Tevékenységeink

A kitörés 80. évfordulójának előkészületei 2

Kis-Hárs-hegy, 4 katona sírja

Az egyesületünk által szervezett „Budai kitörés emléktúra” előtti terep bejáráson, néhány egyesületi tagunkat a kis-Hárs-hegyi 4 katona sírjánál az a látvány fogadta, hogy a legszélső sír mellett kidőlt egy több ágú fa. Ezzel elzárva az egyik irányból a sírhelyek megközelítését, másrészt veszélyeztetve a legszélső sírkereszt stabilitását, épségét. Az illetékes hatóságok felé jelezve, egyesületi tagjaink közül Mészáros Attila, Pócsik Egon és Polgár Zsolt egy előre egyeztetett időpontban visszamentek, és elhárították ezt a nehézséget, kivágva a belógó ágakat, így szabaddá és biztonságossá téve a helyszínt.

Tök, Árvay Zoltán fejfája

Egyesületünk tagjai a kitörés évfordulója előtt, folyamatosan bejárják, ellenőrzik a „Budai kitörés emléktúra” útvonalát. Egy ilyen sport edzéssel egybekötött alkalommal, Szőnyi Gábor tagtársunk észlelte, hogy Tökön az eddigi repedés mentén letört a Temető utca és Árvay Zoltán utca sarkán lévő fejfáról Árvay Zoltán hadnagy és bajtársai feliratú márványtábla alsó fele. Ezt a megrepedt táblát a fejfával 2016 szeptemberében újítottam fel, ami a márványtábla megtisztításával és a megkopott felirat újra festésével történt. Még ugyanabban a hónapban, több – akkor még egy részük létező – hazafias szervezet önzetlen támogatásával valósult meg ugyanitt Tökön, a fejfával szemben egy emlék- és ismertetőtábla állítása, amelyre Árvay Zoltán hadnagy hősi halálának története került.

Mindezt jeleztük Árvay Zoltán hadnagy Amerikában élő rokonainak, akikkel folyamatosan egyeztettünk az új tábla anyagát, méretét és egyebeket illetően. Az emléktúráinkon rendszeresen részt vevő bajtársak közül, egyszer odajött hozzám egy jól megtermett, derék hazafi Bereczki Szabolcs személyében, aki felajánlotta önzetlen segítségét a jövőben emléktáblák, sírkövek készítésében. Sírköves és kőfaragó mester egyben, így nagyon megörültem felajánlásának, jelentkezésének. Így most éltem a lehetőséggel, s kikértem szakmai véleményét a felújítás kapcsán. Javaslatait megosztottam az Árvay családdal, akik részéről megszületett a döntés, hogy ezúttal a márvány helyett, a jóval tartósabb gránitra szeretnék elkészíttetni a fejfára a táblát. A fejfa lehetőleg változatlan méretű maradjon. Mindezt figyelembe véve egyeztettem Szabolccsal, a kőfaragóval, aki mindezt teljesen térítésmentesen el is készítette Hatvan melletti műhelyében. Elmentem hozzá a gyönyörű gránit tábláért, amelybe ugyanolyan betűkkel, sőt, még a református sírok jelképét, a kelyhet is ugyanolyan szépen belegravírozta. A két tartó lyuk kifúrásában segíthettem, mert az a fúrófej hűtése miatt, már két emberes feladat volt. Közben Polgár Zsolt egyesületi tagunk egy faanyag kereskedésben beszerezte a fejfához szükséges alapanyagokat, kivágta, lekezelte védőanyaggal, végül tökéletes mérettel – mint az eredeti, elkorhadt fejfa volt – elkészítette. Végül egyesületünkből szerszámokkal felszerelkezve elmentünk négyen (Polgár Zsolt, Szőnyi Gábor, Terman Béla és jómagam) Tök községbe, hogy a teljes sírhely felújítást elvégezzük. A helyszínen kisebb kertészeti rendezgetéssel, a fejfát elhelyeztük, állagmegóvás végett lekentük, a gránit táblát pedig felfúrtuk. 

A két helyszínen végzett felújításokkal biztosítottuk, hogy a február tizenötödikei emléktúránkon könnyebben megközelíthetőek legyenek az egyesületünk által gondozott katonasírok.