Kokovay riportfilm bemutató

2026. január 11. Vasárnap, 18:00
Tisztelt Érdeklődők!
Egyesületünk tagsága kiemelten fontosnak tartja, hogy tevékenységünkről, melyhez jóindulatú támogatóink nyújtanak anyagi és egyéb segítséget, rendszeresen beszámoljunk. Fennállásunk óta már hagyománnyá vált, hogy nem csak meghívásoknak teszünk eleget, hanem mi magunk is tartunk minden évben legalább egy olyan rendezvényt, ahol személyesen lehet velünk találkozni, beszélgetni, tevékenységünket minél közelebbről megismerni. Ezeknek a találkozóknak a középpontjában minden esetben egy általunk leforgatott, de még nem publikált riportfilm áll, és idén sem alakul ez másként.
A program
2 órás vetítést tervezünk, mely első része a 2018-ban forgatott, eddig még „dobozban” lévő Kokovay Gyulával készült riportfilmünk. Kokovay Gyula (I. Egyetemi rohamzászlóalj) katonájaként mesélte el történetét Budapest ostromáról és a kitörésről. Ő azon kevesek egyike volt, aki sikeresen átküzdötte magát a saját vonalainkig a kitörés során.
Filmünk második részében v. Galántay Ervin egy riportban mondja el átélt emlékeit Budapest ostromáról. A riportfilmet v. Galántay Ervin, Az utolsó kadét könyv szerzője forgatta 2010-ben saját költségén, „Az utolsó töltényig” címmel. Érdekessége, hogy saját magát az unokája, Kádár doktort pedig egyik fia, aki valóban orvos alakította. A filmben nemi erőszakot elkövető szovjet katonaként, Galántay Ervin is feltűnik. Két hivatásos színész is szerepel benne, Galán Géza (Zámbó atya) és Nagy Mária (óvóhelyi asszony).
A vetítés lezárásaként 2025-ben Egyesületünk által forgatott jelenetekből mutatunk be összefoglalót.
A Kokovay Gyulával készített riportfilmünket 2026. február 11-én, a kitörés napján feltöltjük egyesületi oldalunkra, így mindenki által megtekinthető lesz.
A helyszín
Eseményünknek a Sugár Mozi ad otthont (1148 Budapest, Örs vezér tere 24. Sugár Üzletközpont).
Lényeges, hogy a bérelt terem befogadóképessége korlátozott, ezért a vetítésre a nagy érdeklődésre való tekintettel regisztrálni kell a budaikitoresemlektura@gmail.com email címen. Az eseményre a támogatói belépőjegy 5 000,-Ft, melyet annak érdekében, hogy minden érdeklődő beférjen, előre kérünk tisztelettel egyesületi bankszámlánkra elutalni, és a regisztráció során feltüntetni, hogy az átutalás milyen neven érkezett.
Egy átutalás során több belépőjegy is megváltható, és átruházható. Egyesületünk e-mailben küldi ki a belépésre jogosító jegyeket.
Ezen rendelkezésünk oka, hogy amennyiben szükségessé válik, a jelenleginél nagyobb teremben tartjuk a vetítést. Ezzel tudjuk garantálni, hogy minden kedves érdeklődő részt vehessen a rendezvényen.
Bankszámlaszámunk: HU41 1171 4044 2143 8974 0000 0000
Bízunk benne, hogy idén is sokan megtisztelnek részvételükkel, és közösen osztozhatunk Támogatóink segítségével elért eredményeinkben!


