Image_not_avaible
Mártír papjaink

Farszky Szalvátor Ferences pap


(Pilisszentlászló, 1912. XII. 15. – Buda, 1945. II.5.)
Szülei: Farszky Kálmán és Ziman Anna. Farszky Kálmán 1874-ben született Esztergomban, cipészszakmát tanult, feleségével a szobi származású Ziman Annával Pilisszentlászlóra költöztek. Itt cipészként dolgozott, ha nem volt elég munkája, akkor a dömös-kapui kőbányába járt. Sírköve Pilisszentlászló temetőjében található, (a kertkapun belépve jobbra a kerítés mellett a harmadik fánál), melyet a Honvédség állított 1917-ben, mert háborús sérüléseibe halt bele. Farszky Imrét 1938. október 4-én avatták kispappá Gyöngyösön. A noviciátust 1941. augusztus 9-én kezdte meg Szécsényben és a Jordánusz nevet vette fel. Egyszerűfogadalmat 1942. augusztus 10-én tett. Ebben az évben Vácon cipész, majd kukta is volt. Rendi felvett nevét 1943-ban Jordánuszról Szalvátorra változtatta.
Budapest ostromakor ő is a II. kerületi Margit körúton lévő „Országúti ferencesek” templomában (Budapesti Országúti Szent István első vértanú templom) látja el papi teendőit, segíti a rászorultakat.
A háztörténet jegyzője szerint, a magyar és német katonák bevették magukat a várba, a Margit körút a senki földje lett. Mivel a templom minden ablaka betört, a testvérek vasúti talpfákkal erősítették meg, illetve fedték el az ebédlő ablakait, is itt rendezték be a kápolnát. Bár eleinte a Vörös Hadsereg katonái laktanyának nézték a kolostort, egy végül szerencsésen alakuló helyzet megvédte a rendházat egy katonai támadástól. Történt ugyanis, hogy fráter Kovács Kamill, a hűvösvölgyi Magyar Szentföldről átjött híreket hozni, majd amikor visszafelé mászott át a kolostor kerítésén a liget felé, az oroszok elfogták, s kivallatták. Amikor megtudták, hogy nem nyilas gócpont a kolostor, akkor eltekintettek az ostoromtól. Így harc nélkül foglalták el a rendházat. Minden sarkon őrséget állítottak fel, a szállásukat a konyhában rendezték be, aludtak a szénen, a burgonyán, még a tűzhelyen is. Javarészt barátságosak voltak. A budai Háztörténet írója így emlékezik meg Szalvátor haláláról: „Február 5-én a délutáni órákban szörnyű kiabálásra lettünk figyelmesek, majd azt a hírt hozták, hogy Szalvátor testvérünket lelőtték az oroszok. A dolog úgy történt, hogy három orosz a domb alatti óvóhely vészkijáratán keresztül behatolt az óvóhelyre. Tőle kérdezték, hogy merre van az átjáró a németekhez. Már az felizgatta őket, hogy nem tudott választ adni. Törte ő is a szlovák nyelvet, de Szalvátor testvér, – aki Vácról jött csak nem régen és a kertben nem is járt, – azt válaszolta: „nem tudom”. „Te nem is vagy szerzetes” – rivallt rá a tiszt és mellbe verte. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy szerzetes, aki az ő felfogása szerint el nem hagyja a kolostort, ne tudná merre vannak az átjárók. A testvéren csizma volt, azt is katona lábbelinek nézte. „Te katona vagy” – és ráfogta a revolvert. A testvér beszaladt a folyosóra és igyekezett bejutni a konyhába, ahol az ismerős tisztek tanyáztak. Az ajtóban utolérte és visszarántotta, majd maga előtt kergette az óvóhely felé. Ott a kert kapun egérutat akart nyerni. Azonban a kert kapuban fejbe lőtte. Azonnal meghalt. Az egyik őrt álló katona jelentette a konyhában levő parancsnoknak, akkor tört ki belőlük a szörnyű kiáltozás. A három oroszt rögtön lefegyverezték. Megható volt, hogyan adtak fájdalmuknak kifejezést. Nyolc nap múlva egy hadbíró őrnagy szállt ki és kihallgatta az orosz katonákat, a tolmácsot, majd az óvóhelyen elnézésünket kérte a történtek miatt.”

Forrás: orszagutiferencesek.hu