-
Kokovay riportfilm bemutató
Egyesületünk tagsága kiemelten fontosnak tartja, hogy tevékenységünkről, melyhez jóindulatú támogatóink nyújtanak anyagi és egyéb segítséget, rendszeresen beszámoljunk. Fennállásunk óta már hagyománnyá vált, hogy nem csak meghívásoknak teszünk eleget, hanem mi magunk is tartunk…
-
Összefogás a Kitörés filmért II.
A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület köszönetet mond mindazoknak, akik megtiszteltek bizalmukkal minket azzal, hogy nekünk ajánlották fel adójuk 1%-át. Ennek köszönhetően, egyesületünk 916.000 forinthoz jutott. Ez hatalmas segítség értékmentő és értékteremtő munkánkhoz.…
-
Pintér István zászlós
Elsőként a 2/II. huszárosztályban teljesít szolgálatot, majd 1943.X.1-től tartalékos zászlóssá nevezik ki. 1944.IX.26-tól már a 10. felderítő osztály huszárszázadának szakaszparancsnokaként vesz részt az oláh árulás után Nagyszalonta és Kolozsvár között, a Dél-erdélyi harcokban.
-
Hazslinszky Zoltán huszárőrnagy
A hazslini előnevű nemesi családba született, édesanyja: Jakobi Lányi Márta, édesapja hazslini Hazslinszky Géza törvényszéki elnök, vallása református. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián 1930.VIII.20-án avatták hadnaggyá, majd Kecskemétre vezényelték az 1. huszárezredhez.
-
Barcza Lajos huszárhadnagy
Római katolikus vallású, magyar nemesi család sarja, édesapja, nagyalásonyi Barcza Lajos földbirtokos, édesanyja, Koós Éva. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián 1943. VIII. 20-án avatják hadnaggyá, s szeptember elsejétől már a 4/1. huszárosztály…
-
Beszámoló a Budavári evangélikus templom kiállításáról
Egyesületünk pár tagja felkereste a Budavári Evangélikus Templom pincéjében és barlang óvóhelyén létrehozott időszakos kiállítást, amelyen a szeretett fővárosunk ostromában harci cselekményekben életét vesztett Bagár Iván segédlelkészre emlékeznek.
-
Összefogás a Kitörés filmért
Filmünkhöz 2023. januárjában forgattuk az első felvételeket a Budai-hegyekben. Pályázati kisfilmünkkel, mely szűk körben nagy sikert aratott, sikerült eljutnunk a Nemzeti Filmintézet vezetőségéhez, akiktől ígéreteket kaptunk a film megvalósítására. Sajnos azóta rá kellett…
-
Kovács Endre főhadnagy
1920-ban végezte el a katonai középiskolát. Részt vett 1921-ben a nyugat-magyarországi felkelésben, utána Budapest székesfővárosnál nyert alkalmazást. 1927-ben rövid katonai szolgálat után tartalékos zászlóssá léptették elő. 1937-ben kórházi tiszt volt a fővárosnál. Összeismerkedett Kovács Árpáddal,…
-
Budapest Ostroma 80 Emlékest
A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület idén is megszervezi Budapest Ostromával kapcsolatos emlékestjét. Mint azt korábban is tettük, izgalmasabbnál izgalmasabb témákkal készülünk.
-
Klesitz István sorozott SS katona visszaemlékezése
Véletlen leltem rá e visszaemlékezésre a világhálón, s megpróbáltam legjobb tudásom szerint lefordítani a Budapest ostromához köthető részeket. Szeretettel ajánlom az érdeklődők figyelmébe. Remélem érdekesnek találja a kedves olvasó. Klesitz István 1926-ban született…