-két főt hagytam kint. Valószínű Sztalinorgona, más néven Katyusa (a szovjet BM-13 sorozatvető) tűz pásztázott végig, de nálunk nem volt emberveszteség. Mikor kimentünk vissza az állásokba, akkor láttam, hogy az első aknavető sarkán egy 3 cm-es nyomódás volt. két-három rakasz lőszert is szétvágott a vetőre esett akna, de szerencsére azok nem robbantak. Ugyanakkor az aknázás ritkává vált. A kastély (fóti Károlyi kastély) sarkánál eltaláltak valakit guggolás közben. A faluban elfogtak egy oroszt. Ezek az oroszok félig-meddig magyar öltönyökben voltak, és így jöttek közénk. Az orosz felderítők gyakorta használtak ilyen megtévesztő módszereket. Többüket, magyar sátorlapba burkolva fogtak el, vagy találtak holtan, lelőve. Ezt is fejbe lőtték. Jobboldali halántékán bement, a baloldalin kijött a lövedék.”

Sanna Henrik a 1/II. ejtőernyős zászlóalj vezetéséért elnyeri a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Kéziratában kiemeli a főként újoncokból álló századának bátor, rámenős harci kedvét. 1944.XII.19-ről 20-ra virradóra kivonják az ejtőernyősöket a fóti arcvonalról, s a felvidéki ipolysági frontvonalra kerülnek. A letkési hidat kell visszafoglalniuk, majd megtartaniuk. Leharcolt zászlóaljával sikeresen visszafoglalja a hidat és Letkés községet megtisztítja a szovjetektől. A veszteségek ellenére, Kicsind községnél az Ipoly nyugati oldalán jobbra és balra kell védelmi állást felvenniük. Egy elsöprő szovjet rohamnál a németek felrobbantják a hidat az átözönlő szovjet gyalogsággal együtt. Még 2 órás védelmi hatcot vív elszánt ejtőernyőseivel, majd amikor a lőszer és a kézigránát kifogyott, kitörnek. 1944.XII.27-én Kicsinden esik szovjet hadifogságba megmaradt 35 katonájával. A jászberényi hadifogoly táborba kerül több ejtőernyős bajtársával együtt, ahol jelentkezik az új demokratikus honvédségbe. Egy zászlóaljjal Mezőtúrra kerül, majd vissza hadifogságba, a debreceni hadifogoly-gyűjtőtáborba, ahonnan az adatbázis alapján 1945.III.12-én szabadul. Fia elmondása szerint, azonban 1945 karácsonyán megszökik a hadifogságból és sógoránál bujkál. 1946-ban hírt kap Ausztriába menekült családjáról, hamarosan utánuk szökik húsvétkor. A kellerbergi angol menekülttáborban találja meg családját, amely az angol megszálló erők és a Vöröskereszt felügyelete alatt működik. A táborban meghal felesége édesanyja, fiát gondozási intézménybe helyezik, mindenki másnak közmunkát kell végeznie. Itt hamar kitűnik lovas tudásával, az angolokat kezdi tanítani lovagolni. 1948-ban a táborba eljut a híre a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének, megkezdődnek a névsorba vételek és távozási tervek összeállítása a magyar katonáknak. Sanna Henrik úgy dönt, hogy amíg nincs nemzeti érzésű kormány Magyarországon, addig nem tér vissza hazájába. 1949-ben az ausztráliai Perth városába költözik családjával. 1950-ben a kommunisták megfosztják magyar állampolgárságától és teljes vagyonelkobzásra ítélik. Először egy szuperfoszfát üzemben, majd dohányültetvényen kap munkát, felesége nővérsegédként dolgozik családjuk megélhetéséért. A lovaglás szerelmeseként elköltöznek a Victoria állambeli Elthambe, ahol saját lovardát hoz létre. Népszerű oktató lesz, díjugrató versenyeken indul. Később átköltöznek a Tasmán-szigeteken lévő Hobartba, ahol ugyanúgy a lovaglásból, edzésből élnek. 

1983.l.29-én miután már két lovat is belovagolt, végzetes szívinfarktust kap. Felesége 2019-ben hunyt el, egymás mellett nyugszanak.

Források:
Dr.Farkas Jenő: A Szent László hadosztály katonái írták I.A kötet (2005),
Bene János – Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-1945, 244.o.,
Huszár János: Honvéd ejtőernyősök Pápán,
Horváth Ferenc: Ők is a hazát szolgálták lll. kötet 188-195.o.,