Aikelin Sándor és bajtársai

Aikelin Sándor (Udvari, 1921.VIII.13. – Tapolca, 2019.XI.4.) – az 51. páncélos-gépágyús zászlóaljnál, egy Nimród páncélvadász parancsnokként szolgálta szeretett hazánkat fővárosunk védelmében. Harcolt a Pest előterében kiépített Attila védvonalban, a városban a házak között, végül részt vett a kitörésben.

A kép 1943 tavaszán készült Dorog környékén.
A képen balról: Frank, Aikelin Sándor, Berkesi András, D., Lakos, Blahó Kálmán, Otte Ernő, Perger, Várnai és Ábel magyar katonák láthatók.
A kép érdekessége, hogy Berkesi András (Budapest, 1919.XI.30. – Budapest, 1997.IX.14.) a háború után a Katonapolitikai Osztály, majd az ÁVH tisztje lett, őrnagyi rendfokozatban a katonai elhárításnál. Hírhedt volt különös vallatási módszeréről. A Kádár rendszerben támogatott és sikeres író, több tucat könyve jelent meg. Munkája során, a katonai elhárításnál tapasztalt és általa felgöngyölített ügyet, az emigrációból szerveződő volt magyar katonatisztjeinkről írta a „Kopjások” című könyvét 1959-ben.Egyik legismertebb könyvéből, a „Sellő a pecsétgyűrűn” krimiből több részes filmet is készítettek.
Blahó Kálmán (Szabadszállás, 1920.IV.3. – Plymouth, 1966.IX.4.) olimpikon, a válogatott kajak-kenu edzője. Az 1948-as Londoni Olimpián képviselték hazánkat az 1.000 méteres kajak (KZ 1000) versenyen, de sajnos pályaelhagyás miatt kizárták a Blahó Kálmán – Urányi János párost. Olyan edző volt, aki iskolákban toborzott, így többek között az Árpád Gimnáziumból Petróczy Jánost, aki neveltjeként EB aranyat és 2 VB ezüstöt szerzett kajakosként. A Honvédban edző, majd kitartásának és tehetségének köszönhetően a magyar női válogatotté. Legsikeresebb tanítványa Bánfalvi Klára (1931-2009) kajakos volt, aki az 1960-as római ötkarikás játékokon Egresi Vilmával párosban megszerezték a sportág első olimpiai érmét, ahol bronzérmet nyertek. 1954-ben Pintér Hilda társaként szerzett VB aranyérmet, végül Bánfalvi Klára két olimpián vett részt.
Otte Ernő híres kézilabda edző lett, kétszer is a magyar kupa döntőbe vezette csapatát, mindkétszer győzelemre is vezette „fiait”, 1951.X.22-én a Budapesti Dózsát (3:1-re nyertek a Vörös Meteor Közért ellen), illetve 1953.VII.4-én a Budapesti Vörös Meteort (Vasas Elektromost 8:6-ra győzték le).

Aikelin Sándor háborús visszaemlékezéséből:

„1944. november vége körül, Cinkota környékén egy ellentámadás során, egy gyárépületnél vártam Nimródommal, hogy az objektum mögött megjelenjenek a gyalogosok, hogy miután átvizsgálták az épületet, az épület túlsó végén intéssel jelezzenek nekem, hogy az épületet végig ellenőrizték, s csak akkor indulhattam el. Azonban a Nimródból felnézve láttam, hogy a gyár felső emeletéről egy szovjet katona kézigránátot biztosít ki, ezért egy pillanat alatt a Nimród hátsó részére ugrottam, s onnan lőttem volna a szovjet katonára géppisztolyommal. Ekkor óriási robbanás érte a Nimródot, szemből kilőtték. A robbanáskor a légnyomástól hátra repültem (áldom az Istent, hogy épp fent álltam hátul és nem bent a helyemen, mert az egész személyzetem hősi halált halt). Eszméletemet elvesztettem, s csak másnap találtak rám a saját csapataink. A Váci út újpesti részén, egy ideiglenes kórházba kerültem, de onnan megszöktem, vissza Rákoscsabára a zászlóaljamhoz.
Vissza kellett vinnem a laktanyába a sebesültet, a halottat leadni, lőszert vételezni. Útközben egy német őrnagy segített egy gépkocsival, hogy a Nagyvárad téri kötözőhelyre vigye sebesült bajtársam, illetve az 1-es kezelőmet is odaadtam ekkor, mert ő is megsebesült. A német őrnagy engem visszaparancsolt a frontra úgy, hogy három kezelőm hiányzott. Letisztelegtem neki, de a front helyett, a zászlóaljamhoz tértem vissza. A későbbiekben a Mester utca – Haller utca sarkához vonultunk vissza. Még arra emlékszem, hogy egy szovjet harckocsi belőtte a Mester utcát. Az Üllői útnál a körúthoz előbb kiértek az oroszok, mint mi a Mester utcából. Az Üllői út nagykörúti sarkánál volt egy álló WC épület, onnan golyószóróval lőtték a Mester utcán átkelőket, visszavonulókat, így minket is. Egy elesett bajtársam felkapva, azt pajzsként magam elé tartva futottam át a körúton.
A kitörésnél a Széna térnél óriási robbanások, lövöldözés, rengeteg halott, esélytelennek láttam ott az átjutást. Elkeveredtem jobbra, egyedül maradtam. Emlékezetem szerint, a Keleti Károly utcában indultam el a hegyek felé. De egyből az utca elején, egy kapualjban találkoztam 3 magas rangú magyar tiszttel és egy fiatal őrmesterrel. Az ismeretlen magyar ezredes ott előttük kijelentette, hogy a további helyzetet kilátástalannak tartja, a kitörés sikertelen, Szibériába nem akar kerülni, s ott előttük fejbe lőtte magát. A másik két magyar tiszt is ott helyben ugyanúgy végzett magával. A fiatal őrmesterrel összenéztünk, – „mi még fiatalok vagyunk ehhez, a Magyarok Istene csak megsegít bennünket, folytassuk a kitörést!” – s együtt elindultunk az akkorra csendesnek tűnő utcán. Szemből szovjetek jöttek elő, lőttek ránk. Az volt a szerencsém, hogy a felém elsőként támadó mongolképű szovjet, a pps géppisztolyát egyes lövésre állította, azzal az egy lövéssel átlőtte a karomat, szerencsémre a lövedék csontot nem ért, de erősen véreztem. Felemeltem a kezem, hogy megadom magam, egy ujjammal tartottam a pisztolyom, hogy átadjam a szovjet katonának, de az rá sem hederített, hanem a csuklómat fogta meg, s a karórámat csatolta le. A másik mongol az utászcsizmám, a harmadik a nadrágom vette el.”

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Akit bővebben érdekel Aikelin Sándor története, a vele készített riportot e könyvben találja:http://www.loyalty-records.com/shop/index.php?main_page=product_info&cPath=10&products_id=5003

Emellett a világhálón található egy interjú vele a megyei hírfelületen, illetve a Gulág Emlékbizottság által készített értékmentő riport:
https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-kilencvenhet-eves-aikelin-sandor-az-51-pancelgepagyus-zaszloalj-katonaja-volt-2284531/