Egán Iván Pál hadapród

(Budapest, 1927.l.25. – Üllő, 1944.XI.16.)

Édesapja az ír gyökerekkel rendelkező nemes borostyánkői dr. Egán lmre politikus és földbirtokos, édesanyja puchoni Horváth Mária Anna. Keresztneveit édesapja rongyosgárda beli legismertebb bajtársairól kapja, Héjjas Iván (1890-1950) és Budapest ostromában is részt vevő báró tótprónai és blatniczai Prónay Pál (1874-1945) parancsnokokról, akiknek többek közt a soproni népszavazás 1921-es kivívása, így Sopron és 257 km²-es környékének Magyarországhoz tartozását sikerült elérniük.

1933 szeptembere és 1937 júniusa között Budapesten, a Damjanich utcai iskolában végzi tanulmányait, majd a soproni Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Honvéd Reáliskola és Nevelőintézet növendéke lesz. A kőszegi és soproni katonaiskolák összevonása végett, a ll-IV. évfolyamokat már 1938 szeptemberétől a kőszegi Magyar Királyi Hunyadi Mátyás Honvéd Alreáliskolában folytatja. Utána a Budapesti Műszaki Akadémia Magyar Királyi Honvéd Repülő Hadapródiskola hallgatója lesz, amely felső középiskolának számított. Újabb iskola megszűnés és összevonásnak köszönhetően kerül az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés során, a szeretett hazánkkal újra egyesült Észak-Erdélybe, a marosvásárhelyi Magyar Királyi „Csaba királyfi” Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskolába. Megemlítendő a kivonuló románok primitívségére, hogy az iskolát teljesen tönkretették, mintha egy új tatárdúlás sújtotta volna az épületet. Leszakított ablakszárnyak, levert csempék, falból kitépett vezetékcsövek, összetört kályhák maradtak utánuk, akik mindkét világháborúban hitszegő módon árulták el szövetségeseiket. A hadapródiskolában gépkocsizó lövész, kerékpáros, páncélos és huszár csapatnemi képzés folyik, Egán Iván Pál a páncélos fegyvernem növendéke lesz. A telephelyen a MÁVAG (Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak) gyártotta „38M Toldi” közepes harckocsin gyakorolnak, illetve elavultsága miatt (1941 szeptemberétől a magyar hadrendből kivont) olasz Ansaldo kisharckocsin, kimondottan oktató lánctalpason. 1943-ban az Esztergom mellett kihelyezett gyakorlaton a német „Párduc” harckocsival is megismerkednek. Osztálytársaival 17 évesen megkapják gépjárművezetői igazolványukat, így már jogosultakká válnak tehergépkocsik, motorkerékpárok és harckocsik vezetésére. Emellett sí kiképzésen Borszék (Csík vármegye) községnél és számos éleslövészeti kiképzésen vesznek részt.

1944.VIII.23-án a román árulás miatt, minden Marosvásárhelyen tanuló, nyári szünidejét töltő hadapródnak kiküldik a „SAS behívót” (Sürgős, Azonnali, Soronkívüli rövidítése), így 2 napon belül mindenki az iskolában van, hogy közreműködjenek az intézmény kiürítésében, illetve bevethetőek legyenek a szovjet és román csapatok elleni védelemben. Besorolják valamennyiüket a honvédségbe, szeptember elsején leteszik a honvédesküt, majd másnap vasúti berakodást követően útra kelnek. A hosszas hadiút során pár napot Telkibányán töltenek erődítési munkálatokon, majd hol gyalog, hol gépkocsin jutnak el Vasvárra november első napján. Ekkor fogalmazódik meg többjükben, hogy jól kiképzett alakulatként ne tétlenkedjenek, hanem vegyenek részt a fővárost fenyegető védelmi harcokban. Rendkívül szervezetten, este 11 órakor 24 fővel titokban éleslőszert, fejenként 4 darab kézigránátot „vételeznek”, majd egy megtankolt Opel Blitz teherautóval elindulnak Budapest felé. Azonban Tibay Sándor százados utoléri őket parancsnoki gépkocsiján, pisztolyával fenyegetve magyarázatot követel. Elmondják, hogy harcolni indultak, hogy segítsenek a budapesti bajtársaiknak. Végül büntetlenséget ígérve a százados, valamennyiüket visszatéríti Vasvárra. Néhány nap múlva öten – köztük Egán Iván Pál – elhatározzák, hogy újból megpróbálkoznak, hátha így kisebb létszámmal sikerül elérniük a Budapesten harcoló erőket. A hálótermük rács nélküli ablakai az utcára nyílnak, hajnali 2 órakor azon kimászva, teljes menetfelszerelésben, erőltetett menetben 25-30 km-t terveznek megtenni, amikor reggel hatkor észlelik hiányzásukat. Tervük tökéletesen sikerül, puskával vállukon, teljes menetfelszerelésben senki nem állítja meg őket, mert egy szabályos őrjárat benyomását keltik. Továbbá a nyugat felé tartókat ellenőrizik, a frontvonal irányába haladókat nem. Ikervár községben találomra betérnek egy családi házba, ahol bőséges reggelivel látják el őket. Innen több teherautóra felkéredzkedve sikerül eljutniuk Budapestre. Egy pihenőnapot tartván, másnap a Pest körül kiépített Attila védvonalba szeretnének kijutni. Villamossal elindulnak az Üllői úton Vecsés irányába, mert ott a front. Üllőt először 1944.XI.2-án foglalják el a szovjetek. Üllő nagyközség többször gazdát cserél, a mostoha harcokra szomorú példa, hogy eközben közel kétszáz civil is életét veszti.

Az öt fiatal növendék villamossal eljut Vecsésig, majd ugyanúgy mint eddig, teljes menetfelszerelésben, szabályos alakzatban vonulnak Üllőre, ahol német alakulatok vannak az Attila védvonal állásaiban. Az ott harcoló német alakulat zöme beszél magyarul, s útba igazítják a fiúkat az 1. magyar páncélos hadosztály parancsnoksága felé. Üllő határában, a Juhállás elnevezésű majorsági központban meg is találják e magyar hadosztályt, ahol egy századosnál szabályosan lejelentkeznek, s őszintén elmondják kalandos szökésüket, harci szándékukat. Kifaggatják őket, hogy ki, mihez ért. Valamennyien elmondják, hogy páncélos kiképzést kaptak, de a hadosztálynál ekkor már csak mindössze 3 Toldi, 4 Turán és néhány Nimród volt bevethető. Ezekhez a kezelő személyzet meg volt. A magyar tisztjeink különös érdeklődést mutatnak Egán Iván Pál iránt, aki elmondja, hogy jól ismeri a páncéltörő ágyúk kezelését. Őt közvetlen a hadosztályparancsnokság Juhállásnál lévő páncéltörő alakulatához vezénylik, amelynek egyik alegység parancsnoka lesz. Négy hadapród bajtársát egy-egy gépkocsizó lövészzászlóaljhoz osztják be. Szomorú példája és egyben jól szemlélteti a magyar véráldozatot, hogy az egyik katonanövendék, Kláray Vilmos ahhoz az aszódi 3. gépkocsizó lövészzászlóaljhoz kerül, amely Aradtól idáig vívott folyamatos védelmi harcokban oly annyira felőrlődött, hogy a létszáma már az 50 főt sem érte el, s több gépjárműve volt, mint ahány harcoló katonája.

A Juhállás ellen intézett egyik támadásnál, 1944. november 16-án Egán Iván Pál nem fedezékből irányítja a páncéltörő ágyúk tüzét, hanem közvetlenül mellőlük, amikor egy becsapódó szovjet aknagránáttól olyan súlyos sebesülést szenved, hogy a mentőautóban hősi halált hal.

Először Cinkotán temetik el katonai tiszteletadással 1944.XI.19-én, később családja átszállíttatja a Rákoskeresztúri köztemetőbe, édesanyja sírja mellé. Végül 2009 februárjában mindkettőjüket kihantolják, majd hamvasztás után urnáikat Bucsu községben, a nemesi családjuk sírboltjában helyezik örök nyugalomra.

Forrás: Botlik József: Egy ifjú önfeláldozása Magyarországért (kiadta: Magyar Patrióták Közössége, 2022)