-
Beszámoló a Budavári evangélikus templom kiállításáról
Egyesületünk pár tagja felkereste a Budavári Evangélikus Templom pincéjében és barlang óvóhelyén létrehozott időszakos kiállítást, amelyen a szeretett fővárosunk ostromában harci cselekményekben életét vesztett Bagár Iván segédlelkészre emlékeznek. A „Katonasír Kutató és Ápoló…
-
Bagár Iván evangélikus segédlelkész
Bagár Iván vend nemzetiségű családban született, még a történelmi Magyarországon (akkor Osztrák-Magyar Monarchia) mára Szlovéniához került Péterhegyen. Tanulmányait a Soproni Líceumban végzi 1919-1923 között. 1930-ban sikeres érettségi vizsgát tesz Kočevje városában, majd jó…
-
Hősök aranygárdája – FELHÍVÁS
Adjon Isten! Huszár András amatőr kutató nemes indíttatású kezdeményezését felkarolva, arra szeretnénk bátorítani mindenkit, hogy keressen fel minél többet az alább felsorolt sírhelyek és emléktáblák közül. Amennyiben érdemesnek találja rá a kezdeményezést, kérem…
-
Megemlékezés repülős katonahőseinkről
Február utolsó szombatján két hősi halált halt pilótáról is megemlékeztünk.11 órakor Tatán, a Vaszary J. Általános Iskola falán lévő emléktáblát katonai tiszteletadás mellett koszorúztuk meg, melyet Szeverényi Kálmán magyar királyi repülő hadnagy emlékére…
-
Mányi hadisír feltárás
Előszó Az alábbi beszámoló során több olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy mi okból történt egy meglévő sír exhumálása. Ennek magyarázata Bernwallner Ferenc úrral történt riportunkkal kezdődik, melyben Feri bácsi meséli el Schäffer Ferenc…
-
Összefogás a Kitörés filmért
Filmünkhöz 2023. januárjában forgattuk az első felvételeket a Budai-hegyekben. Pályázati kisfilmünkkel, mely szűk körben nagy sikert aratott, sikerült eljutnunk a Nemzeti Filmintézet vezetőségéhez, akiktől ígéreteket kaptunk a film megvalósítására. Sajnos azóta rá kellett…
-
A kitörés 80. évfordulójának előkészületei 2
Az egyesületünk által szervezett "Budai kitörés emléktúra" előtti terep bejáráson, néhány egyesületi tagunkat a kis-Hárs-hegyi 4 katona sírjánál az a látvány fogadta, hogy a legszélső sír mellett kidőlt egy több ágú fa. Ezzel…
-
Riport Bernwallner Ferenc mányi lakossal
Bernwallner Ferenc 14 éves fiúként élte át a háborút szülőfalujában, Mányban. Budapest ostroma során Mány szovjet kézre került, amikor nyugatról kerítették be a szovjetek szeretett fővárosunkat. Majd a Budáról 1945. február 11-én este…
-
Bertalan Miklós zászlós
Református magyar családban születik, édesapja Bertalan Ferenc, édesanyja Vanyai Júlia. Iskoláit a Magyar Királyi "Gábor Áron" Honvéd Tüzérségi Hadapródiskolában folytatja. Hamar kiérdemli a magyar tűzkereszt kardokkal kitüntetést, mivel avatása előtt, több akadémikus bajtársával együtt,…
-
Beszámoló a Szent László hadosztály emléktúráról
Orbán Imre nyugalmazott alezredes vezette "Területi Honvédelmi Klub" gondozásában, idén 11. alkalommal rendeztek történelmi emléktúrát a Magyar Királyi Honvédség Szent László hadosztályban harcolt katonahőseink tiszteletére, a Duna és az Ipoly összefolyásánál fekvő Helemba…