Az 1943-as januári események emlékére: repülő katonáink helytállása Ilovszkojén

1943. január 12-én a szovjet vörös hadsereg az urivi hídfőből megindította a 2. magyar hadsereg arcvonala elleni támadását, ami szinte azonnal áttörte védelmi vonalunkat és nem sokkal később az úgynevezett doni katasztrófához vezetett. Szerencsére a hosszú évekig sulykolt propaganda – mely szerint a magyar katonák nem tanúsítottak ellenállást és fejvesztetten menekültek a szovjet hadsereg elől – napjainkra megdőlt. Honvédeink a lehetőségeikhez képest helyt álltak és a hírhedt Jány hadparancs kijelentése ellenére – melyet 1943. március 31-én kelt parancsában maga Jány Gusztáv érvénytelenített – a 2. magyar hadsereg nem vesztette el a becsületét. Ugyan portálunk Budapest védelmével kapcsolatos eseményekkel foglalkozik, de az alábbi példával szeretnénk emléket állítani a 2. magyar hadsereg katonáinak 1943. januári helytállásáról. Néhai Pálos Géza repülő őrnagy – akkor főhadnagy – 1997-ben a Magyar Szárnyak évkönyvben megjelent ILOVSZKOJE VÉDELMÉNEK ELŐZMÉNYEI ÉS KÖRÜLMÉNYEI című írásából közlünk le részleteket. Pálos főhadnagy mint hadiakadémiai hallgató még 1942 nyarán lett a frontra vezényelve gyakorlati tapasztalatszerzés céljából. Így részese volt a januári történéseknek is. Ilovszkoje repülőterén és környékén zömmel a 2. repülődandár katonái voltak. Magának a falunak, mint fontos közlekedési csomópontnak, kulcsszerepe volt a visszavonulásban, és ezért fontos célpont volt a vörös hadsereg számára is. Január 16 – 21. között tartottak ki a repülőkatonák, miközben a szovjet nyomás hatására visszavonuló bajtársaikat felfogták, ellátták és nyugat felé útba indították. Majd január 21-22-én az addigra beérkezett német 26. gyaloghadosztály segítségével kitörtek a bekerítésből.

Átadjuk a szót most Pálos Gézának.

„Az 1943-as esztendő legújabb kori hadtörténelmünk egyik legsúlyosabb csapásával, a 2. magyar hadsereg felmorzsolódásával köszöntött be. A több, mint 200 km-es Don menti arcvonal közepe és déli szárnya néhány nap alatt összeroppant, az északi szárnyon harcoló III. hadtestet pedig végképp elvágta a magyar hadsereg többi részétől szovjet támadás.
A 2. repülődandár egységei azonban szilárdan kézben tartották az ilovszkojei repülőteret és a falun átvezető – D-i, valamint K-Ny-i fontos útkereszteződést. A terepen térdig, néhol derékig érő hóban a közlekedés szinte lehetetlen volt, így a sok ezer katona számára létfontosságúvá vált és az életet jelentette a repülők által biztosított útvonal. Az ilovszkojei repülőhelyőrség január 17-éig nyitva tudta tartani a nyugat felé vezető utat, meleg étellel ellátva irányította hátra a katonákat, átvette és ellátta a közel ezer sebesültet és a fegyvertelenek tömegét. Eközben pedig szakadatlanul harcolt a magyar és német csapatokat követő szovjet gyalogsággal és páncélosokkal.
Ezek a bátor repülők sem szervezetileg, sem fegyverzetüket és kiképzésüket tekintve, de kiképzési vonatkozásban sem voltak gyalogsági harcra képesítve. Éppen ezért fegyvertényük példa nélkül áll a magyar hadtörténelemben: saját erőktől elszigetelve, senkitől sem támogatva szilárdan védték a fontos visszavonulási utat és a repülőteret. Amikor már abban a körzetben további visszavonuló magyar erőkkel nem lehetett számolni, a repülőtéren maradt néhány repülőgépet megsemmisítették, majd a 2. hadsereg parancsnokának a parancsára megkísérelték a kitörést a bekerítésből.
Hajózók és földi kiszolgáló személyzet, hivatásos katonák és tartalékosok, vezérkari törzstiszt és rendfokozat nélküli katona, ügyvéd és földműves, szakmunkás és tisztségviselő, városok és az Alföld nagy településének polgárai, Erdély és a Felvidék hegyei közt megbúvó kicsiny falvak lakói, férjek és édesapák, meglett korúak és vidám fiatalok, mindnyájan egyek voltak a hazához és az eskühöz való hűségben, a bajtársi összetartozásban és segítségnyújtásban. Egyek voltak a halálig tartó kötelességteljesítésben és önfeláldozásban. Mindenkor tisztelet és megbecsülés övezze emléküket.

… Az 1942-es támadó hadműveletek első szakaszának befejezése után, amikor a 2. magyar hadsereg valamennyi hadosztálya a Don mentén védelembe ment át, …

Az OKW (a Német Véderő Főparancsnokság) szeptember elején (közepén) rendelte el, hogy a helyőrségek szálláshelyeit védőkörletté kell alakítani, meg kell erősíteni. Ezt a feladatot a dandár parancsnoka (Ilovszkojén a repülődandár parancsnoka – szerk.) rám bízta, és annak végrehajtásához rendelkezésemre bocsátotta a rep. árkászszázadot, melynek parancsnoka dr. Fényi Géza tart. fhdgy. volt. Utasította továbbá a dandár légvédelmi tüzér parancsnokát, hogy a védelem kiépítésében működjék velem együtt. A szemrevételezés során azonnal kiderült, hogy olyan peremvonalat, amely a beláthatatlan területeket kiszűri, nem építhetünk, mert ilyen vonal megszállásához nincs elegendő erőnk.
A nyár folyamán többször is olyan német páncélos-, gépesített és gyalogosegységekhez voltam beosztva, melyek az előző telet a Kurszk környéki falvakban kiépített védőállásokban töltötték. Ők közvetlenül a falu szélén, a kertekben és házak tőszomszédságában építették ki téli védőállásaikat. Én is arra gondoltam, hogy felhasználom az elhelyezési körletekben a házak közvetlen közelében kiépített légvédelmi árkokat, és azok tovább építésével – főleg a K-i és É-i irány lezárására, Gluhovka és Afanaszijevka irányába – golyószóró- és géppuskafészkeket alakítok ki, függetlenül attól, hogy az adott időpontban milyen és mennyi tűzfegyverünk lesz. A D-i és Ny-i irányokban sem hanyagoltam el a védelem kiépítését a repülőtér és Podszerednye irányában, de a legfontosabbnak az előző két irányt tartottam. …

… A januári harcok tapasztalatai igazolták, hogy az őszi, sokszor fárasztó védelmi munkák nem voltak hiábavalóak. Katonáink riadókészültségben is fedett, meleg helyen, házakban tartózkodhattak, és csak a figyelők voltak a házak előtti védőállásokban, gyakori járőrözéssel biztosították a harckészültséget. Adott esetben a figyelők jelzését követően a parancsnokok utasítását követően a repülőkatonák akár az ablakokon kiugorva gyorsan megszállhatták a védelmi állásokat. Biztosítva volt a meleg étkezés lehetősége, a katonák zöme váltással az éjszakát is fedél alatt, meleg helyen tölthette. Az így kialakított védelmi rendszerünk jelentősége akkor vált nyilvánvalóvá számunkra, amikor megjelentek a szovjet támadás következtében védőállásaikból kivert első, összefagyott földi fegyvernembeli bajtársaink.”

Pálos főhadnagyot októberben az 1. Önálló Távolfelderítő Osztályhoz vezényelték. Ott számos távolfelderítő bevetésen vett részt, mint megfigyelő. A januári szovjet offenzíváig szolgált ott, amikor is a helyzetre való tekintettel visszarendelték Ilovszkojéra.

„ … 1943. január 13-án a repülődandár parancsnokától távbeszélőn parancsot kaptam, hogy azonnal vonuljak be Ilovszkojéra. A szovjet erők támadási előkészületeiről már tudtunk, sőt Bánhidy Gyula fhdgy.-nak ezen a napon sikerült Uriv fölött egy felhőlyukat találni és adatokat szerezni az urivi helyzetről. Egy nappal később a Bánfalvy vk. ezredest Ilovszkojéra szállító futárgépen én is helyet kaptam és bevonultam régi új szolgálati helyemre. Megérkezésünkkor a repülőtér teljes harckészültségben volt. A kezelőszemélyzet a tűzfegyvereknél – légvédelmi ágyúknál, gépágyúknál, géppuskáknál – rohamsisakban volt és várta az események alakulását. Egyébként a repülőknek nem volt rohamsisakjuk. …

… A harcálláspontra menet engem v. Fráter György ezredes megbízott az 1. b. vezérkari tiszti teendők ellátásával, amely az akkori helyzetben nem csak az ellenséges helyzet és tevékenység felderítéséből és nyilvántartásából állt, hanem a nehezen áttekinthető saját helyzetéből is. …

… A nap folyamán megkezdődött a szétvert csapatok, elsősorban a vonatok és intézetek hátramozgása Alekszejevkán kereszül Ilinka, Bugyonnij irányába, részben íIlovszkojén át Podszerednye felé…

Január 15.
… Ezen a napon déltájtól a dandárparancsnokság Botond gépkocsiját Pogány vk. őrnagy a harcálláspontra rendelte azzal, hogy állandó készenlétben, folyamatosan meleg motorral bármikor használni lehessen. Koradélután v. Fráter ezredes Kovács Kálmán zászlóst néhány katonával felderítésre rendelte ki. Emlékezetem szerint feladatuk volt Gluhovka és az attól ÉK-re eső terület felderítése, mert számunkra ez volt a legveszélyesebb irány. Már sötét volt, amikor Kovács zászlós telefonon jelentkezett, s közölte, hogy az általa vezetett síjárőr harcba keveredett, veszteségeik vannak. Egy német távbeszélő állomásról beszél, amely parancsot kapott a visszavonulásra és azonnal lebont. Segítséget kér. Én a harcállásponton bemelegített motorral álló Botond gépkocsit elöljáróim tudta nélkül azonnal értük küldtem. Ebből a segítségnyújtásból csak azért nem lett számomra súlyosabb ügy, mert a Botond sértetlenül, Kovács Kálmán pedig értékes adatokkal érkezett vissza. …

… Január 16-a jelentős változást hozott életünkbe. A hadsereg-parancsnokságról közölték, hogy Novij Oszkolba települnek át, a hadsereghírközpont lebont. Közölték azt is, hogy a hadsereg törzszászlóalja (a korábban ígértekkel ellentétben – szerk.) sem szállja meg a tőlünk D-re kiépített állásait. Ezért Nemes Endre százados üzemi századát is vissza kell vonni jól kiépített állásaiból, hogy DK-i és D-i irányból a repülőteret lezárja. Az emberek a hóban vackolták be magukat, a figyelőket gyakran váltották, sűrűn kaptak forró kávét és teát, de így is sokat szenvedtek a hideg miatt. …

… Ezen a napon vette át a parancsnokságot Ilovszkojén Csukás Kálmán vk. alezredes. …

… Gondot jelentett, hogy mind a hadsereg-parancsnoksággal, mind a távolfelderítő osztállyal megszakadt az összeköttetés, és az ellenségről jóformán semmit sem tudtunk. Ezért 17-én délelőtt Kovács Kálmán zászlós síjárőrrel Gluhovka, Afanaszijevka és Podszerednye felderítésére indult. Podzerednyénél tűzharcba keveredtek, az ellenség járőrét megsemmisítették, de maguk is súlyos veszteségeket szenvedtek: négyen maradtak, de csak egy volt sértetlen, Kovács zászlós is többszörösen megsebesült. Egy horhosban húzták meg magukat, majd sötétedéskor visszatértek és jelentették Csukás alezredesnek a felderítés eredményét. …

… A délelőtt folyamán jelentkezett Lécz József vk. százados az összeomlott Afanaszijevkai reteszállás maradékával. Kora délután Ny felé útba indított földi csapatrészek véres fejjel jöttek vissza. Podszerednyét elfoglalták az oroszok és minden mozgást az úton aknavetővel lőnek. Ezzel tehát Ilovszkoje körül volt zárva. …

… Az éjszaka nyugtalan volt. Hol Podszerednye, hogy Alekszejevka irányából hallatszott tüzelés, néha egy-egy világító rakétát lőttek fel, ami azt mutatta, hogy a járőrök közvetlenül a védőállásaink előtt vannak. …

… A reggeli órákban fel kellett adni a repülőteret. Heppes százados távbeszélőn jelentette, hogy Nemes százados védőkörletének határában partizánok tevékenykednek, az Alekszejevka felé vezető utat lezáró járőr nagyobb egység közeledését jelezte a város felől, a repülőtér bunkerei, ahol Heppes százados harcálláspontja volt, heves aknatűz alá kerültek. …

… El kell mondani, hogy a repülőtér berendezéseinek és a repülőgépek megsemmisítési munkálatait Heppes százados az elhagyott géppuskákat felhasználva a visszavonulókból összeállított fegyveres csoporttal biztosította és mind az Alekszejevka irányából, mind mind a Ny-i völgyből tevékenykedő szovjet aknavetős egységeket visszavonulásra kényszerítette. Ezzel Heppes százados bizonyította a később annyira megcsodált szervezői és harcvezetői képességét, és igazolta, hogy a visszavonulás pszichózisába süllyedt, megfutamodott katonákból egy nyugodt, kemény, magabiztos és bátor tiszt harcoló egységet képes teremteni. Heppes százados még egy ideig az égő repülőtéren maradt, majd déltájban bevonult Ilovszkojéra.
Ez idő tájt v. Fráter ezredes rádión közölte Csukás alezredessel, hogy az ilovszkojei támpontnak a Bugyonnij és az Oszkol völgye felé a kitörést saját erejére támaszkodva engedélyezte. Csukás ezt a parancsot várta, bár korábban arról volt szó, a kitörés támogatása érdekében Fráter ezds. megszervezi a Podszerednyét birtokló szovjet erők elleni támadást.
Csukás azonnal összehívta az alegységparancsnokokat, Heppes, Prónavölgyi, Nemes, Dósa és Fábián repülő századosokat, Kurucz légvédelmi tüzér századost, a 17-én hozzánk beérkezett síszázad parancsnokát Darvas századost, Balthazár és v. Keresztúry főhadnagyot, valamint Moksony zászlóst. A parancsnoki állománnyal ismertette a kitörés tervét. Az áttörő csoport Dósa százados parancsnoksága alatt: a dandártörzs, a rep. árkászszázad, a rep. híradószázad, az 1. és 3. repülőtér építő század 18.00-kor 10 perces tüzérségi előkészítés után az út mentén Podszerednyére támad.
Moksony zászlós parancsnoksága alatt a kolozsvári üzemi század részei Podszerednyét északról megkerülve 18.00-kor Ny-ról támadják az ellenséget. Heppes százados parancsnoksága alatt Prónavölgyi és Nemes és Darvas századosok alegységei lezárják a falu É-i, K-i és D-i bejáratait és visszaverik a szovjet csapatok, valamint a partizánok esetleges támadásait. Amint az út Podszerednye felé megnyílik, dr. Bolobás és dr. Kiss orvos századosok (csak kettőjük nevére emlékszem) vezetésével elindul a mintegy 800 sebesültet gépkocsikon, szánokon és szekereken szállító egység. Darvas százados csoportja biztosítja a faluban összezsúfolódott különböző fegyvernembeliek menetét és rendjét. Az utóvéd feladatát Prónavölgyi és Nemes századosok alegységei látják el.
A légvédelmi tüzérségnél nem volt minden löveghez vontató, ezért Kurucz százados a vontató nélküli lövegekkel a falu bejáratait, a vontatós lövegekkel pedig az áttörő, valamint az átkaroló csoportot támogassa. A raktárak és a hírközpont robbantásáról a támadás megindulása előtt Dósa százados gondoskodik. Csukás alez. úgy tervezte, hogy Lécz századossal, velem és néhány hírvivővel közvetlenül az ütegek mögött fog tartózkodni.
18.00 előtt nem sokkal v. Fráter ezds. a kitörést leállította, mondván, hogy 19-én az 1. magyar páncéloshadosztály erői Ilovszkojén keresztül fognak Ny-ra kitörni, s magukkal viszik a repülőket is. Ezt a parancsot Heppes és Dósa századosoknak Csukás alez. személyesen adta ki. Időközben a hírközpont megsemmisült, ezért a parancsot a többieknek már csak hírvivőkkel lehetett továbbítani, akik v. Keresztúry főhadnagy alegységét már nem érték utol, Moksony zászlós csoportja pedig már régen elindult. Ez utóbbi csoport megkerülte Podszerednyét, rövid tűzharcot vívott, veszteséget nem szenvedett, és rövidesen elérte Bugyonnij községet. Keresztúry fhdgy. erős ellenállásba ütközött, súlyos veszteségeket szenvedett, minden lövege megsemmisült, és vissza kellett vonulnia Ilovszkojéra. Az ellenség a visszavonulókat nem követte.
A nap harcászati egyenlege: elvesztettük a harcászati meglepetés lehetőségét, az ellenség feltehetően megerősíti Podszerednyét; megszűnt a távbeszélő összeköttetésünk; téves értelmezés miatt a falut lezáró mozgásképtelen lövegeket a kezelők meg akarták semmisíteni, de mert robbanóanyaguk nem volt, az ütőszeget kiszerelték és a hóban eldobták. Zseblámpa fénye mellett keresték egész éjszaka. …

… Reggel megjelent az 1. páncéloshadosztály összekötő tisztje azzal, hogy a hadosztály egyik alakulata Alekszejevkán van, és ha repülők még Ilovszkojén tartózkodnak, úgy Ilovszkojén keresztül tör Ny-felé. Csukás alez. Lécz századost és engem azonnal Alekszejevkára küldött, ahol megérkezésünkkor már áttekinthetetlen volt a helyzet. Néhány meghibásodott és harcképtelen harckocsival találkoztunk ugyan, de a páncéloshadosztály megmaradt részei Ilinka felé tértek ki, így az összeköttetést velük már nem tudtuk felvenni. …

… A páncéloshadosztály kitérése és az ellenség növekvő aktivitása miatt Csukás alezredes elhatározta a kitörés megismétlését. Ismét összehívta a parancsnoki állományt és 13.00-ra elrendelte a kitörést. Podszerednye megtámadását a falu É-i, K-i és D-i részét megrohamozva, félkörben tervezte. A támadás csoportosítása: súllyal a podszerednyei út mentén Dósa százados parancsnoksága alatt a repülő törzsszázad, a repülő árkászszázad és az egyik repülőtér építő-század, Darvas százados alegysége, valamint a páncéloshadosztály T-38-asa támad. Tőle balra a repülő híradó század, attól balra a másik repülőtér-építő század és a földi csapatokból összeállított egység halad. A vontatóval rendelkező légvédelmi ágyús és gépágyús alegységek Kurucz százados parancsnoksága alatt az út mentén vonulnak fel. A támadó csoportosítások a készenléti helyzetet az ilovszkojei erdő Ny-i szélén 12.45-ig foglalják el.
Heppes százados alegysége számára a feladat változatlan. Csukás alez., Lécz százados, jómagam és néhány hírvivő Dósa százados csoportjával haladtunk. A támadás 13.00-kor megindult, és az első 500 métert repülőink viszonylag gyorsan megtették. Ezt követően azonban élénk aknavető- és géppuskatűzbe kerültünk. Az volt a meggyőződésem, hogy a podszerednyei templomtoronyból irányítják a tüzet, ezért odarohantam a harckocsihoz, hogy lőjék ki a templomtornyot. Légvédelmi tüzéreink is észrevették ezt, s a templomtorony hamarosan ledőlt. Ennek ellenére hosszú géppuskasorozatok próbálták megállítani támadásunkat.
Bal szárnyunk megtorpant, majd az Ilovszkoje DNy-on felállított gépágyúink tüzelni kezdtek. Csukás attól tartott, hogy D-ről a hátunkba kapunk támadást, ezért parancsot adott nekem, hogy a megsebesült Balthazár főhadnagy helyett vigyem előre a megtorpant bal szárnyat. A hómezőn nehéz volt a mozgás és sehol sem volt fedezék, de az emberek követtek. Amikor azonban az utolsó géppuskát is kilőtték mellőlem, a támadás a mi szakaszunkon, de az út mentén is megtorpant. Ekkor egy géppuskasorozattól a jobb vállamon megsebesültem, de tovább tudtam menni, a vér gyorsan megfagyott, de amikor lőttem, mindig felszakadt. Továbbszökelltünk előre mind kevesebben és mind gyengébb támogató tűzben. Egy aknasorozat után egyedül maradtam, szorosan a hóra tapadva feküdtem, s egyre jobban fájt az átlőtt vállam.
A harci zaj elcsendesedett, csak néha hallatszott egy-egy lövés az ellenség felől. Elindultam a kötöző helyre. Egy láblövéses katonát akartam hátra segíteni, de azt mondta: ”Tiszt úr, hagyjon engem meghalni!” Ezt egész életemre megjegyeztem. Az erdőben Valéczy Lajos zászlóst támogattam, aki légnyomást kapott. A kötözőhelyen Heppes századosnál jelentkeztem, s aztán dr. Bolobás Béla orvos százados ellátta a sebemet. Itt találkoztam Dósa századossal is, aki a nyakába kapott szilánkot. Közben a kötözőhelyre ellentétes hírek érkeztek: „szabad az út, indulhatnak a sebesültek, – ne induljanak, az út mégsem szabad, Csukás alezredes segítséget kér”. Egészségesnek éreztem magam, ezért néhány régebbről ismert repülőt és önként jelentkezőt összeszedtem, teleraktuk zsebeinket meg a gázálarctartót kézigránáttal és lőszerrel, volt egy golyószórónk, és kb. tízen gépkocsival elindultunk Csukásék tartózkodási helye felé.
A terepet jól ismertem, mert nyáron sokszor lovagoltam a podszerednyei utat keresztező, növényzettel teli horhosban. Ezt akartam elérni és az időközben beállt alkonyatban a horhoson keresztül Podszerednyén Ny felől rajtaütni. A szovjetek világító lövedékekkel és géppuskával vaktában lövöldöztek, ezért gyalog folytattuk az utunkat. Mintegy 300 méterre lehettünk a hídtól, amikor aknatűzbe kerültünk és fejsérülést szenvedtem. Ettől kezdve már csak hallomásból ismerem az eseményeket.
Dósa századosnak sikerült az időközben elindított sebesültszállító csoportot megfordítani. Az ellenség nem követte őket.
Másnap, január 20-án beérkezett Ilovszkojéra a 26. német hadosztály, amely 21-én az ott lévő repülőkkel kitört a bekerítésből, és 22-én az utolsó repülő is elhagyta Ilovszkojét.
Az ilovszkojei repülők áldozatos kitartásának hadműveleti értelme: a szovjet 40. hadsereg kisebb támadócsoportjainak kísérletei Ilovszkoje elfoglalására, illetve egyesülése Alekszejevkán a 15. harckocsihadtest csapataival egészen január 21-ig kudarcot vallott. Ennek köszönhetően Alekszejevka és Ilovszkoje között egy 8 km széles folyosó maradt a visszavonulók számára. Ezt egyébként a szovjet hadtörténészek is elismerték.
Ezen a folyosón ment hátra több tízezer magyar katona, sok száz sebesült és fagysérült itt kapott kezelést, a hidegtől, éhségtől s nemritkán a félelem keltette magatartástól lelkét vesztett sokezer magyar katona az ilovszkojei magyar repülők levesétől, karaj kenyerétől, gondoskodásától kapta vissza hitét, célját, életét. E helytállás jóval túlmutat a kis létszámú fegyvernemekben kialakult jó szellemen. A közösen vállalt nehéz sors összekötötte a tiszteket, tiszthelyetteseket és legénységi katonákat. Az elöljárók gondoskodása a beosztottakról: a pihenés megszervezése, a nyugodt magatartás bizalmat és megbecsülést keltett az emberekben, és megszületett, megerősödött az egymás iránti felelősség, mint a fegyelem egyik alapja. Ezért nem fagytam meg én sem a podszerednyei országúton.
Mit is mondhatnék még a bajtársaimról? Hősök voltak valamennyien, a meghaltak és az élők egyaránt.”

A felsorolt tisztek közül Heppes Aladár alezredest ’44 őszén tiltották le a repülésről, de az „amerikai szezonban” (így nevezték a Pumáknál 1944 nyarát) még járt bevetésekre, vezette az osztályát. Budapest légterében 4 légi győzelmet ért el, 4db B-24-es bombázót lőtt le. De erről bővebben majd a közeljövőben, egy külön tanulmánnyal jelentkezem.

Szerző:
Terman Béla egyesületi tag
Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület